Waiting - Chapter Eight

Sziasztok! Köszönöm az új feliratkozókat és a kommenteket is, sokat jelent! :) Remélem továbbra is így lesz. Bár nem valami hosszúra sikeredett ez a rész, de remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! :)

Szemeimet dörzsölgetve nyitottam be a házunkba. Már sehol sem égett a villany. Mindenki elaludt már. Bár álmos voltam, de tudtam, hogy egyenlőre még nem foguk tudni elaludni. A konyhába lépve engedtem magamnak egy pohár hideg vizet, majd nagy kortyokkal ittam meg. Kissé sajgott a fejem. Sok minden miatt lehetett. Kialvatlanság, vagy az alkohol lehetett a főbb okozója. Esetleg az aggodalom. Letettem a poharat a pultra, majd óvatosan indultam el a szobánkba. Sajnos mivel semmit sem láttam a félhomályban, megbotlottam egy elől hagyott cipőbe.

- Picsába. - rugdostam arrébb.

- Hol voltál? - hallottam meg egy rekedtes hangot  az asztal felé. Azonnal oda kaptam a fejemet. Kis gondolkozási idő után felkapcsoltam a villanyt. Brad sápadt arccal és karikás szemekkel bámult rám. - Te mióta ülsz ott? - sétáltam közelebb, hogy meghallja suttogásomat. Nem válaszoltam kérdésére.

- Összevesztem Jess-el. Azt mondta menjek haza, de nem akartam. Itt várok, amíg meg nem bocsájt. Amíg meg nem beszéljük. - lerítt az arcáról, hogy teljesen ki volt a történtek miatt. Sóhajtva ültem le az asztalhoz, vele szembe. 

- Miért csináltad? - kérdeztem. Bár nem volt pontos a kérdés, tudta hogy miről beszélek.

- Csak segíteni akartam. Féltem, hogy valami komolyabb dolog történik, mint az a veszekedés. - mondta. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a teljes igazság-e. Vagy hogy egyáltalán igaz-e.

- Ezt elmondtad neki? Pontosan miért haragszik? - kérdeztem. Próbáltam segíteni neki és megértetni magammal a történteket.

- Azt mondja nem normális, hogy ennyire féltékeny vagyok miattad. - mondta ki, de látott a meglepettség az arcán mikor befejezte. Talán a fáradtság miatt nem figyelt arra, hogy mit szabad elmondania és mi az, amit nem kéne. Most csend lepte be az étkezőt. 

- Az vagy? - kérdeztem meg végül a ránk telepedett csöndet. Eddig nem találkozott a tekintetünk. Nem tudtam pontosan, hogy ez miattam, miatta, vagy esetleg mindkettőnk miatt történt, de nem bántam, hogy így volt. 

- Nem. Mondtam már. Elmondtam, hogy miért tettem amit tettem. - közömbösen csengett a hangja. Sajnos minden ilyen kijelentésével, kétféle érzelmet vállt ki belőlem. Megnyugvást, boldogságot és egy kicsi csalódottságot is. Még utoljára végignéztem álmos és kimerült arcán, majd Ren szobájába indultam.

- Jó éjt Brad. - suttogtam épp úgy, hogy még maghallja, majd bezártam az ajtót. 

*2014. 09. 03. Reggel 11 óra 14 perc*

- Jézus Jess. Én a helyedben örülnék ha pasim még a barátnőmet is megvédi. - próbáltam segíteni a helyzeten, miután nagy meglepetésemre, rám egy csöppet sem haragudott barátnőm. Bradley azóta is a konyhában ült és várt, míg Jess egész délelőtt az ágyában kuksolt.

- De te is láttad mit csinált. Tényleg nem történt még más is köztetek? - kérdezte. A hideg végigfutott a hátamon erre a kérdésre. Gyorsan kellett döntenem, mert ha továbbra is titkolni akarom, akkor hamar kell egy határozott választ adnom. Bár nem igazán akartam tovább hazudni neki. Sőt. Eddig se akartam hazudni neki, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy túl sok minden menne ezzel tönkre. Nem érné meg. 

- Nem. - mondtam olyan nyugodtsággal a hangomban, amilyennel csak tudtam. Jess beletörődve sóhajtott fel, majd kitápászkodott az ágyból. Egy rózsaszín pizsama volt rajta. Elmosolyodtam rajta. Míg én megálltam az ajtóba, ő Bradleyhez sétált. Megállt előtte. Csendben kezeibe vette arcát. Nem szóltak csak nézték egymást. Szemeimmel arckifejezésüket figyeltem. Jessi lassan közelebb hajolt Bradhez. Szívem kihagyott egy ütemet. Nem tudtam eldönteni, hogy végignézzem-e, ahogyan megcsókolják egymást. De késő volt dönteni... Nem bírtam Azonnal lesütöttem szemeimet. Nem tudom mikor éreztem magam, utoljára ennyire tehetetlennek és gyengének. Nem hiszem el, hogy komolyan ezt csinálom. Hogy magammal is elhitetem azt, hogy érdekel. Pedig nem. Csupán csak..csak. De ha mivel csapnám be magamat? Hiszen mi másért érezném azt amit. Ez tényleg valós? Tényleg érzem.

- Na végre. - jött be tapsolva a szobába Ren. Jessi elmosolyodott, majd egy utolsó puszit nyomva szerelme ajkaira, visszaindult felém.

- Köszönöm. - tátogta, amint bement mellettem a szobájába. ( Gondolom felöltözni ) Brad egy elégedett mosolyt villantott felém, majd felállt az asztaltól.

- Nos, nekem... 21 perce a próbán kéne lennem. - nézett órájára. - Szóval köszi mindent. - rázott kezet Rennel, majd egy pillanatra mintha felém akart volna indulni, előrelépett, de azonnal megtorpant. - Szia Moyra. - mondta egyszerűen. - Szia kicsim elmentem! - üvöltötte el magát a levegőbe. 

- Jó próbát! Akkor este! - kiabált vissza neki. Bradley rám nézett. Egybeforrt tekintetünk. Intettem egyet, mire megfordult és kimentem az ajtón bezárva azt maga után. 

- Hol voltál az este? - kortyolt kávéjába Ren. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy elmondjam-e neki, hogy épp csak beestem az alattunk lakó 15 éves fiú bulijára, de miért is ne mondhatnám el ezt neki?

- Buliba. - mutogattam ujjammal a padlóra, azt jelezve, hogy pontosan alattunk.

- Mrs. Rataykowski bedurvult? - vigyorgott az alattunk lakó, körülbelül 80 éves nénire célozgatva.

- Poéngyár. - nevettem fel, majd kivettem a kezéből a csészét és megittam a benne maradt folyadékot.

- Hé! - nézett a pohár aljára.

- Enyém a fürdő! - kiáltottam fel, majd birtokba vettem a mellékhelységed Jessi "Kérlek ne!" kiáltása ellenére.