The Beginning - Chapter One

*3 héttel később*

- Blahh.. - nyújtottam ki nyelvem, ezzel tudtára adva, hogy a ruha amit felpróbált estére, nem jó. Lerángatta magáról, majd a fejemhez dobta. Pont azért szerettem a társaságát, mert olyan volt mint én. Őszinte és szókimondó típus. Csak a szebb és kedvesebb kategóriába tartozott. És persze sokkal pozitívabb volt. Talán egy kicsit naiv is. Egyfolytában nevetett.

- Akkor mit vegyek fel? - tette fel az elmúlt egy órában, negyedjére ezt a kérdést.

- Kop - kop! Én mondjuk szeretem rajtad azt fekete ujjatlan ruhádat. - jött be az ajtón Ren.

- Akkor vedd fel azt és menjünk! - sóhajtoztam. Gyorsan bújt a ruhába, majd még egyszer átfésülte haját.

- Mehetünk. - dobta vállára a táskát és az ajtó fele indult.

- Szexi vagy! - ütött a fenekemre Ren.

- Fogd már be! - nevettem fel. Imádom őt. Nem gondoltam, hogy léteznek a világon rendes pasik is. Bár csak a barátom, de nagyon remélem, hogy ha majd 70 évesen, megöregedve ülök az idősek otthonában és még mindig egyedül, akkor feleségül vesz és együtt éljük le utolsó éveinket.

Este 23:47

- Kapjatok el! - üvöltötte túl a zenét Jessi, majd a tömegbe ugrott egy hátast. Azt hiszem nem volt teljes tudatállapotában. A buli teljesen magával ragadta. Lehet túlzásba esett egy kicsit. Hagyta, hogy a tömeg oda vigye, ahova akarja. Végig követtem szemeimmel, majd mikor a színpad felé vitték kapálózni kezdett, de eredménytelenül. Csak ekkor lettem figyelmes arra, hogy kik játszanak a színpadon, de nem tudtam honnan voltak ennyire ismerősek. Biztosan a bárban láttam őket egyik este. Sok ilyen bandával találkozom amióta ott dolgozom. Szemeivel a lejáratot kereste, de az egyikőjük megragadta a csuklóját, majd neki kezdett énekelni. Azok a barna göndör fürtök... Egyre közelebb kezdtem menni a színpadhoz hiszen nem akartam kihagyni a történéseket. Tudom ki ő. Tudom, hogy kik ők. Az első napomon léptek fel.. Bár az a nap eléggé kiesett, de emlékeztem Bradre és arra, ahogy könyörgött, hogy engedjem be a személyzeti wc - be. Meg az édes gödröcskéire az arcán, amik megjelentek ha mosolygott.
- Jézus! Az ott Jessi! - üvöltötte a képembe Ren a színpad fele mutogatva és közben teleköpködve arcomat. Majd újra a színpad felé kaptam tekintetemet és a szám végére Brad lekapta a barátnőmet. Eltátott szájjal álltam szinte közvetlen a színpad előtt, Bár nem is tudom miért lepett ez meg ennyire. Hiszen annyira tipikus.. Jessért minden férfi oda van.
Vigyorogva szaladt le a színpadról, majd a nyakamba ugrott.
- Uristen! Ezt láttad? Nem bírom! Meleg van nem? De! Elég meleg van. Sőt megsülök. - elmosolyodtam rajta, majd a füléhez hajoltam, hogy hallja amit mondok.
- Menjünk ki egy kicsit. - kezdtem kihúzni a tömegből, majd a hátsó kijárat előtt álltunk meg. Sokan álltak idekint. Volt aki levegőzni jött, vagy a legtöbben, ahogyan én is dohányozni jöttek ki. Csendben álltunk, de tudtam, hogy várnom  kell amíg végre megnyugszik. Egy szál cigit vettem ajkaim közé, majd próbáltam meggyújtani, de egy idő után valaki megtette helyettem is.
- Szívesen. - mondta. Egy körülbelül velünk egy idős pasas volt. Nem válaszoltam, mert tudtam, ha megtenném azzal azt jelezném, hogy szívesen leállok vele beszélgetni, de nem így volt. Csak kifújtam a füstöt, majd barátnőm felé fordultam.
- Na? - kérdeztem. A srác felhúzott szemöldökkel lépkedett el mellettünk.
- Apám ez valami eszméletlen volt! Láttad milyen édes ez a srác? - áradozott.
- Aha.
- Tudod, hogy utálom ha itt cigizel mellettem. Rosszul vagyok a füstjétől. És amúgy sem beszélsz velem túl sokat a történtekről, akkor minek hívtál ki? - beszélt olyan gyorsasággal, hogy alig értettem meg. Folyton hadart. Tágra nyitott szemekkel várt, hogy mondjak valamit. Újra cigimbe szívtam.
- Utálok egyedül kijönni, mert akkor a szánalmas pasik jönnek próbálkozni. De igen cuki fiú.. Illik hozzád. Pont mint te csak fiúba. Olyan édes és ártatlan. - valójában fogalmam sem volt, hogy miért nem mondom meg, hogy ismerem őt. Nem arról volt szó, hogy nem akartam, hogy tudja. Azt hiszem..
- Most miért vagy ilyen? - vágott szomorú képet.
- Mit? Én ezt komolyan mondtam.  - néztem fel az égre, amit már bőven beleptek a csillagok. Jessnek annyira könnyű. Mindenben a jót látja és ezért minden csak úgy megtörténik vele.
-  Belesúgta a fülembe a nevét. Annyira édes volt és azt mondta ha vége a koncertnek megkeres. - ugrándozott örömében.  Újra elmosolyodtam rajta. - Nagyon kell pisilnem, szóval most bemegyek, de majd keress meg ha elszívtad. - ment be az ajtón. Tényleg tiszta Brad, bár még alig ismerem, de máris látom, hogy a személyiségük tiszta ugyanaz.
- Hallod, szerintem én lépek. - jött ki az ajtón Ren.
- Egyetértek. - nyomtam el a csikket. - Gyorsan írok Jessnek, mert ő valószínű reggelig itt marad. - vettem elő a telefonom, majd bepötyögtem, hogy: "Mi elmentünk, de neked (nektek) jó szórakozást.", majd rányomtam a "küldésre".  Kótyagosan indultunk el a kivilágított utcán.
- Aludhatok ma nálatok? Nem sok kedvem van hazáig sétálni. És amúgy is szörnyű a tudat, hogy még mindig a családomnál élek. - néztem Renre, aki csak bólintott. Bár tekintettel voltam arra, hogy ő meg Jess egy kétszobás lakbérletben laknak, de barátnőm sejtéseim szerint úgyis csak hajnalban fog hazaérni és elférünk ketten is az ágyában.
- De akkor hazaviszel! - vigyorgott rám a szemöldökét húzogatva.
- Mivan? - ráncoltam a homlokomat. Ren a hátamra ugrott én pedig reflexből meg is tartottam, majd röhögve kezdtem az utcán végig cipelni.

Mikor odaértünk hozzájuk fáradtan mentem be Jessi szobájába, majd bedőltem az ágyába.
- Jó éjt! - adott a homlokomra egy puszit barátom, majd kiindult volna, de megragadtam csuklóját és magamhoz húztam. Állát megtámasztotta a fejemen.
- Jó éjt Ren. - engedtem el, majd miután kiment lehunytam a szemeimet. Vajon mi lesz Jessékkel? Már biztos együtt vannak. Együtt iszogatnak. Biztosan jól kijönnek. Bár nem is tudom miért agyalok ezen, hiszen szokásos dolog, hogy a bulikban összeszed egy srácot...Szurkolok nekik.


Lassan nyitottam fel szemeimet. De nem bírtam megmozdulni. Túlságosan fáradt voltam. Csak Jess érkezésére keltem fel. Fejemet a párnának szorítottam, de szörnyen hangosan csörömpölt.
- Hangosabban légyszi! Még nem tudok aludni! - ironizáltam.
- Moyra? Te meg hogy kerülsz ide? - kérdezte meglepődve. Mintha most először fordult volna elő, hogy egy buli után nála alszok. Kifordultam az ágy másik oldalára, hogy lássam és csak akkor vettem észre, hogy nincs egyedül. Kipattantak a szemeim és dörzsölgetni kezdtem őket. A kislámpa felé nyúltam, hogy legyen egy minimális fény, de inkább elkaptam a kezem. Nem akartam látni kivel van, vagy inkább féltem látni.
- Moyra? - szólalt meg az a várt rekedtes és mégis édes hang.
- Bradley. - suttogtam. Inkább csak magamnak. Beismerésként, hogy igazam volt.
- Moyra. Te ismered? Miért nem mondtad? - háborodott fel. Szerencse, hogy nem láttam az arcát. Jessi nem sűrűn lesz mérges és végképp nem rám, bár az én hibám. Valójában nem tudom, hogy miért nem mondtam neki, hogy már találkoztunk. Azt hiszem nem tartottam fontosnak.
- Umm... Nem akarok zavarni. Folytassátok a.. - a szavak megakadtak számban. - Folytassátok amit csináltatok. - mentem ki mellettük. Nem akartam megvárni a válaszukat, vagy reakciójukat. Lassan beosontam Renhez. Próbáltam csendben befeküdni mellé az ágyba, de nem túl jó alvó, ezért felébredt rá. Lassan mozgolódni kezdett és felém fordult.
- Mit csinálsz? - kérdezte álmosan, de mégis halál nyugodtsággal, ahogyan az megszokott volt tőle.
- Én csak, Jessi megjött és itt van. Ő nem.. nincs egyedül. Én... nem tudom. - hirtelen fájdalom lepte el a testemet. Pontosan nem tudom miért. Talán ráébredtem arra, hogy valójában még nem vagyok túl azon amit Dean tett velem...ez örök sebet hagy, majd bennem és talán az, hogy Jess ilyen egyszerűen talál meg ilyen...ilyen fiúkat...ez ráébreszt arra, hogy én mennyire eltávolodtam az ilyen dolgoktól. Magamnak sem akartam bevallani, de egy kissé zavart, féltékeny voltam emiatt rá. Nem tudom megmondani miért. De miért pont most? Hiszen annyit láttam már fiúkkal. Mégis fájt. Éreztem, ahogyan egy sós könnycsepp végig fut arcomon. Nem vagyok gyenge és sosem mutattam magam annak senki előtt. Kivéve Deant... Kifele fordultam az ágyon, mert féltem, hogy Ren az ablakon beszűrődő fények miatt meglátja, hogy sírok...vagy olyasmi. De már késő volt. Hátulról átölelt egyik kezével és álla a vállamon pihent. Innen tudtam, hogy tudja.. Szörnyen jólesett ez most. Bár nem vagyok az az ölelkezős és ezt ő is tudta, ahogyan azt is, hogy most mégis ideillett.
- Hálás vagyok. - suttogtam.
- Tudom. - válaszolta két ásítás között, majd elaludtam karjaiban. A legjobb barátom karjaiban.