Feelings, Desires, Loves - Chapter Five

*2014. 09. 01.*

Ahogy Bradley szóról szóra mesélte a történteket, én csak elkerekedett szemekkel hallgattam. Szinte lefagyott a testem, de a levegőt csak úgy kapkodtam. Valahogy képtelen voltam felfogni a szavait. Sokszor volt, hogy azt gondoltam nem mondd igazat, de végül is összeáll a kép. Hiszen minden ami az utóbbi hónapban történt...mind hozzá vezethető vissza. Ez megmagyarázza azt, hogy miért álmodtam vele. Hogy miért álmodtam az érintéséről, a csókjáról, hogy miért vágytam rá ennyire. Hiszen ahol egyszer tűz volt, ott mindig lesz parázs. Lehet, hogy ha nem lett volna bennem alkohol nem tettem és mondtam volna olyan dolgokat, mint amit akkor mégis, de megtörtént. Ez van és nem tudom vissza csinálni ha akarom se. Bár mindennél jobban felkavart ez a dolog mégis, valahol megnyugvásra leltem, hiszen tudtam, hogy nincsenek semmiféle érzéseim a legjobb barátnőm pasija iránt, ahogy neki se. Csupán a tudatalattim emlékezett arra az estére, még ha én nem is és ami akkor jólesett most azt vágyja vissza a testem. Jól tudom, hogy ez elmúlik, majd. Csak ki kell várnom és erősnek lennem.

Ezután csendben sétáltunk egymás mellet. Nem reagáltam hangosan a történtekre, de Brad nem is várta ezt tőlem. Nem volt kínos ez a csend. Mindketten tudtuk, hogy idő kell míg feldolgozom a hallottakat és a visszatért emlékeimet. 

- Késtél! - állt azonnal a elém Dean. Nem szóltam vissza neki, csak bementem átöltözni. Semmi kedvem nem volt ma dolgozni, de nem nagyon lehetett mit tenni. Az agyam csak pörgött a dolgokon és ez a hely is rásegített erre. Néhány illatról, vagy helyről annyira sok minden eszünkbe juthat. A szemem előtt csak úgy villogtak a képek.  

Nem sok idő telt bele, mikor meghallottam Brad hangját a mikrofonban, bár nem sokat láttam a színpadból, de azért jó volt őket hallani. Újra. Eddigre persze már Ren és Jess is itt voltak. Nagy valószínűséggel az első sorban csápoltak. Erre a gondolatra elmosolyodtam. Valóban jól csinálták a srácok. Élveztem hallgatni őket. 

- Menj csak! Táncolj kicsit! - súgta hátulról a fülembe Dean, ami őszintén szólva meglepett. Ré g volt már olyan, hogy kedves szavakat fűzött volna hozzám mindenféle hátsószándék nélkül.

- Biztos? - kérdeztem azért vissza. Nem akartam, hogy gond legyen belőle. Bólintott. Nem szóltam, csak egy puszit nyomtam szájára, majd a tömegbe rohantam. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy mit csináltam. Egy puszit? Egy puszit nyomtam a szájára? Ez a legrosszabb amit tehettem... Csók? Az oké, hiszen ez csak testi kapcsolat, semmi érzelem, de egy szájra puszi...az a határozott jele egy rendesen ápolt párkapcsolatnak. Csak reménykedni tudtam abban, hogy Dean nem gondolkodik el ezen.

Ahogyan közelebb férkőztem a színpadhoz, azonnal megláttam Bradet. Édes volt. Teljesen beleélte magát. De mindegyikőjük. Megtaláltam Renéket, majd nagy nehezen beestem közéjük.

- Elég jól nyomják! - üvöltötte Ren. Jessre néztem, aki szintén így tett. Mindent mondó pillantások voltak. Bár nem mondtuk ki a szavakat és nem olvastunk a másik gondolataiban, de tudtuk mit érez a másik. - Most mi van? - nézett ránk értetlenül Ren. 

- Csak fogd be! - mondtuk egyszerre Jessel. És itt elszakadt a cérna. Mindketten nevetni kezdtünk egymásra. Mennyire hiányzott már ez a nevetés. Jess könnyes szemekkel borult nyakamba. Visszaöleltem. Nem volt szükség szavakra.

- Nekem magasak vagytok... - jegyezte meg Ren, mire újra felnevettem. Jess sírt. Kissé elhúzódtam, hogy lássam az arcát. Csak rámosolyogtam.

- Nézd! - mutattam a színpadra. - Ő a te barátod. Ott énekel a színpadon! Ne merj szomorúnak lenni! - töröltem le a könnyeket az arcáról. Óriási kő esett le a szívemről. Ő is elmosolyodott, majd mindketten tovább néztük és hallgattuk a koncertet.

*03:00*

Hajnali háromkor együtt zártuk be Deannel a bárat.

- Kérsz? - gyújtott egy füves cigire és felém nyújtotta. Gondolkozás nélkül vettem el tőle és mélyen beleszívtam. Nem először csinálom ezt. Csak egy kis hangulatfokozó.

- Ez kb. mikor hat? - érdeklődtem, mert egyenlőre semmit sem éreztem.

- Tíz perc, negyed óra. - rántotta meg a vállát. Tovább sétáltunk. Ez az idő pont az, amikor tényleg mindenki alszik. A korán kelők és a széjjel bulizott fiatalok is. Volt terem gondolkodni.  Boldog voltam, amiért Jessi és köztem minden rendben volt, de valahol még ugyanannyira nyugtalan voltam és összezavarodott. Még mindig nem voltak rendbe a dolgaim. Dean és én és még mindig aggasztott a Brad-del történt dolog.

- Jössz? - kérdezte, mikor megtorpantam a háza előtt.

- Igen. - vágtam rá. A halba lépve elárasztott az a meleg érzés. Biztonságban lehettem. Egyedül voltunk. Kettesben, de valamennyire még így is sebezhetőnek éreztem magam. A liftbe állva csöndben néztük egymást. Megszólalt a csengő, ami azt jelentette felértünk a 10.-re. Deant követve értem a filmbeillő nappalijába. Levettem a cipőmet, majd a kanapéra dobtam kabátom. Hirtelen találtam magam Dean-nel szembe. Gyengéden végigsimított arcomon, majd szájon puszilt.

- Csinálok valami kaját és...

- Dean! - ráncoltam homlokomat. - Ez csak és kizárólag szex! Semmi több. Ne csinálj kaját! Egyébként is, ki a pöcsöm akar hajnal fél négykor zabálni. Mi lenne ez vacsi, vagy reggeli? - nyúltam kezei után.

- Akkor mit akarsz? - nézett rám. Semmit nem lehetett leolvasni az arcáról. Se ingerültséget, se haragot, se boldogságot, de egyáltalán nem is akartam az érzéseivel törődni. Közelebb vontam magamhoz, majd megcsókoltam. A kanapéhoz húztam és rálöktem. Kezét végighúzta combomon. A csípőjére ültem, majd újabb csókcsatába kezdtünk. Óvatosan pólója alá nyúltam. Egy mozdulattal lehúztam róla. Ajkaimat beharapva néztem végig felsőtestén, de nem hagyott rá sok időt. Magához rántott és kibújtatott pólómból, s a melltartómat is azonnal lecsatolta rólam. Fordított helyzetünkön, így én kerültem alulra. Melleimet apró puszikkal kényeztette, majd egyre lejjebb haladt testemen. Lehunytam szemeimet és ujjaimmal kitapogattam nadrágja és boxere szélét, majd ezt megragadva húztam magamhoz. Kinyitottam szemeimet és ijedten toltam el magamtól Deant. Egy percre, mintha az a barna szempár nézett volna rám. És nem is a képzelődéstől ijedtem meg. Nem ez lepett meg, csupán a tudat, hogy továbbra se múlnak az ilyesfajta megnyilvánulásai képzeletemnek. Attól voltam megrémülve amit éreztem.

- Mi a baj? - nézett végig rajtam rémült tekintettel. Úgy éreztem bizsereg a testem. Szörnyű volt. 

- Kérlek csak...csak hagy menjek haza! - kaptam magamhoz a pólómat és magamra vettem.

- Persze. Mi történt? Gond van? - faggatott. Csak ráztam a fejemet. Felöltöztem, majd meg sem hallva a kérdéseket, amiket még felém dobott, becsaptam az ajtót. 5x nyomtam meg a lift hívógombját, de egy örökkévalóságnak tűnt mire felért. Az utcára érve azonnal rohanni kezdtem. Nem akartam sehova menni, de maradni se. Körülbelül 20 perc alatt értem a házunkhoz. Ehhez a rég nem látott házhoz. Kabátzsebeimben a kulcsom után kutakodtam. Nagy nehezen illesztettem a zárba, majd a lehető leghalkabban nyitottam ki az ajtót és azonnal a szobámba siettem. A falnak dőlve ültem a padlóra. Mi a fene van velem? Miért nem tudok normálisan érezni? Miért kell ennyire bonyolultnak lennie a dolgoknak? Hogy mindenen töprengnem kell? Miért nem tud csak úgy megtörténni? Hogy meg tudjam különböztetni a vágytól a szerelmet? Vagy miért kell nekem mindig az, amit nem kaphatok meg? Néha csak...csak nézek magam elé és bámulom a falat. Egy semminek érzem magam. Egy senkinek. Az vagyok. Nem létezem. Nem érzek semmit!