Jealousy - Chapter Six

Sziasztok! Új rész! Elég hosszúra sikeredett és végre megjelent a banda is. És beindulnak az események! Remélem, hogy tetszeni fog. Hagyjatok magatok után nyomot ha tetszett! Építő jellegű kritikát kommentbe elfogadok. ( Lehet, hogy nem tudok, majd sűrűn részeket hozni, mert tönkrement a laptopom és szerelőnél lesz egy ideig, de igyekszem. :) Puszi!

*2014. 09. 02.*

Reggel az edények és evőeszközök csörömpölésére keltem. Furcsa volt a saját ágyamban felkelni. Az utóbbi időben nem sokat jártam ide. Felálltam ágyamból, majd a szekrényemből kihúztam az egyik melegítőnadrágom és felvettem magamra.
- Sziasztok. - köszöntem az épp ebédelő családomnak. Mindenki felém fordította a fejét és szótlanul bámult rám.
- Moyra! Hát te meg, hogy kerülsz ide? - állt fel anya, majd magához ölelt. Azt hittem dühösebb lesz ennél.
- Nekem is hiányoztatok... - mosolyodtam el.
- Tudod fel se hívtál minket? Hol  aludtál és mit csináltál eddig? - kezdett máris a várt faggatózásba. Leültem az asztal egyetlen üresen hagyott helyére. Az enyémre. Az utóbbi hónapban végig üres lehetett ez a szék. Vajon minden étkezésnél emlékeztette őket arra, hogy elmentem?
- Dolgozom. - mondtam, ezzel alig megválaszolva egy kérdését.
- Mit dolgozol és hol? - folytatta apa. - Nagyon remélem, hogy nem valami pasinál laksz megint. - azóta kapom ezeket a megjegyzéseket, amióta egyszer megpróbáltam bemutatni nekik Deant. Teljesen kiborultak, hogy egy ennyivel idősebb pasival kezdek. Lehet igazuk is volt, bár már nem számít.
- Mindegy. Van pénzem. Tudok miből enni és élni. Ez a lényeg. És Jessiéknél lakom. - mondtam egyszerűen. Az agyamra mentek azzal, hogy minden apró részletet tudni akartak.
- Bepasiztál mi? - vigyorgott rám Eric.
- Pofa be! - szóltam rá.
- Moyra! - anya pedig rám. Azzal a lendülettel álltam fel az asztalról. Elég is volt ennyi az itthoni helyzetből. Emlékeztettek arra, hogy miért is nem jöttem haza már egy hónapja.
- Most hova mész? - kiáltott rám apa.
- El. - csuktam be a szobám ajtaját. Felöltöztem és tárcsázni kezdtem Jesst.  Az arcom és a vállam közé fogtam a telefont, hogy közben tudjak pakolni is.
- Jess! - szóltam bele mikor felvette.
- Szia! - köszönt. Közben előkerestem a táskámat és néhány ruhámat kezdtem bele dobálni.
- Nem lenne gond, hogy egy kicsit még nálatok maradnék? Egy pár hónapra. - kérleltem. Pedig ez nem sűrűn fordult elő, de semmikép sem akartam itt maradni. Képtelen lettem volna ezt elviselni.
- Ne csikizz már! - hallottam visító hangját a válasz helyett. Brad is ott volt vele. - Nem, dehogy baj...Hagyjál! - nevetett. Nem nagyon figyelt rám. - Amúgy nem jó a lift. És ha neked nem gond, hogy Rennel kell aludnod.  - mondta.
- Nem az. Nemsokára megyek. - nyomtam ki, majd a telefonom is a táskába raktam. Vállamra dobtam és felvettem cipőmet is, majd az ajtó fele indultam.
- Elmentem! - üvöltöttem vissza.
- Már megint hova? És most mennyi időre? - tette csípőre a kezét anya. Felsóhajtottam. Nem válaszoltam, csak kimentem, majd Jessék fele vettem az irányt. Őszintén szólva, egy csepp bűntudatom se volt a családommal kapcsolatban. Ők kergetnek az őrületbe.
- Na helló! Merre mész? Ne dobjalak el? - lassított le egy kocsi mellettem. Egy szőke hajú srác ült benne, de nem ismertem fel. Nem tűnt úgy mintha felakarna szedni vagy ilyesmi, de nem ismertem. Rá pillantottam még egyszer, de csak tovább sétáltam és rágyújtottam az utolsó szál cigimre.
- Moyra! - jött utánam a kocsival együtt.
- Mi van? - álltam meg és újra ránéztem.
- Kérdeztem, hogy merre mész. Szívesen elviszünk. - beszélt most már többes számba. Furcsálltam már kissé a helyzetet.
- Igazság szerint, te ki a franc vagy? - kérdeztem végül, mire nevetni kezdtek. Ekkor láttam csak meg az anyós ülésen ülő másik srácot.
- James. - mondta vigyorogva, de mikor látta, hogy még így se tudom ki ő, folytatta. - McVey. - mondta most már komolyan. Szinte sértette, hogy nem tudom ki ő.
- Nem tudom. - mondtam egyszerűen.
- Connor. - integetett kijjebb hajolva a másik. Ő már ismerősebb volt, de fogalmam sincs honnan. - Braddel már többször is találkoztál úgy hallottam. - csak ekkor esett le kik ők.
- Ja. Ti vagytok a... - szívtam cigimbe, hogy ne legyen olyan kínos, hogy a bandájuk nevét se tudom.
- A Vamps. - segített ki egy harmadik fiú, aki hátul ült. - Tristan. - intett.
- Aha. - bólintottam. - Pearl Street-re. - mondtam végül.
- Jesshez? - kérdezte, mire bólintottam.
- Akkor pattanj be. Ugyanoda megyünk. - mondta.  Kissé meglepett a dolog. Mióta vannak ők ilyen jóba? Kinyitottam a hátsó ajtót, majd mielőtt beültem volna...
- Héé! - üvöltött rám James. Kérdőn néztem rá. - Cigit elnyomni! - parancsolt rám.
- Baszki. - forgattam a szemem, majd a kocsi tetejéhez nyomtam a cigimet. James idegesen nézett rám, de többet nem szólt. Becsuktam az ajtót és elindultunk. A kocsi férfi kölni és izzadtság szagot árasztott. Még szerencse, hogy  le voltak húzva az ablakok. Tristan nem zavartatta magát, egyenesen bámulni kezdett. Nem érdekelték a megvető pillantásaim felé, folytatta a lábaim fürkészését.
- Nem tudtam, hogy te is jössz ma. - nézett egy pillanatra hátra Connor. Neki se volt valami férfias arca. Pont mint Bradnek, inkább kisfiús volt. Csak a szemei kékek voltak a haja pedig szőke.
- Nem vagy valami szószátyár. - jegyezte meg Tristan is. Továbbra se válaszoltam. Éreztem, hogy kezdik zavarban érezni magukat miattam.
- Én ott lakom. - mondtam végül, kicsit rekedtes hangomon. Erre mindegyikük egy afféle "jaaaa" fejet vágott.
- És Jesst. Őt miért nem hoztad magaddal a buliba egy hónapja? Ő biztos vigyázott volna hogy ne igyál olyan sokat. - Jamesnek már ebből a mondatából levettem, hogy érdekli őt Jessi. Persze ez egyáltalán nem lepett meg.
- Az a napom, az első munkanapom volt. Nem bulizni mentem. - jegyeztem meg halkan. Nem akartam erről beszélni. Főleg azért sem, mert nem tudtam, hogy mit tudnak a Braddel történtekről.
- Tényleg? Elég jó dolgod lehet, hogy ezért fizetést kapsz. - röhögött Tristan.
- Akkor egyszer fordult ez elő.
- Csak hülyülünk. - nézett a visszapillantó tükörbe McVey.
Mikor odaértünk a fiúk rögtön felmentek a házba, miután megmutattam és elmagyaráztam, mi merre van. Én még beugrottam a ház melletti dohányboltba és vettem egy doboz cigit. Mikor visszaértem a fiúk még mindig a földszinten ácsorogtak,
- Miért nem mentetek fel? - ráncoltam össze homlokom.
- Nem jó a lift. - mutogattak a lift felé, amit épp szereltek. Értetlenül néztem rájuk.
- Ott a lépcső. Vagy az is elromlott? - nevettem fel. Erre mindegyik fiú rám nézett. Nem szólaltak meg, csak néztek rám. - Most mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi csak, azt hiszem még nem láttalak mosolyogni. - válaszolt James.
- Meg én se. - mondta egyszerre a másik két fiú.
- Jézus... Most nehogy azt mondjátok, hogy: "és nagyon szép vagy". - vágtam gunyoros arcot.
- Hmm... Rád nem lehetne azt mondani, hogy szép. Mármint nézz magadra. Az neked túl szelíd. Inkább dögösnek mondanálak. - méregetett Connor.
- Na, jó elég lesz fiúk. - indultam fel a lépcsőn. Mikor nagy nehezen felszenvedtük magunkat, épp nyitottam volna az ajtót, mikor az összes fiú elém rontott.
- Megjöttünk! - üvöltötték.
- Halljuk. - jött ki a szobájából mosolyogva Jess és megölelte a fiúkat.
- És hoztunk ajándékot is. - engedtek végre be. Ekkor már megpillantottam Bradet és Rent is.
- Ajándék? Ő inkább átok. - ugrott elém Ren és átdobott a vállán. A fenekemen kezdett dobolni.
- Zenét! - üvöltöttem, bár a zene már eddig is szólt, csak arra értettem, hogy hangosítsanak rajta és ezt meg is tettek. Ren a kanapéra dobott.
- Nyugodjatok meg! Moyra! - nevetett fel Jess és lehalkította a zenét.
- Ünneprontó! - tettem a szám mellé kezemet, mintha súgni szeretném, de valójában pont olyan hangerővel mondtam, hogy Jess hallja.
- Anyád! - vetődött rám. Rég nevettünk már együtt.
- Brad te tanítod a barátnőmet ilyen szavakra? - néztem Baradre, de közben Rennel Jessit csikiztük halálra éppen.
- Én? Lófaszt. Én nem beszélek csúnyán. - nevetett.
- Na, jó. Szóval ma kajálunk vagy minek jöttetek? - álltam fel.
- Igen. Fonduezünk. - igazította meg magát barátnőm.
- Mi? Az a sajtba mártogatós cucc? - húztam fel a szemöldököm, mire bólogattak. Kinyújtottam nyelvemet és mutatóujjammal számba mutogattam, ezzel kifejezve, mennyire nem jön be ez az ötlet. Jess idegesen nézett rám. Kicsit úgy éreztem magam mintha zavarnám abban, hogy nem ő van egyfolytában a középpontban és szétcseszem a fonduzős estéjét. Inkább csöndben maradtam. Kb. 1 óra volt míg Jess és James, igen James, előkészítették a kaját. Ezalatt azt értem, hogy csináltak szárított kenyeret, megolvasztották a sajtot meg begyújtották azt a valamit, amiből eszünk, megterítettek stb.  Nagyjából 6 óra lehetett mikor asztalhoz ültünk. A fiúk folyamatosan ökörködtek. Én csak néztem őket. Étvágyam egyáltalán nem volt és amúgy se szeretem a sajtot, tehát a kaját kihagytam.
- És mióta vagytok együtt? - kérdezte Tristan. Először nem tudtam kire gondol, de aztán láttam, hogy a tekintete köztem és Ren között cikázik. Hangos nevetésben törtünk ki. Jessnek a sajt az orrán jött ki, amitől még jobban nevetni kezdtünk. Persze a fiúk nem értették mi ilyen vicces. Rent kivéve, aki velünk nevetett. A legelképzelhetetlenebb dolog volt, hogy Rennel egy párt alkossunk. Nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy Jessel jövök össze.
- Mi nem... - nyögte ki Ren két nevetés között.
- Lassan egy éve. Első látásra szerelem volt. Mikor megláttam a tóparton... - néztem rá szerelmesen és összekulcsoltam ujjainkat.
- Azonnal tudtam, hogy ő lesz az igazi. - folytatta a játékomat Ren és nagyot sóhajtott. Nem bírtuk túl sokáig. Újra nevetni kezdtük, mikor telefonom megcsörrent. Kihúztam a zsebemből, hogy megnézzem ki az. Rejtett szám. Kinyomtam, majd visszacsúsztattam a zsebembe.
- Ki volt az? - kérdezte meg Brad. Furcsán néztem rá. Ezt nem kéne megkérdeznie.
- Brad! - szólt rá Jess.
- Mi az? - kérdezte ártatlanul. Felnevettem. Rám mosolygott. Újra hívtak. Megint rejtett szám.
- Picsába már. - jegyeztem meg halkan.
- Moyra! - nézett rám szúrósan Jess. Mintha az anyukám lenne.
- Bocs. - álltam fel. - Ki az? - szóltam ingerülten a telefonba, közben próbáltam kimászni az asztaltól.
- Heló cica! - szólalt meg egy mély hang.
- Dean? - mosolyodtam el.
- Mit akar? - kérdezte megint Brad. Most már egy ideges pillantást vetettem felé, de elnevettem magam.
- Várj egy kicsit! - kértem Deant, amíg kiértem a teraszra. - Mit szeretnél? - tértem a lényegre.
- Tegnap hamar elrohantál. Úgy hogy gondoltam megleplek. Beszélnünk kéne. - mondta a végét már komolyan.
- Gond van? Hogy érted, hogy meglepsz? - gyújtottam rá.
- Itt vagyok a házatok előtt. - mondta.
- Mi? Mármint Jessék háza előtt?
- Igen. - vágta rá. - Gyere le gyorsan! - hallottam a hangjából, hogy mosolyog. Letettem a telefont és kifutottam az előszobába.
- Hová mész? - kérdezte Ren, mikor látták, hogy a cipőmet veszem.
- Dean itt van. - mondtam.
- Nem jöhet fel! - kötötte ki azonnal barátnőm.
- Szerinted minek öltözök? - néztem rá lenézően, mert kicsit felidegesített, hogy így reagál rá. Mikor felvettem a cipőmet, azonnal rohanni kezdtem, le a lépcsőn. Gyorsan leértem. Az utcára lépve, megpillantottam Deant. Odamentem hozzá és kérdőn néztem rá, mintha csak azért jöttem volna le, hogy megtudjam mit akar... Sajnos nem így volt.
- Ez gyors volt. - húzta ki zsebéből a kezeit.
- Jó csak mondd mi van? - sürgettem. Közelebb húzott kicsit magához. Tudtam, hogy meg akar csókolni, de én felemeltem fejemet, így a nyakamat érte a csókja. Az erkélyen megpillantottam Jesséket. Ott bámultak minket. Tenyerembe temettem az arcomat. Nem hiszem el, hogy ezt csinálják. És az oké, hogy Jessi néz, vagyis az se, de már megszoktam tőle, de a többiek minek? Talán csak azért, mert vágytam rá, talán mert kicsit élveztem, hogy idegesíthettem Jesst, de magamhoz húztam Deant és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Moyra... Mondanom kell valamit. - mondta, mikor elváltak ajkaink. Nagyon komolynak tűnt és ez megijesztett. - Az a helyzet adódott, hogy...

*Jessi Holt szemszöge*

- Hová mész? - kérdezte Ren, Moyrát, mikor a cipőjét kezdte venni.
- Dean itt van. - mondta. Már a név hallatán is ökölbe szorult a kezem, pedig nem vagyok az az erőszakos típus. Brad megfogta kezemet, ezért kicsit megnyugodtam. Összekulcsolta ujjainkat, majd egy csókot nyomott számra. Pontosan tudta mikor mire van szükségem.
- Nem jöhet fel! - húzódtam el hirtelen barátomtól.
- Szerinted minek öltözök? - szólt vissza. Rosszul esett ez a hangsúly. Felállt. Az asztalnál mindenki egymást fürkészte. Tudtuk mi fog történni. Még Tristan, Connor és James is, pedig nekik lövésük sincs ki az a Dean. Ahogy hallottuk az ajtócsapódást, mindannyian felpattantunk és az erkélyre rontottunk mind a hatan. Kikerekedett szemekkel figyeltük a történéseket. Bradre néztem. Végigsimítottam hátán, de semmire sem reagált. Szinte jobban érdekelte mi van Moyráékkal, mint engem. Arcát figyeltem. Feszült volt és egy kicsit ideges is. Karjai megfeszültek. Ahogy ezt láttam, elhúztam hátáról a kezemet. Miért érdekli ez őt ennyire? Hiszen alig beszéltek még Moyrával. A Deanes dologról is én beszéltem neki. És ha visszagondolok, a hívásokkal kapcsolatban is állandóan faggatta. Képtelen voltam most arra figyelni mi történik lent. Csak arra tudtam gondolni, mi történik itt fent? Vajon Brad és Moyra...
- Mi a fasz. - zavarta meg gondolatmenetemet Ren. Lenéztem. Épp smároltak. Brad erősen kezdte szorítani a korlátot. Most csak beszélgettek. Egyre hevesebbnek tűnt ez a beszélgetés.
- Mi történik? - kérdezte Brad. De szerintem nem tőlünk. Magának közvetítette a dolgokat. Moyra meglökte Deant. Szemmel láthatóan veszekedtek. Dean próbálta magához húzni, de Moyra túl ideges volt. Ez a megszokott volt tőle. De Dean nem hagyta. Most már csókolgatni próbálta.
- Na jó, én lemegyek! - lökte el magát a korláttól Bradley.
- Mi? Nem! Moyra erős. Meg tudja védeni magát hidd el. - állítottam meg.
- Ez a pasi őrült. - nézett rám Brad. A többiek még mindig az erkélyen nézelődtek. Kivéve Rent. Ő minket nézett.
- Ne menj! - kérleltem. Ennek a kérésnek sokkal mélyebb értelme volt, mint amennyit kimondtunk. Brad is tudta ezt. Mélyen a szemeibe néztem. Pár másodpercig csak nézett rám. Azt hiszem gondolkodott.
- Sajnálom. - indult el és azonnal cipőjébe bújt. - Ez csak.. - kezdett volna magyarázkodásba, de nem folytatta. Lement...