"Get Out Of Here!" - Chapter Three

Sziasztok! Hoztam az új részt, bár egy kicsit rövidre sikerült és nem olyan esemény dús, de nem tudom érdemes-e folytatnom, vagy vannak-e akiket érdekel, mert még mindig nem kommenteltek és stb. kommenthatárt meg nem szeretnék szabni, de nem csak magam miatt írom ezt.

*2014. 08. 27.*

- Hmm. - nyújtózkodtam ki, majd visszavettem magamra ruháimat.
- Mindig lelépsz. - terült szét az ágyon. - Maradhatnál. Ennénk valamit, vagy nézhetnénk egy filmet. - tudtam mire megy ki a játék. De nem voltam már olyan mint régen.
- Dean, már megbeszéltük. Ez csak testiség. - legeltettem szemeimet a meztelen felsőtestén, melyet varratok díszítettek. - Ennyire magányos vagy? - igazgattam magam az óriási tükörben.
- Valójában igen. Nem tudom mit fogok csinálni egész nap. Lehet keresek egy másik nőt. - mondta nem törődöm módon és feje alá helyezte kezeit.
- Ahogy akarod. Mentem. - azt hitte, hogy érdekel mit csinál és kivel, de egy cseppet sem hatott már meg az, ha mással láttam. Másokkal ellentétben. A napokban csak úgy éltem, hogy a lehető legnagyobb távolságot tartottam Jesséktől. Bár lassan szinte ott éltem, ahogyan Brad is, csak is Ren szobájában kuksoltam, ha esetleg a napom is ott töltöttem és nem csak az éjszakám. És elég praktikusnak éreztem azt, hogy Dean a barátaim lakásától, csak néhány utcára van. Élveztem is a helyzetet, bár belülről emésztett ez a dolog. Fogalmam sem volt arról, hogy mit szabadna és mit nem. Ahogyan kiléptem az utcára, eszembe jutott, hogy kulcsomat letettem Dean asztalára és nem voltam biztos abban, hogy elhoztam. Táskámban kezdtem kotorászni.
- Moyra? - rémülten kaptam fel a fejemet. Csak ezt ne...
- Sziasztok! - mosolyodtam Jessre és a barátjára, abban reménykedve, hogy nem látja furának, hogy ebből a házból lát kilépni. - Hát ti? - kérdeztem gyorsan, hogy ideje se legyen gondolkozni és feléjük siettem.
- Mit csináltál itt? - nagyot nyeltem, majd próbáltam a megfelelő sebességben válaszolni, nehogy észre vegye hogy nem mondok igazat.
- Felmentem Deanhez, mert..
- Mert megint ugyanazt csinálod. Láttam már abból, ahogyan kijöttél. - vágott szavamba és már nem láttam értelmét magyarázkodni.
- Nem kell neked mentegetőznöm, mert fogalmad sincs, hogy mi történik, ahogy arról se, hogy mit csináltam nála. Bár mostanában nem is epedezel a társaságomért. - oktattam ki. Nem akartam, hogy abban a hitben éljen, hogy ő ítélkezhet felettem.
- Ó, ne haragudj, hogy nem akarom egy éjjel - nappal piás lánnyal tölteni a napjaimat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyre süllyedsz. - szörnyen felidegesített.
- Én csak élek és nem akarok 20 évesen öreg házaspárt játszani, veled ellentétben. - kiabáltam vele.
- Szerintem nyugodj meg kicsit! - állt védelmezően Jess elé barátja.
- Ezt a barátnődnek is mondhatod nem én támadtam neki. - fordítottam hátat. - Jó kötögetést. - intettem vissza, mire Jess utánam lépve a hajamat kezdte tépni.
- Csak féltékeny vagy! - húzta még mindig.
- Azt hiszed fájdalmat okozol, de ez semmi ahhoz amit mindennap érzek. - nevettem fel ironikusan, mire Brad erősen kezdte lefogni őt. - Szóval szállj le rólam, mert ha én ezt visszaadom, akkor neked sokkal jobban fog fájni. És mondd mire kellene féltékenynek lennem? - lépdeltem elé. Még sosem láttam ilyen ingerültnek. De a szemeiben láttam, hogy fájt neki minden szó amit felé intéztem, mert tudta, hogy igaz. Sírva fakadt.
- Tűnj el innen! Most! - kiabált rám Brad. Megijedtem. Nem akartam, hogy ezt lássa. Nem akartam ilyen szívtelen lenni, de talán jobb is ha tudja milyen vagyok igazából. Szaladni kezdtem.Alig kaptam levegőt. Bántott a lelkiismeretem. És csak a dolgokat hallottam a fejemben amiket mondott és amiket mondtam. A kikötőbe érve lassítottam tempómon, majd leültem a móló végébe. Lábaim a tenger felett lógtak. Vajon miért csinálom ezt? Miért bántom az a embereket? Azokat is akik a legfontosabbak számomra. Szörnyű vagyok. Táskámból előkotortam a cigarettám és rágyújtottam. Talán nekem nem kellenek barátok. Nincs rájuk szükségem. Vagy ha van is. Mindig megbántom őket.

Nyugtatgathatom magamat, de nem lesz jobb és ezt jól tudom én is, de nem tudok mit kezdeni magammal. Utálom azt aki lettem.

Lassan feltápászkodtam, majd Renékhez vettem az irányt. Jessék most nincsenek ott. A legjobb alkalom, hogy oda tudjak menni.

- Semmi gond! Majd megnyugszik. most folyamatosan teljesíteni akar. Tudod, hogy milyen. Nyugodj meg. - simogatta hátamat, miután elmeséltem neki mi történt. Ő nem ítélkezett és nem akart beleszólni a döntéseimbe. Az egyetlen amit akart, hogy jól érezzem magam. Imádtam. - Pihenj le és vedd fel ezt. Addig csinálok egy teát. - állt fel és kikapott a szekrényéből egy kinyújtott, kockás inget, majd a kezembe adta. Úgy tettem ahogyan mondta. Egyedül ültem ott. Egyedül a gondolataimmal és kergetett a beismerés. A beismerése a dolgoknak amiket tettem. Könnyeim lassan kezdték arcomat áztatni és bár próbáltam visszafojtani a sírást, nem ment.

- Moyra.. - sietett a szobába Ren rémülten. Azt hiszem még sosem látott sírni, de soha nem is éreztem még ilyet. Nem voltam még soha ennyire gyenge és tehetetlen.

- Mi a baj velem? - kérdeztem sírva. Ren most újra magához szorított. 

- Semmi! Hidd el nekem, hogy semmi, csak össze vagy zavarodva. - szorított tovább. Nem engedett el. Magabiztosan tartott. Zokogásba kezdtem. Gyenge. Gyenge voltam.

Jess mindig mellettem volt és megrémített, hogy összekaptunk. Sokban különbözött a dolgokról a véleményünk, de sosem történt még ilyen. Sosem akartam bántani. Fájt hogy ezt tettem és az is, hogy ő ezt tette. Fájtak a szavak amik a fülemben csengtek: "Tűnj el innen! Most!"  Fájt a tekintet, amivel akkor rám nézett ő és fájt, hogy ez ennyire megérintett engem. Én is azt akartam, hogy ő eltűnjön. Hogy eltűnjön a fejemből. Eltűnjenek a fejemből a nagy barna szemei amikkel a föld alá tett egy pillantás ereje alatt. Nem szabadott... Nem szabadott volna éreznem. Ezzel mindig, mindent elrontok. 

Elengedtem Rent, madj hátrébb lépve megtöröltem arcomat.

- Rendben leszel? - kérdezte. Aggódó tekintettel fürkészett. Csak bólintottam, majd levettem a polcról egy fotóalbumot. 2010-es volt. Ebben az évben ismertem meg Jesst és együtt voltunk egész nyáron. Fesztiválokra járkáltunk és a tengerparton töltöttük, szinte minden napunkat. Végigsimítottam a borítón, majd az első  oldalra lapoztam. Azonnal újra könny futott a szemembe. Elmosolyodtam a képek láttán. Azt akartam, hogy itt legyen. Most. És bármit megadtam volna abban a szent pillanatban az öleléséért és azért a kislányos mosolyért az arcán.