...
Hátam megborzongott. De a jó fajta borzongás volt. Mosolyra húztam a számat, ahogyan végigsimított ujjaival a bőrömön. Bár a szemhéjam csukva volt, éreztem ahogyan a nap arcomra süt. Lassan megfordultam az ágyban, majd kinyitottam szememet. És ott volt. Ott feküdt mellettem. Arcát göndör fürtjei keretezték és óriás szemei engem bámultak. Engem nézett és mosolygott. Boldog voltam. Szinte forró kezeivel megfogta derekamat és közelebb húzott magához, majd puha ajkait az enyémnek tapasztotta.
- Te is érzed? - fúrta tekintetét az enyémbe.
- Mi a fene? - ültem fel az ágyban, majd kétségbeesetten néztem magam mellé.
- Minden rendben? Azt hittem már sikerült elaludnod. - suttogott. Mennyi lehet az idő?
- Igen. Én csak...Rosszat álmodtam. - mondtam fél igazságot. Sokat játszott már velem a képzeletem, de sosem fantáziáltam ilyen dolgokról. - Aludj csak. - simítottam végig hátán, majd papucsomba léptem. Képtelen lettem volna visszaaludni. Féltem, hogy mit alkotna a fejem álmomban. Táskámért mentem, majd előhúztam a cigarettás dobozom és a gyújtóm. Az erkélyre kilépve, arcomat megcsapta a hideg. Rágyújtottam. Lassan kezdett lelassulni a légzésem is ennek köszönhetően. Szörnyen össze voltam zavarodva. Egy zűrzavar volt a fejemben. Zúgott a fülem és sajgott a fejem. Ujjaimmal a halántékomat kezdtem masszírozni. Benéztem az üvegajtón a digitális óránkra. 05:09. lassan kinyitnak a pékségek és kávézók is. Elnyomtam a cigimet, majd a fürdőszobába siettem. A hirtelen fény miatt hunyorogni kezdtem, míg megszokta szemem a világosságot. A tükörbe nézve elszörnyedtem. Tenyeremet végighúztam arcomon. A szemfestékem össze - vissza volt kenődve a fejemen. Hajam zsíros volt és kócos. Felfogtam hajamat, majd egy vattapamaccsal megtisztítottam arcomat. Újra a tükörbe néztem. Láttam magamat, de semmivel sem voltam elégedettebb. Szeplőimen végighúztam ujjaim. Nem is tudtam, hogy ki vagyok. Egy lány. Egy szörnyen összezavarodott lány. Fizikailag tulajdonképpen semmi sem rémíthetett meg, de a lelkem olyan sebezhető volt, hogy inkább elrejtettem. Nem akartam így kimenni az utcára. Szemceruzával körberajzoltam szemeimet, majd a szárítóról levettem néhány elfogadható és nem flitterrel vagy virágokkal árasztott ruhadarabot és belebújtam. A konyhában nagy kupi volt. A gyógyszeres dobozban kezdtem kutakodni, majd mikor nagy nehezen megtaláltam a fájdalomcsillapítót, kipattintottam egyet és lenyeltem.
- Reggelt. - hallottam meg hátam mögül egy hangot. Összerezzentem.
- Neked is Jess. - mosolyogtam, annak ellenére, hogy tudtam ő haragszik rám.
- Nekem is adhatsz egyet. - nézet a kezemben tartott gyógyszer levélre. Odanyújtottam neki.
- Bocs, hogy nem mondtam, hogy ismerem, de tudtam, hogy akkor ezen pörögne az agyad és nem akartam, hogy ezzel foglalkozz. Csak egyszer felléptek nálunk és emlékeztem rá. - hazudtam. Próbáltam magam köré vonni a falakat. Lassan magam is elhittem, hogy nem érdekel mit érzett és érez.
- Semmi gond. Nem tudok haragudni emiatt és nem is fogok. Brad..Ő most tényleg más. Elvarázsolt. Azok a barna szemek. - kulcsolta össze ujjait.
- Ugyan, Jessi te minden fiúnál ezt mondod. Meg, hogy ő az igazi. - támaszkodtam a márványpultra.
- Igazad van...De most higgy nekem M! Annyit beszélgettünk. Tényleg egyformák vagyunk. teljesen! Ráz a hideg ha csak rá gondolok. - engedett magának vizet. Komolynak hangzott. Nem tudtam mit mondani. Csak rámosolyogtam, majd próbáltam terelni a témát, ahogyan a gondolataimat is arról, hogy a képzeletem milyen dolgokat szül álmomban.
- Hogy hogy ilyen hamar felkeltél? - kérdeztem, mivel a tegnap elég húzós volt számára.
- Nem tudtam aludni. Annyira izgatott vagyok. Gondoltam lemegyek a pékségbe, hozok neki valami reggelit. Vagyis nekünk. Nem szeretném ha azt hinné, nekem ez csak valami kaland volt, mert nem így van. - magyarázta és már húzta is a cipőjét. - Nem jössz velem? - nézett rám a tündéri mosolyával. Megráztam a fejem. Nem tudom, hogy miért gondoltam meg magam, de már semmi kedvem nem volt kimozdulni. Ahogyan becsukta az ajtót, szívem kalapálni kezdett. Tenyeremet mellkasomra helyeztem és kezdtem mély levegőket venni.
- Mi van velem? - jegyeztem meg magamnak halkan. Jess ajtaját kezdtem pásztázni. Halkan közelebb lépkedtem, majd beljebb toltam az ajtót. Szám akaratlanul is mosolyra húzódott, ahogyan megláttam az ágyon szétterülve. Haja kócos volt és csupasz háta kilátszódott a takaróból. Most még gyorsabban vert a szívem. Lehet izgultam. Izgultam, hogy mi lesz ha meglát. Magamat sem akartam látni. Szőrnyű. Ez valami szörnyűség. Mi a fenét akarok? Hiszen ő nem olyan mint én. Jess és ő..Ők viszont tökéletes párost alkotnának. Illetve alkotnak. Valószínű, csak imádom ezt csinálni. Folyton az kell amit nem kaphatok meg. Az izgalom és az, hogy valamiért harcolnom kell. Ahogy ott az ajtóban álltam kezdtem megnyugodni. Csak azt kell tennem, hogy nem viselkedek másképp, csak úgy, ahogyan én szoktam. Bezártam a szobát.
*2014. 08. 25. (péntek)*
- Állandóan részeg vagy és nem vagyok képes több felelősséget vállalni érted! - üvöltözött velem. Semmit mondóan mosolyodtam el. Tudtam, hogy ezzel az agyára megyek.
- Senki nem kérte, hogy felelősséget vállalj értem Dean! Semmi közöd ahhoz, hogy mikor vagyok részeg és mikor nem! Mint látod makk egészséggel és józanon jöttem ma dolgozni. - mondtam. Nem volt ingerült a hangsúly és én, vele ellentétben nem emeltem fel a hangomat.
- Tudod mit? Igazad van. Fogalmam sincs arról, hogy miért aggódom még mindig azért, hogy mikor fogsz alkohol mérgezést kapni és vihetlek gyomormosásra. Mióta nem mentél már haza? Miért viselkedsz még mindig úgy mint egy kibaszott kamasz? Fogd már fel, hogy az élet nem csak abból áll, hogy szenvedünk és sajnáltatjuk magunkat. Mindenkinek vannak problémái. Bármi elől is futsz Moyra...ez nem fogja megállítani. - folyton apáskodik és az agyamra megy vele. Miért tesz úgy, mintha ő mindenkinél feljebb valóbb lenne?
- Szétrobban a fejem! Hát nem érted? Te tetted! Te csináltad ezt velem! - fakadtam ki magamból, majd a pólóját kezdtem szorítani.
- Azt hiszed, hogy te mindent jobban tudsz, pedig hidd csak el, hogy nekem se volt sétagalopp túllépni ezen a dolgon. - most már sokkal higgadtabb volt, de rajtam ez nem segített. Felháborított az, hogy tudtam, nem mondd igazat. Hogy képes a szemembe hazudni.
- Ugyan. - nevettem fel harsányan.
- Fogd már fel, hogy nem csak az létezik amit te látsz. Neked most kezdődik az élet. 8 év van köztünk. Nem érted ugye? Rohadtul miattad tettem! Semmi köze nem volt ahhoz, hogy másra vágytam. Nem akartam más nőket...idősebbet, vagy szebbet. Vágytam rád, addig ameddig el nem húztál végre. És most jó hogy felelősséget érzek irántad, hiszen visszajöttél. Hozzám fordultál annak ellenére, hogy olyanokat mondtam neked. Hogyan tudnék nemet mondani?
- Fogd be! - üvöltöttem. Nem bírtam ezt tovább hallgatni. - Fogd be! Fogd be! - csak rázta a fejét. Hallgatott, ahogyan kértem. Nem akartam hinni neki. Nem akartam bedőlni. Mégis azt akartam, hogy igaz legyen amit mondd. Mert bántott és fájt amit tett. Azt akartam, hogy szenvedjen.
- Azt hiszed nem tudom mire ez a sok szaros smink, meg ezek a kihívó ruhák? Ugyan már. Enélkül is mindenki tudja, hogy az önbizalmad az egekben száll. Nincs szükséged erre. - jött közelebb. Végig simított arcomon.
- Azt hiszed tudsz még a szaros dumáddal manipulálni? - nem léptem hátrébb. Bizonyítani akartam. Azt, hogy már nem tud hatni rám. Mert így volt.
- Tudod Moyra. - ült egy székre. - Sosem voltál naiv, de nem gondoltam volna, hogy ennyire meggondolt és okos lettél. Mióta fontosabb az élvezetnél a büszkeség és a tisztesség? - nevetett. Ezzel beismerve, hogy valójában tényleg csak hazudott. Hogy csak bódítani akart a meséivel. Büszke voltam magamra. Szörnyen büszke. Sarkon fordulva léptem ki az épületből, mikor telefonom megcsörrent.
- Jess! Szia! - szóltam a telefonba.
- Szia! Brad, meg én moziba megyünk, nem jössz? Lehet Rent is elrángatjuk még magunkkal. - egy ideig gondolkoztam a válaszon. Fejemben tekeregtek az emlékképek. A napok amiket önkénytelen töltöttem velük. A felhőtlen boldogság ellepte a levegőt közöttük. Ugyanazok a személyiségek voltak. Ugyanarra vágytak. És mindent megtudtak egymásnak adni.
Visszaemlékezés
*2014. 08. 01.*
- Halihó! - nyomott egy puszit barátnőm szájára. Mi a fenét akarok már megint itt kezdeni velük? Ajkaim közt kifújtam a füstöt, majd Bradre néztem aki felém tartott. Légzésemet lassabbra vettem, mert tudtam ha nem tenném, olyan hirtelen gyorsulna fel, hogy az feltűnő lenne. Azt hittem elmúlik majd. De nem. A hülyeségeimmel a saját agyamra megyek lassan.
- Gondoltad üdvözölsz, de valójában fogalmad sincs mit csinálj. Ne akarj megpuszilni. Az elég sablon lenne az ölelés meg undi. Szóval megmentelek a kínos helyzettől. Szia! - hadartam a szavakat, mikor megállt előttem. Felnevetett. Miért nevetett fel? Szám apró mosolyra húzódott.
- Szia! - mondta, majd Jesshez ment a konyhába. Szemeimmel végignéztem minden mozdulatukat. Ahogyan összesimult testük mikor megölelik egymást. Bradley végighúzta kezeit barátnőm csípőjén. Bármit megtettem volna...Bármit, hogy érezzem amit ők. A szerelmet. A feltétlen szerelmet. De valójában csak vágytam. Vágyakoztam és tudtam, hogy ha megkapom végre azt, amit nem kaphattam meg, akkor úgy is eldobom és többet nem fog kelleni."
*2014. 08. 16.*
- Ren menjünk a kátyús úton! - néztem vigyorogva az anyósülésről barátomra.
- Ne! Kérlek ne! - szólt hátulról Jess. Rennel összenéztünk, majd befordult AZ útra.
- Igeeen! - kiáltottam nevetve. Jessi csak behunyta szemeit és Bradhez bújt.
- Neeem! - kiáltotta utánam.
- Ugyan már Jess! Nyugizz kicsit! Ezek csak szaros lyukak. - pillantottam hátra a visszapillantó tükörben. Brad is éppen így tett, így összetalálkozott tekintetünk. Elvigyorodott a mondatomon, ami így utólag belegondolva, kissé gonosz volt. Bár már megszokhatta tőlem. Az a mosoly. Sosem fogom megunni. Örökre bámulnám a gödröcskéket az arcán és a mélybarna szemeit. Pillanatok...rövid pillanatok amiket vele éltem meg. Ezek megmaradnak. Sajnos lassan ismertem be, de tudtam, hogy nem vagyok jó ember. Már csak a dolgok, cselekedetek gondolatai miatt sem. Vissza mosolyogtam rá, majd újabb cigire gyújtottam és lehúzva az ablakot, üvöltözve száguldottunk, vagy inkább ugrattunk végig az úton.
*2014. 08. 20*
Ahogyan a lifttel felfele tartottam, cikáztak a gondolataim. Csak azon tudtam agyalni, hogy ma mi lesz. Hogy mit fogok tenni. Hogy mi lesz ha nem uralkodok magamon. Romlott vagyok. Egyre többet ittam az utóbbi napokban. Lassan undorodtam el magamtól. Elfogyott az akarat erőm és csak abban tudtam bízni, hogy Brad ma nem lesz nálunk. Hogy már elmegy, mire hazaérek.
Ahogyan beléptem a bejárati ajtón, egyenesen szembe találtam magam vele. Egy percig csak álltunk. Nem szólaltunk meg. Szemeink egybeforrtak. Göndör fürtjei arcába lógtak és késztetést éreztem, hogy beletúrjak hajába. De nem tehettem. Még ha csak haverilag is tenném..Furcsa lenne. Hirtelen ajkait kezdtem pásztázni, de gyorsan észbe kellet hogy kapjak. Szemeimmel a padlót kezdtem nézegetni, mikor észrevettem, hogy Braden egy olyan piros pöttyös zokni volt, aminek ujjai is voltak. Hirtelen hangos nevetésben törtem ki.
- Ez meg mi? - mutattam lábára, még mindig nevetve. Nem néztem rá. Bár nevettem, minden pillanatban rettegtem attól, hogy elvesztem magam felett az uralmamat és ami megfeszítené ezeket a határokat az a mosolya.
- Mi ez...ez egy lábtyű. - mondta röhögve. Újra felnéztem és lefagyott a mosoly az arcomról, ahogyan megláttam. - Mi a baj? - kérdezte rémült arckifejezéssel.
- Tudod...én talán még jobban szeretem Jesst mint te.
- Pedig nem nagyon mutatod ki. - vágott szavamba. - Folyton megalázod és megbántod őt. Furcsán mutatod ki mások ránt az érzéseidet. - lépett közelebb. Megijedtem. Mintha fenyegetni próbált volna, a barátnője miatt, de valahogy mégis csak közeledett felém. Körülbelül egy magasok lehettünk. Elég közel voltam hozzá, hogy beszívjam illatát. Lehunytam szemeimet. Így könnyebb volt.
- Jól tudom. De én mindennél jobban szeretem őt! - jelentettem ki határozottan. Valamiért bizonyítani akartam ezt.
- Mindennél jobban szeretem őt én is! Szerelmes vagyok belé! - jelentette ki határozottan. Teljesen össze voltam zavarodva. Jobban mint valaha. Mit akar ezzel elérni? Felsóhajtott. Mintha lemondott volna valamiről. Mintha feladott volna valamit. Bár csukva volt a szemem, éreztem ahogyan vissza lép. Kissé megkönnyebbültem ettől. Teret kaptam. Míg ő sóhajtott én nagy levegőt tudtam venni végre.
- Nyisd ki a szemed! - utasított. Kissé meglepett és próbáltam hű lenni önmagamhoz.
- Azt hiszed, hogy... - kezdtem volna a kioktatást, de mikor úgy tettem ahogy mondta, nem voltam képes folytatni. Egy lenéző mosolyt vetettem arcomra, majd erősen a vállába ütközve, mentem be mellette.
Visszaemlékezés vége
Összeszorított fogakkal fordultam vissza ezekre az emlékekre. Mi a fenét csinálok? Ez a kérdés túl sokat merül fel bennem mostanában.
- Nem fontosabb! - rántottam meg Deant a pólójánál fogva, majd hevesen megcsókoltam. Belemosolygott csókunkba. Meggondolatlanul cselekedtem, ahogyan mindig. Belül végig tudtam, hogy ez a legnagyobb hiba amit most elkövethetek és nem érdekeltek a következmények sem. Kezeit végig vezette gerincemen, majd fenekemre helyezve kezeit, a pultra emelt, Lábaimat dereka köré csavartam és hagytam, hogy azt csináljon velem amit akart. Újra alárendelt szerepet kaptam a szerencsétlen kapcsolatunkban. Már ha ezt lehet annak nevezni. Nyakamra térve, a vékony bőrt kezdte szívni. Felszisszentem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése