He never hurt me! - Chapter Seven

 *Moyra Korin szemszöge*

- Mi van? Ugye csak szívatsz? - léptem egyet azonnal hátra. Most komolyan ki akar rúgni? Megtanulhattam volna már, hogy nem szabad bíznom benne, de ezt mégsem gondoltam volna. 

- Moyra... - kezdett vigyorogni.

- Hogy te mekkora egy szemét állat vagy. - pofoztam fel, de ő megfogta a karjaimat. - Engedj már el! - üvöltöztem.

- Moyra! Sss! Csak hallgass végig! - csitítgatott, bár egyáltalán nem érdekelt, hogy a járókelők mit gondolnak rólunk. Jelenleg csak addig akartam ütni azt a kárörvendő fejét ameddig csak tudtam volna.

- Még csitítgatni akarsz?  - rántottam ki karjaimat szorításából.

- Figyelj a program szervezőnk kilépett szóval igen kirúglak, hogy teljes állásban dolgozhass rendezvény szervezőként a párban. - mosolygott és azt figyelte mit fogott reagálni. Egy pár másodpercig csak álltam ott szótlanul. El sem hiszem. 

- Te hülye! - túrtam hajamba. - Ez most komoly? - vigyorodtam el én is. Csak bólintott. Nyaka köré fontam karjaimat és szorosan magamhoz öleltem. Megforgatott a levegőbe, majd újra a földre téve, lassan ajkaim fele dőlt, de megállítottam, mert megláttam a háta mögött Bradet. Fogalmam sem volt mit akar, vagy hogy minek jött le. Elhajoltam Deantől és kérdőn néztem rá. 

- Csá Brad! Valami gond van? - nyújtotta a kezét Bradley fele, de ő csak szótlanul bámult rá. Kikerekedett szemekkel vártam a történéseket.

- Épp ezt akartam kérdezni én is. - nyögte végre ki, de még mindig nem fogadta el Dean kezét. Csak ellépett mellette és engem kezdett nézni. Egy idő után lesütöttem szemeimet. Nem is tudom, miért szégyelltem el magam, de olyannyira megvető szemekkel bámult rám, hogy nem tudtam mást tenni. Deanre néztem, aki ekkorra már leengedte kezét, de arckifejezése elárulta, hogy valójában, szörnyen ingerült volt. 

- Minden rendben van. - válaszolt helyettem is és birtoklóan húzott magához csípőmnél fogva. Csak egy pillanatra mertem Bradre nézni. Ő is engem fürkészett. 

- Figyelj nagyon hálás vagyok, de most mennem kell. Vendégeink vannak. - fordultam Deannel szembe és kezeimmel fordítottam arcát felém, ezzel kiharcolva, hogy ne nézze tovább Bradet ilyen ádáz tekintettel. Újra megpróbálkozott ezzel a csók dologgal, de elfordítottam a fejemet. Azt hiszem azért, mert tudtam, hogy ez a csók nem nekem, hanem Bradnek szólt volna. 

- Akkor holnap. - nézett mélyen szemeimbe, majd hátat fordítva indult el. Bradleyre néztem, majd elmentem mellette és felfele siettem a lépcsőn. Nem volt neki mondanivalóm. Azt sem értettem, hogy mit akart ezzel a jelenettel, de nem is akartam tudni. Örültem annak, hogy egy olyan állásom volt ami biztos és jól fizető is. 

- Ez egy seggfej. Láttam, hogy mit csinált veled. - futott utánam a lépcsőn.

- Nem láttad. Nem láthattad. Sosem bántana engem. - egy pillanatra se álltam meg, vagy lassítottam le. - Fizikailag. - tettem hozzá suttogva.

- Láttam, ahogyan lefogott. És...

- Figyelj Brad, ehhez  neked semmi közöd. Nem értem miért erősködsz itt. Senki nem szól bele, mert tudják, hogy nem vagyok befolyásolható, és nem számít mit mondanak mások. Ha le is fogott volna, amit nem tett, akkor se lenne jogod ezt csinálni. - fordultam meg. Fölé magasodtam ezáltal, hiszen én egy feljebb lévő lépcsőfokon álltam. Csendben maradt. 

- Minden oké? - nyitotta ki az ajtót Jess. - Kiabálást hallottunk. 

- Igen. Minden rendben. - válaszolta Bradley azonnal, de még mindig egymást néztük. Nem néztünk Jessre. Én nem tudtam volna még a szemébe nézni. Ha belegondolok, ez tényleg egy kínos helyzet volt, úgyhogy ahogy csak tudtam kiléptem belőle. Bementem az ajtón. Ők kint maradtak. Nem hallottam mit, de beszélgettek. 

- Moyra... - jött felém Ren, de belé fojtottam a szót.

- Igen minden rendben. - mentem be a fürdőszobába és magamra csaptam az ajtót. Utáltam, hogy körülöttem mindig minden tönkrement. Megengedtem a csapot és hideg vízzel megmostam az arcomat.

- Bejöhetek? - kopogott be valamelyik fiú. Még nem tudtam felismerni a hangját.

- Nem. A fürdőszobába nem dumálgatni járnak az emberek. - mondtam, de semmit nem ért, mert benyitott. - És ha épp a wc-n ülök? - tártam szét a karom.

- Nem tom. - rántotta meg a vállát Conor. - Ki ez a csávó? - utalt Deanre.

- A főnököm. - adtam az egyszerű, fél választ, de Conor felhúzta a szemöldökét. - Pontosan én sem tudom. Régen együtt voltunk, de 8 év van köztünk és most meg csak úgy, szóval...mi, de miért is mondom ezt el neked? - gondolkodtam el. Egy kérdést tett fel én meg csak úgy elöntöm neki a kapcsolatom Deannel.

- Biztos sugárzik rólam a megbízhatóság. De tudnom kell, mert Bradley elég zabos lett tőle. - ült a kád szélére.

- Arról nem én tehetek. Jess ültette tele biztos  a fejét. - mondtam, bár valójában engem is érdekelt volna, hogy miért kellett ezen ennyire kiakadni.

- Aha.. Brad és te...

- Igen? - kérdeztem mikor nem folytatta a mondatot. Pontosan tudtam, hogy mire akar kilyukadni, de amíg gondolkozik azon, hogyan is tegye fel ezt a kérdést, addig nekem is van időm gondolkodni. de min is kellett gondolkodnom? Hiszen a válasz egyértelműen NEM. De mégis... valamiért úgy éreztem, hogy ez nem a teljes igazság lenne. Részemről.

- Megbeszéltétek már azt ami köztetek történt azon az este. - mi? Elakadt a szavam. Egyáltalán nem erre számítottam. Sőt, azt se gondoltam volna, hogy ő tudja ezt.

- Mi? Ki tudja még ezt? - ijedten kezdtem járkálni a hideg csempén.

- Braden kívül? - poénkodott, de mikor látta, hogy nem vagyok rá vevő - Csak én. - válaszolt. Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt.

- Egyébként nem fontos, hogy mi történt, mert ez csak egy hülye kaland volt. Semmi kötöttség. Mindketten teljesen be voltunk állva és... 

- Ja semmi kötöttség. - nevetett fel a mondatom közepén.

- Igen. - jelentettem ki határozottan.

- Ugyan már Moyra. Ezt még te se hiszed el. Szerinted mi volt ez a jelenet itt?  Az után a nap után, egy hétig hallgathattuk a siránkozását, de legalább egy jó dolog kisült belőle. Egy új, király zeneszám. - mondta őszintén. Csendben maradtam. Ideje volt beismernem, hogy Conor lehet, hogy egy kicsit túlzott, de igaza volt.  - És milyen ironikus nem? Hogy most meg épp a legjobb barátnődbe lesz halálosan szerelmes. Ez szinte hihetetlen. Annyira felfoghatatlan. - nézett a plafonra és köpte a szavakat.

- Pofa be Conor! - hallgattattam el. Fájtak a szavai. - Menjünk! - húztam fel, majd kimentünk az ajtón. A többiek a bejárati ajtóra tapasztott fülekkel hallgatták Jess és Brad beszélgetését, ami hallásom szerint, veszekedésbe fulladt. Lehunytam szemeimet. Nem akartam arra gondolni, hogy ez is miattam van. De nem akartam hallani se. Nem mentem oda, csak az erkélyre léptem és rágyújtottam egy szál cigarettára. A földre ültem és lábaimat kilógattam az erkélyen. Csak ekkor hallottam meg, hogy alattunk eszeveszettül üvölt a zene. Azonnal elnyomtam a megkezdett cigit és a dobozt a hátsó zsebembe rakva felpattantam. Erre volt szükségem. Kiviharoztam az ajtón és a folyosón még mindig ott állt és veszekedett a gerlepár. 

- Hová mész? - kérdezte Brad. 

- Hát ezt komolyan nem hiszem el! - üvöltözött Jess.

- Anyád. - mondtam, majd lefutottam a következő szintre. Bekopogtam az ajtón, bár elég vicces lett volna ha valaki meghallja ebben a hangzavarban. Benyitottam. Félhomály volt bent. Mindenhol táncoló tinédzserek. Hát ez nem az én bulim volt. Körülbelül  4 év lehetett az itteniek és köztem. De egy cseppet sem zavartattam magam. 

- Heló! Te ki vagy? - nézett végig lábaimon egy fiú.

- Haver én 19 vagyok. - mondtam épp olyan hangerővel, hogy hallja.

- Te felettünk laksz nem? - bólintottam. - Cameron vagyok. - nyújtotta felém a kezét. 

- Moyra. - fogadtam el. - A szüleid? 

- Elutaztak. - vigyorgott. Nem is volt olyan eszetlen nyomi, mint amire számítottam. 

- Aha. Van itt pia? - kérdeztem, mire felnevetett és a kezembe nyomott egy műanyagpoharat. Nem tudtam mi volt benne. Megszagoltam. Cameron felmutatta a hüvelykujját, ezzel jelezve, hogy ízleni fog. Belekortyoltam. Valóban finom volt. 

- Jössz táncolni? - kérdezte. Furán néztem rá. - Nyugi csak 15 vagyok, nem fogok rád mozdulni. - üvöltötte túl a zenét. Elmosolyodtam.

- Menjünk. - tettem le a poharat és hagytam, hogy a tömegbe vezessen. Miután végig táncoltunk 4 számot, a konyhába mentünk. Felültem a pultra. 

- Kérsz? - nyújtott felém egy tálca brouwnit. Felhúztam a szemöldököm. Ez most komoly? Süti? - Vicces süti. - mutogatott ujjaival idézőjelet a vicces szócskánál. Csak ekkor esett le, hogy miért kínál meg ezzel. 

- Most inkább kihagynám. Tegnap volt egy hasonló incidensem és nem lett valami jó vége. - utasítottam el. Megrántotta a vállát és beleharapott az egyikbe. Én 15 évesen szívtam el az első cigarettámat. Egyáltalán nem jött be, csak úgy éreztem ettől sokkal magabiztosabbnak tűnök majd. De igazából, anélkül is eléggé az voltam mindig is. Aztán egyre többet volt az ujjaim között és végül akaratlanul is rászoktam. Imádtam lázadni. Mindig is szerettem a veszélyt, az izgalmat. Szándékosan kerestem a bajt. Talán emiatt találkoztam Deannel is. Egyértelműen a rossz döntéseimhez soroltam eddig, de most már...Nem is tudom. Sok mindenért  gyűlölhetem őt, de annyi mindenért lehetek hálás is neki. Talán épp ezért nem tudtam még elengedni.