Do You Love Him? - Chapter Nine

Sziasztok! Tudom, vagy 10 napja nem volt új rész, ezért ne haragudjatok, de nagyon beteg voltam/vagyok. Ezért most remélem ezzel a résszel kárpótollak titeket. Tudom sokáig húztam, hogy ez a perc megtörténjen, de most kész! Remélem tetszeni fog. Ha igen akkor hagyjatok magatok után nyomot!
Jó olvasást! :)

*2014. 09. 17*

Az új munkámmal végre tudtam elég pénzt szerezni, hogy bevásárolhassak én is és beleadhassak a lakbérbe is. Persze szerettem volna egy saját albérletet. Erre gyűjtöttem. Nos, egyenlőre nem telt rá, de igyekeztem és egyre jobban ment. Teltek a napok, hetek. Semmi említésre méltó nem történt az életünkben, egy valamit leszámítva. A ma reggelt.

- Kinek pörgeted az ujjaid annyira a képernyőn? - érdeklődött Jessi, ami érthető volt, mivel Ren még reggeli közben se tette le a telefonját. Most én is barátomra pillantottam. Csak legyintett. Egyértelműen elakarta hagyni ezt a kis párbeszédet. Titkolt valamit. Ha jobban belegondolok, mostanában kevesebbet is volt itthon mint szokott.

- Úristen. - vigyorodott el Jess. - Van csajod? - kérdezte és az asztalon áthajolva próbálta kivenni Ren kezéből a telefont. Sajnos elég kevés sikerrel járt, mivel barátunknak erős szorítása van, csak átesett az asztalon. 

- Még szerencse. - jegyeztem meg rekedtes hangon. Rám pillantottak. - Jessi meg én... Mi már azt hittük langyi vagy. - mondtam, egy kisebb mosollyal arcomon, mire a szőkeségből kitört a nevetés az "áldozat" csak szemeit forgatva pillantott mobiljába. Újra. 

- Miért kell ennyire cinikusnak lenned? - kérdezte. Vállat rántottam.

- Definíciót vársz? - folytattam, mire felnevetett. - Ki az? - kérdeztem és beleharaptam a szendvicsembe. 

- Ana. Ma dolgozol? Lemegyünk hozzád a bárba este. Jöttök ti is? - nézett felváltva rám és Jessire. Hamar lebeszélte magával ezt a kis találkozót. 

- Ez biztos.. - kezdtem a szokásos kérdésbe, hogy ez jó ötlet-e, de inkább nem fejeztem be. Úgyis csak félreértés lett volna belőle. Bár nem igazán értettem, hogy ők miért nem aggódnak a legutóbbi eset után.  - Jó lesz. - fejeztem be.

- Aha. Felhívom Bradet. - felhívja. Felhívja Bradet... Annyira szerettem volna hallani már a hangját. Hiányzott. Őszintén hiányzott azt hiszem. Nem ő, inkább a cselekedetei. A mosolya, a nevetése és az édes gödröcskék az arcán mikor mosolyog. Atyám, sosem keveredek ki ebből a szituból. Túlságosan bonyolult, hiszen még én sem értem. 

- Tudom. Tudom, de nem tudod holnapra tenni az asztalfoglalást? - hallottam meg újra Jess hangját, ezzel kiszakadva gondolataimból. - Nem! Nem! Nyolcra kész leszek. - mondta beleegyezően és letette a telefont. 

- Na mi az? - kérdezte Ren. Közben felálltam és tányéromat a mosogatóba helyeztem.

- Úgy tűnik, ez a ma nekünk nem jön össze, de azért remélem hamarosan én is megismerhetem. - simított végig a karján, majd felállt. Nem jön. Ma se fogom látni, se hallani. De ő nem is akar látni, hiszen ha így lenne, lemondaná ezt a vacsorát, hogy velünk lehessen. Felsóhajtottam.

*Este, 22 óra 07 perc*

- Nem minden szarka farka farka. Picsába. - próbálkozott Ren a pultnál ülve, mire Ana és én is felnevettünk. Nagyon édes lány és konzervatív is. Csodálkozom, hogy Ren el merte hozni ide. Bár nem volt túlzsúfolva a hely. Semmi nagy buli nem volt. 

- És te most tanulsz? - hajoltam a lányhoz, aki bólintott. Nem volt nagy hangja, de azért megpróbálkozott.

- Főiskolás vagyok. - mondta. Ren csak őt nézte. Azt hiszem tényleg kedveli. Nagyon. 

- Ott ne hagyd! - mondtam, bár egy ilyen lány jól tudja, hogy mit kell tenni a jó élet útjáért. - Kimegyek elszívni egy cigit. - mondom, majd a fogasról leakasztom kabátomat és vállamra terítem. 

- Megyek ha nem gond. - áll fel Ana és magára veszi a hosszú szövetkabátját. Megrázom a fejem. Meglepett, hogy ő is dohányzik, de végülés, ha jobban megnéztem, kifinomultan állhat az ő kezében egy cigaretta. Eg puszit nyom Ren szájára, majd utánam siet. A hátsó ajtón kiérve, körbevesz a nyugodtság. Csak a ritmusa hallatszik a zenének. Előveszek egy szálat és rágyújtok. Ana egy vékony szálú cigit vesz rózsaszín ajkai közé. 

- Mesélt rólam? - kérdi egy mosollyal az arcán. 

- Ma reggelig nem. De az utóbbi időben nagyon eltűnt. Nem is tudom, hogy nem gondoltam rá, hogy lehet valakije. - mondtam őszintén. Szerintem Ren, nem aggódik. Soha. Ő úgy gondolja, hogy minden úgy történik majd, ahogyan annak történnie  kell. És most annak kellett történnie, hogy megtalálta Anát.  

- Ő nem szereti. - céloz a dohányzásra. Látszik rajta, hogy bántja a dolog. Egy férfi kedvéért, sosem tenném le a cigit. Nem veheti el a szabad akaratomat. Csakis magam miatt szoknék le, ha le akarnék. 

- Tudom. - ezután csöndben voltunk. Nem mondanám kínosnak. Inkább sokatmondó volt. Mi más személyiségek voltunk, mégis jól esett vele eltölteni ezt a pár percet. 

Mikor visszamentünk, Ren épp befogta egyik fülét, a másikhoz pedig egy telefont nyomott. Nem tudtam kivel beszélt. Visszamentem a pult mögé, amikor Dean is kijött végre az irodából. Ma már találkozott velünk. Ittunk is egyet négyen. Normálisan viselkedett. Amiért hálás voltam. 

- Minden oké? - kérdezte, de látszott, hogy sietős volt a  dolga. Ráadásul ez a kérdés nem is nekem szólt csupán a főnöktől az alkalmazottnak. 

- Aha, persze. - válaszoltam határozottan, majd mikor elhaladta mellettem, egy pillanatra összefonta ujjainkat. 

- Ki volt az? - kérdezte Ana, mikor barátja visszaült mellé. Én is feléjük próbáltam fordulni, de állandóan kérték ki az italokat, ezért nem volt sok időm. 

- Egy egész tálcával? - kérdeztem vissza meglepetten egy harmincas éveiben járható férfinak, aki csak vigyorogva bólintott.  - Azonnal viszem. - mosolyodtam el, majd kitöltöttem a tálcára férő, összes felesbe a rövid italt amit kért, majd elindultam az asztalukhoz.

- Még valamit hozhatok esetleg? - tettem le. Még két haverja ült mellette. Hárman akarják ezt mind meginni, vagy megkínálják az egész bárat? Ebben a pillanatban megláttam Jess göndör, szőke fürtjeit. Nem volt nehéz kiszúrni. Egy elegáns ruhában volt. Biztosan a vacsoráról jöhetett ide. Csak ekkor vettem észre, hogy háta mögött, össze van kulcsolva a keze Bradleyével. Hirtelen nem tudtam, hogy a boldogság és izgatottság miatt kezdett ilyen hevesen verni a szívem, vagy az idegességtől. Miért hozta el őt is? 

- Hahó! - csettintgetett előttem az egyik nagy darab férfi. Visszaestem a való világba és elnézését kértem, már csak kötelességből, ennek a parasztnak. 

*Bradley Simpson szemszöge*

Semmi kedvem, se hangulatom se volt idejönni. Nem csak az emlékek miatt, de nem akartam Moyrával találkozni. Deannel meg főleg nem. A pulthoz vezetett Jess. Szemeimmel azonnal őt kezdtem keresgélni. De nem találtam. 

- Sziasztok! - köszönt barátnőm izgatottan. Annyira édes volt. A Ren mellett ülő lányt azonnal megölelte, csak azután mutatkozott be. Ezután én is így tettem, majd kezet ráztam Rennel és leültünk melléjük. 

- Nincsenek is olyan sokan mint szoktak. - jegyeztem meg, még mindig körbe-körbe nézelődve. (Mintha csak ezt figyeltem volna kitágult szemekkel)

- Igen. Moyra elment már? - kérdezte szomorkodva Jess. Most visszafordultam a válaszra várva. Jessi csípőjén körbefontam az egyik kezemet. 

- Umm...Szerintem mindjárt jön, az előbb vitt ki egy tálca piát..Oda! - mutatott Ana, egy asztalhoz, ahol valóban ott állt Moyra és három pasassal beszélgetett. Rámeredtem. Akaratlanul is. Mindegyikőjük kajánul vigyorogva pofázott hozzá. Már most felidegesítettem magamat rajtuk. Egyszerűen ingerült lettem. Összeszorítottam állkapcsomat és próbáltam nem odafigyelni, de minden percen arra tévedt tekintetem. Ő csak jópofizott velük, hiszen ez a dolga, de miért hagyja, hogy ezt csinálják?

- Mi az kicsim? - tette kezét a combomra és aggódva nézett rám türkizkék szemeivel. Elmosolyodtam, majd megráztam a fejemet. Apró csókot leheltem ajkaira, majd az egyik pultos lánytól kértem egy pohár sört. Jess és Ana jót beszélgettek, de én nem tudtam nyugodni. A tudat, hogy még mindig ott áll velük és hagyja, hogy megalázzák. Illetve ez hülyeség, mert ő ezt sosem hagyná, de mégis...

- Hol van már Moyra? Na baszki. - túrt a hajába Ren, mikor észrevette, hogy az egyik fickó Moyrát az ölébe rángatja. Eddig bírtam idegekkel. Nem igaz, hogy ezen csak én bukok ki ennyire. Felálltam a székről.

- Brad! Nem kell ezt tenned! Nem kell folyton megvédened! - állt fel és kétségbeesetten kiáltott utánam barátnőm. Már megint itt tartunk. Ugyanabban a helyzetben. És hogy őszinte legyek, a megtehetném se változtatok azon, amit tettem. Mert így volt helyes. Bár csak egy félreértés volt. 

- Jess ez nem rólunk szól! Nem látod? - kérdeztem, de nem vártam választ átvágtam a tömegeb, egyenesen ahhoz az asztalhoz. 

- Valami gond van? - állt fel a pasi, mikor odaértem. Moyra csak tenyerébe temette az arcát. Tudta, hogy ugyanaz a helyzet alakult ki mint két héttel ezelőtt. 

- Ja, mondjuk az, hogy nem kéne taperolni a pultosokat. - mondtam, de eszem ágába se volt szembe szállni ezzel a totemoszloppal. Csupán azt akartam, hogy ne tapizzák vagy zaklassák őt. Csak kiröhögtek. Nem törődtek tovább velünk. Megfogtam Moyra csuklóját és vissza akartam húzni a pulthoz, de ő csak megszeppenve állt ott. Mikor megfordultam Jessi, Ren és Ana is ott állt körülöttünk. Nagyot nyeltem és barátnőm elé fordultam. Nem volt szomorú, sokkal inkább ideges.

- Te hülye. - hajtotta le a fejét. Tudtam, hogy legszívesebben üvöltözne velem, de nem teszi ezt újra. Tudja, hogy nincs értelme. 

*Moyra Korin szemszöge*

Csak álltam ott. Nem volt beleszólásom a dologba, de mégis én okoztam a vitát. Újra. 

- Tudom, hogy mi történt. Azon az estén, mikor először láttátok egymást. Az egészet tudom. - fakadt ki Jess. Láttam, ahogy Bradley kiegyenesedik, mikor ezt meghallja. Valószínű, most ő is hasonló érzésen megy keresztül mint én. A szívem a torkomban dobog és fogalmam sincs, hogy ez lenne az alkalom a bocsánatkérésre, vagy egyáltalán bocsánatot kellene kérnem? És ha igen miért? Mit kellene mondanom most? Bradley csak felsóhajtott. 

- Kitől tudod? - kérdezte. Legszívesebben pofon ütöttem volna. A legrosszabb lereagálás ennek a dolognak. Ennél még a mentegetőzés is jobb.

- Csak ez érdekel? Nem számít kitől tudom. - tette keresztbe a karjait. 

- Jess.. Azért nem mondtuk el, mert nem számít. Be voltunk rúgva. Ennek semmi köze ahhoz. Ha Ana lett volna ott, ugyanúgy megyek. - nem tudtam eldönteni, hogy igazat mond-e. Azt akartam, hogy hazudjon... 

- Te nem. Csak ő volt részeg. Ha Ana lett volna ott, nem idegeskedsz azóta, amióta bejöttünk. - egyáltalán Jess mióta tudja ennyire elrejteni a dühét? Mióta tartogatja ezt? Hogy tudja? Hogy bírta ki, hogy ne essen a fejünknek, amint meglát? Most Bradley nem szólt. Nem tudott. Csak megrázta a fejét. Most mintha csak ketten lettek volna. Mi csak álltunk ott és néztük. Szörnyű érzés volt ez számomra. Fájt. De miért kell ennyire tehetetlennek lennem? 

- Szereted őt? - nyögte ki Jess. Bradley újra a szemeibe nézett. Nagyot nyeltem. 99% biztos voltam a válaszban, de habozott. Jessi arcán végiggurult egy könnycsepp. 

- Szeretlek. - mondta halkan Brad. Jelenleg égett a testem minden porcikája. Nem láttam és nem is hallottam jól. A levegőt is nehezen vettem. 

- Nem jó válasz. - rázta a fejét. Csönd volt, de újra Jess tört meg. - Innentől kezdve, felejtsd őt el! - mondja magabiztosan. Csak ekkor pillantottam fel. De most is csak az ijedtségemben. Bradley is azonnal rám kapta a tekintetét. Éreztem, hogy szemeim megtelnek könnyekkel. Pontosan nem tudtam miért. Talán az érzéstől, hogy most már tényleg minden tönkremegy, vagy attól, hogy többet valóban nem látom őt és hogy ennyi volt. Lehet örülnöm kellene, de képtelen vagyok. Csak vártam, hogy mit mondd erre. 

- Hallod? - kérdezi újra, egy nagyobb hanggal. Erre már abbahagyjuk egymás bámulását.  

- Igen. - mondja végül. Csak ekkor nyilal egy éles fájdalom a mellkasomba és az érzés. A beismerés érzése. Tényleg ez a vége? Miért fáj ez ennyire? Kifordultam a tömegből és a hátsó kijárat fele vergődtem magamat. Azt hiszem, az egyetlen ember, akit ismerek ezen a szaros földön, az Ren. Sosem gondoltam volna, hogy látom ezt a zsarnokoskodó énjét Jessnek. De miért is lepődöm meg? Hiszen még magam sem tudom ki vagyok.