Waiting - Chapter Eight

Sziasztok! Köszönöm az új feliratkozókat és a kommenteket is, sokat jelent! :) Remélem továbbra is így lesz. Bár nem valami hosszúra sikeredett ez a rész, de remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! :)

Szemeimet dörzsölgetve nyitottam be a házunkba. Már sehol sem égett a villany. Mindenki elaludt már. Bár álmos voltam, de tudtam, hogy egyenlőre még nem foguk tudni elaludni. A konyhába lépve engedtem magamnak egy pohár hideg vizet, majd nagy kortyokkal ittam meg. Kissé sajgott a fejem. Sok minden miatt lehetett. Kialvatlanság, vagy az alkohol lehetett a főbb okozója. Esetleg az aggodalom. Letettem a poharat a pultra, majd óvatosan indultam el a szobánkba. Sajnos mivel semmit sem láttam a félhomályban, megbotlottam egy elől hagyott cipőbe.

- Picsába. - rugdostam arrébb.

- Hol voltál? - hallottam meg egy rekedtes hangot  az asztal felé. Azonnal oda kaptam a fejemet. Kis gondolkozási idő után felkapcsoltam a villanyt. Brad sápadt arccal és karikás szemekkel bámult rám. - Te mióta ülsz ott? - sétáltam közelebb, hogy meghallja suttogásomat. Nem válaszoltam kérdésére.

- Összevesztem Jess-el. Azt mondta menjek haza, de nem akartam. Itt várok, amíg meg nem bocsájt. Amíg meg nem beszéljük. - lerítt az arcáról, hogy teljesen ki volt a történtek miatt. Sóhajtva ültem le az asztalhoz, vele szembe. 

- Miért csináltad? - kérdeztem. Bár nem volt pontos a kérdés, tudta hogy miről beszélek.

- Csak segíteni akartam. Féltem, hogy valami komolyabb dolog történik, mint az a veszekedés. - mondta. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a teljes igazság-e. Vagy hogy egyáltalán igaz-e.

- Ezt elmondtad neki? Pontosan miért haragszik? - kérdeztem. Próbáltam segíteni neki és megértetni magammal a történteket.

- Azt mondja nem normális, hogy ennyire féltékeny vagyok miattad. - mondta ki, de látott a meglepettség az arcán mikor befejezte. Talán a fáradtság miatt nem figyelt arra, hogy mit szabad elmondania és mi az, amit nem kéne. Most csend lepte be az étkezőt. 

- Az vagy? - kérdeztem meg végül a ránk telepedett csöndet. Eddig nem találkozott a tekintetünk. Nem tudtam pontosan, hogy ez miattam, miatta, vagy esetleg mindkettőnk miatt történt, de nem bántam, hogy így volt. 

- Nem. Mondtam már. Elmondtam, hogy miért tettem amit tettem. - közömbösen csengett a hangja. Sajnos minden ilyen kijelentésével, kétféle érzelmet vállt ki belőlem. Megnyugvást, boldogságot és egy kicsi csalódottságot is. Még utoljára végignéztem álmos és kimerült arcán, majd Ren szobájába indultam.

- Jó éjt Brad. - suttogtam épp úgy, hogy még maghallja, majd bezártam az ajtót. 

*2014. 09. 03. Reggel 11 óra 14 perc*

- Jézus Jess. Én a helyedben örülnék ha pasim még a barátnőmet is megvédi. - próbáltam segíteni a helyzeten, miután nagy meglepetésemre, rám egy csöppet sem haragudott barátnőm. Bradley azóta is a konyhában ült és várt, míg Jess egész délelőtt az ágyában kuksolt.

- De te is láttad mit csinált. Tényleg nem történt még más is köztetek? - kérdezte. A hideg végigfutott a hátamon erre a kérdésre. Gyorsan kellett döntenem, mert ha továbbra is titkolni akarom, akkor hamar kell egy határozott választ adnom. Bár nem igazán akartam tovább hazudni neki. Sőt. Eddig se akartam hazudni neki, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy túl sok minden menne ezzel tönkre. Nem érné meg. 

- Nem. - mondtam olyan nyugodtsággal a hangomban, amilyennel csak tudtam. Jess beletörődve sóhajtott fel, majd kitápászkodott az ágyból. Egy rózsaszín pizsama volt rajta. Elmosolyodtam rajta. Míg én megálltam az ajtóba, ő Bradleyhez sétált. Megállt előtte. Csendben kezeibe vette arcát. Nem szóltak csak nézték egymást. Szemeimmel arckifejezésüket figyeltem. Jessi lassan közelebb hajolt Bradhez. Szívem kihagyott egy ütemet. Nem tudtam eldönteni, hogy végignézzem-e, ahogyan megcsókolják egymást. De késő volt dönteni... Nem bírtam Azonnal lesütöttem szemeimet. Nem tudom mikor éreztem magam, utoljára ennyire tehetetlennek és gyengének. Nem hiszem el, hogy komolyan ezt csinálom. Hogy magammal is elhitetem azt, hogy érdekel. Pedig nem. Csupán csak..csak. De ha mivel csapnám be magamat? Hiszen mi másért érezném azt amit. Ez tényleg valós? Tényleg érzem.

- Na végre. - jött be tapsolva a szobába Ren. Jessi elmosolyodott, majd egy utolsó puszit nyomva szerelme ajkaira, visszaindult felém.

- Köszönöm. - tátogta, amint bement mellettem a szobájába. ( Gondolom felöltözni ) Brad egy elégedett mosolyt villantott felém, majd felállt az asztaltól.

- Nos, nekem... 21 perce a próbán kéne lennem. - nézett órájára. - Szóval köszi mindent. - rázott kezet Rennel, majd egy pillanatra mintha felém akart volna indulni, előrelépett, de azonnal megtorpant. - Szia Moyra. - mondta egyszerűen. - Szia kicsim elmentem! - üvöltötte el magát a levegőbe. 

- Jó próbát! Akkor este! - kiabált vissza neki. Bradley rám nézett. Egybeforrt tekintetünk. Intettem egyet, mire megfordult és kimentem az ajtón bezárva azt maga után. 

- Hol voltál az este? - kortyolt kávéjába Ren. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy elmondjam-e neki, hogy épp csak beestem az alattunk lakó 15 éves fiú bulijára, de miért is ne mondhatnám el ezt neki?

- Buliba. - mutogattam ujjammal a padlóra, azt jelezve, hogy pontosan alattunk.

- Mrs. Rataykowski bedurvult? - vigyorgott az alattunk lakó, körülbelül 80 éves nénire célozgatva.

- Poéngyár. - nevettem fel, majd kivettem a kezéből a csészét és megittam a benne maradt folyadékot.

- Hé! - nézett a pohár aljára.

- Enyém a fürdő! - kiáltottam fel, majd birtokba vettem a mellékhelységed Jessi "Kérlek ne!" kiáltása ellenére.

He never hurt me! - Chapter Seven

 *Moyra Korin szemszöge*

- Mi van? Ugye csak szívatsz? - léptem egyet azonnal hátra. Most komolyan ki akar rúgni? Megtanulhattam volna már, hogy nem szabad bíznom benne, de ezt mégsem gondoltam volna. 

- Moyra... - kezdett vigyorogni.

- Hogy te mekkora egy szemét állat vagy. - pofoztam fel, de ő megfogta a karjaimat. - Engedj már el! - üvöltöztem.

- Moyra! Sss! Csak hallgass végig! - csitítgatott, bár egyáltalán nem érdekelt, hogy a járókelők mit gondolnak rólunk. Jelenleg csak addig akartam ütni azt a kárörvendő fejét ameddig csak tudtam volna.

- Még csitítgatni akarsz?  - rántottam ki karjaimat szorításából.

- Figyelj a program szervezőnk kilépett szóval igen kirúglak, hogy teljes állásban dolgozhass rendezvény szervezőként a párban. - mosolygott és azt figyelte mit fogott reagálni. Egy pár másodpercig csak álltam ott szótlanul. El sem hiszem. 

- Te hülye! - túrtam hajamba. - Ez most komoly? - vigyorodtam el én is. Csak bólintott. Nyaka köré fontam karjaimat és szorosan magamhoz öleltem. Megforgatott a levegőbe, majd újra a földre téve, lassan ajkaim fele dőlt, de megállítottam, mert megláttam a háta mögött Bradet. Fogalmam sem volt mit akar, vagy hogy minek jött le. Elhajoltam Deantől és kérdőn néztem rá. 

- Csá Brad! Valami gond van? - nyújtotta a kezét Bradley fele, de ő csak szótlanul bámult rá. Kikerekedett szemekkel vártam a történéseket.

- Épp ezt akartam kérdezni én is. - nyögte végre ki, de még mindig nem fogadta el Dean kezét. Csak ellépett mellette és engem kezdett nézni. Egy idő után lesütöttem szemeimet. Nem is tudom, miért szégyelltem el magam, de olyannyira megvető szemekkel bámult rám, hogy nem tudtam mást tenni. Deanre néztem, aki ekkorra már leengedte kezét, de arckifejezése elárulta, hogy valójában, szörnyen ingerült volt. 

- Minden rendben van. - válaszolt helyettem is és birtoklóan húzott magához csípőmnél fogva. Csak egy pillanatra mertem Bradre nézni. Ő is engem fürkészett. 

- Figyelj nagyon hálás vagyok, de most mennem kell. Vendégeink vannak. - fordultam Deannel szembe és kezeimmel fordítottam arcát felém, ezzel kiharcolva, hogy ne nézze tovább Bradet ilyen ádáz tekintettel. Újra megpróbálkozott ezzel a csók dologgal, de elfordítottam a fejemet. Azt hiszem azért, mert tudtam, hogy ez a csók nem nekem, hanem Bradnek szólt volna. 

- Akkor holnap. - nézett mélyen szemeimbe, majd hátat fordítva indult el. Bradleyre néztem, majd elmentem mellette és felfele siettem a lépcsőn. Nem volt neki mondanivalóm. Azt sem értettem, hogy mit akart ezzel a jelenettel, de nem is akartam tudni. Örültem annak, hogy egy olyan állásom volt ami biztos és jól fizető is. 

- Ez egy seggfej. Láttam, hogy mit csinált veled. - futott utánam a lépcsőn.

- Nem láttad. Nem láthattad. Sosem bántana engem. - egy pillanatra se álltam meg, vagy lassítottam le. - Fizikailag. - tettem hozzá suttogva.

- Láttam, ahogyan lefogott. És...

- Figyelj Brad, ehhez  neked semmi közöd. Nem értem miért erősködsz itt. Senki nem szól bele, mert tudják, hogy nem vagyok befolyásolható, és nem számít mit mondanak mások. Ha le is fogott volna, amit nem tett, akkor se lenne jogod ezt csinálni. - fordultam meg. Fölé magasodtam ezáltal, hiszen én egy feljebb lévő lépcsőfokon álltam. Csendben maradt. 

- Minden oké? - nyitotta ki az ajtót Jess. - Kiabálást hallottunk. 

- Igen. Minden rendben. - válaszolta Bradley azonnal, de még mindig egymást néztük. Nem néztünk Jessre. Én nem tudtam volna még a szemébe nézni. Ha belegondolok, ez tényleg egy kínos helyzet volt, úgyhogy ahogy csak tudtam kiléptem belőle. Bementem az ajtón. Ők kint maradtak. Nem hallottam mit, de beszélgettek. 

- Moyra... - jött felém Ren, de belé fojtottam a szót.

- Igen minden rendben. - mentem be a fürdőszobába és magamra csaptam az ajtót. Utáltam, hogy körülöttem mindig minden tönkrement. Megengedtem a csapot és hideg vízzel megmostam az arcomat.

- Bejöhetek? - kopogott be valamelyik fiú. Még nem tudtam felismerni a hangját.

- Nem. A fürdőszobába nem dumálgatni járnak az emberek. - mondtam, de semmit nem ért, mert benyitott. - És ha épp a wc-n ülök? - tártam szét a karom.

- Nem tom. - rántotta meg a vállát Conor. - Ki ez a csávó? - utalt Deanre.

- A főnököm. - adtam az egyszerű, fél választ, de Conor felhúzta a szemöldökét. - Pontosan én sem tudom. Régen együtt voltunk, de 8 év van köztünk és most meg csak úgy, szóval...mi, de miért is mondom ezt el neked? - gondolkodtam el. Egy kérdést tett fel én meg csak úgy elöntöm neki a kapcsolatom Deannel.

- Biztos sugárzik rólam a megbízhatóság. De tudnom kell, mert Bradley elég zabos lett tőle. - ült a kád szélére.

- Arról nem én tehetek. Jess ültette tele biztos  a fejét. - mondtam, bár valójában engem is érdekelt volna, hogy miért kellett ezen ennyire kiakadni.

- Aha.. Brad és te...

- Igen? - kérdeztem mikor nem folytatta a mondatot. Pontosan tudtam, hogy mire akar kilyukadni, de amíg gondolkozik azon, hogyan is tegye fel ezt a kérdést, addig nekem is van időm gondolkodni. de min is kellett gondolkodnom? Hiszen a válasz egyértelműen NEM. De mégis... valamiért úgy éreztem, hogy ez nem a teljes igazság lenne. Részemről.

- Megbeszéltétek már azt ami köztetek történt azon az este. - mi? Elakadt a szavam. Egyáltalán nem erre számítottam. Sőt, azt se gondoltam volna, hogy ő tudja ezt.

- Mi? Ki tudja még ezt? - ijedten kezdtem járkálni a hideg csempén.

- Braden kívül? - poénkodott, de mikor látta, hogy nem vagyok rá vevő - Csak én. - válaszolt. Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt.

- Egyébként nem fontos, hogy mi történt, mert ez csak egy hülye kaland volt. Semmi kötöttség. Mindketten teljesen be voltunk állva és... 

- Ja semmi kötöttség. - nevetett fel a mondatom közepén.

- Igen. - jelentettem ki határozottan.

- Ugyan már Moyra. Ezt még te se hiszed el. Szerinted mi volt ez a jelenet itt?  Az után a nap után, egy hétig hallgathattuk a siránkozását, de legalább egy jó dolog kisült belőle. Egy új, király zeneszám. - mondta őszintén. Csendben maradtam. Ideje volt beismernem, hogy Conor lehet, hogy egy kicsit túlzott, de igaza volt.  - És milyen ironikus nem? Hogy most meg épp a legjobb barátnődbe lesz halálosan szerelmes. Ez szinte hihetetlen. Annyira felfoghatatlan. - nézett a plafonra és köpte a szavakat.

- Pofa be Conor! - hallgattattam el. Fájtak a szavai. - Menjünk! - húztam fel, majd kimentünk az ajtón. A többiek a bejárati ajtóra tapasztott fülekkel hallgatták Jess és Brad beszélgetését, ami hallásom szerint, veszekedésbe fulladt. Lehunytam szemeimet. Nem akartam arra gondolni, hogy ez is miattam van. De nem akartam hallani se. Nem mentem oda, csak az erkélyre léptem és rágyújtottam egy szál cigarettára. A földre ültem és lábaimat kilógattam az erkélyen. Csak ekkor hallottam meg, hogy alattunk eszeveszettül üvölt a zene. Azonnal elnyomtam a megkezdett cigit és a dobozt a hátsó zsebembe rakva felpattantam. Erre volt szükségem. Kiviharoztam az ajtón és a folyosón még mindig ott állt és veszekedett a gerlepár. 

- Hová mész? - kérdezte Brad. 

- Hát ezt komolyan nem hiszem el! - üvöltözött Jess.

- Anyád. - mondtam, majd lefutottam a következő szintre. Bekopogtam az ajtón, bár elég vicces lett volna ha valaki meghallja ebben a hangzavarban. Benyitottam. Félhomály volt bent. Mindenhol táncoló tinédzserek. Hát ez nem az én bulim volt. Körülbelül  4 év lehetett az itteniek és köztem. De egy cseppet sem zavartattam magam. 

- Heló! Te ki vagy? - nézett végig lábaimon egy fiú.

- Haver én 19 vagyok. - mondtam épp olyan hangerővel, hogy hallja.

- Te felettünk laksz nem? - bólintottam. - Cameron vagyok. - nyújtotta felém a kezét. 

- Moyra. - fogadtam el. - A szüleid? 

- Elutaztak. - vigyorgott. Nem is volt olyan eszetlen nyomi, mint amire számítottam. 

- Aha. Van itt pia? - kérdeztem, mire felnevetett és a kezembe nyomott egy műanyagpoharat. Nem tudtam mi volt benne. Megszagoltam. Cameron felmutatta a hüvelykujját, ezzel jelezve, hogy ízleni fog. Belekortyoltam. Valóban finom volt. 

- Jössz táncolni? - kérdezte. Furán néztem rá. - Nyugi csak 15 vagyok, nem fogok rád mozdulni. - üvöltötte túl a zenét. Elmosolyodtam.

- Menjünk. - tettem le a poharat és hagytam, hogy a tömegbe vezessen. Miután végig táncoltunk 4 számot, a konyhába mentünk. Felültem a pultra. 

- Kérsz? - nyújtott felém egy tálca brouwnit. Felhúztam a szemöldököm. Ez most komoly? Süti? - Vicces süti. - mutogatott ujjaival idézőjelet a vicces szócskánál. Csak ekkor esett le, hogy miért kínál meg ezzel. 

- Most inkább kihagynám. Tegnap volt egy hasonló incidensem és nem lett valami jó vége. - utasítottam el. Megrántotta a vállát és beleharapott az egyikbe. Én 15 évesen szívtam el az első cigarettámat. Egyáltalán nem jött be, csak úgy éreztem ettől sokkal magabiztosabbnak tűnök majd. De igazából, anélkül is eléggé az voltam mindig is. Aztán egyre többet volt az ujjaim között és végül akaratlanul is rászoktam. Imádtam lázadni. Mindig is szerettem a veszélyt, az izgalmat. Szándékosan kerestem a bajt. Talán emiatt találkoztam Deannel is. Egyértelműen a rossz döntéseimhez soroltam eddig, de most már...Nem is tudom. Sok mindenért  gyűlölhetem őt, de annyi mindenért lehetek hálás is neki. Talán épp ezért nem tudtam még elengedni.

Jealousy - Chapter Six

Sziasztok! Új rész! Elég hosszúra sikeredett és végre megjelent a banda is. És beindulnak az események! Remélem, hogy tetszeni fog. Hagyjatok magatok után nyomot ha tetszett! Építő jellegű kritikát kommentbe elfogadok. ( Lehet, hogy nem tudok, majd sűrűn részeket hozni, mert tönkrement a laptopom és szerelőnél lesz egy ideig, de igyekszem. :) Puszi!

*2014. 09. 02.*

Reggel az edények és evőeszközök csörömpölésére keltem. Furcsa volt a saját ágyamban felkelni. Az utóbbi időben nem sokat jártam ide. Felálltam ágyamból, majd a szekrényemből kihúztam az egyik melegítőnadrágom és felvettem magamra.
- Sziasztok. - köszöntem az épp ebédelő családomnak. Mindenki felém fordította a fejét és szótlanul bámult rám.
- Moyra! Hát te meg, hogy kerülsz ide? - állt fel anya, majd magához ölelt. Azt hittem dühösebb lesz ennél.
- Nekem is hiányoztatok... - mosolyodtam el.
- Tudod fel se hívtál minket? Hol  aludtál és mit csináltál eddig? - kezdett máris a várt faggatózásba. Leültem az asztal egyetlen üresen hagyott helyére. Az enyémre. Az utóbbi hónapban végig üres lehetett ez a szék. Vajon minden étkezésnél emlékeztette őket arra, hogy elmentem?
- Dolgozom. - mondtam, ezzel alig megválaszolva egy kérdését.
- Mit dolgozol és hol? - folytatta apa. - Nagyon remélem, hogy nem valami pasinál laksz megint. - azóta kapom ezeket a megjegyzéseket, amióta egyszer megpróbáltam bemutatni nekik Deant. Teljesen kiborultak, hogy egy ennyivel idősebb pasival kezdek. Lehet igazuk is volt, bár már nem számít.
- Mindegy. Van pénzem. Tudok miből enni és élni. Ez a lényeg. És Jessiéknél lakom. - mondtam egyszerűen. Az agyamra mentek azzal, hogy minden apró részletet tudni akartak.
- Bepasiztál mi? - vigyorgott rám Eric.
- Pofa be! - szóltam rá.
- Moyra! - anya pedig rám. Azzal a lendülettel álltam fel az asztalról. Elég is volt ennyi az itthoni helyzetből. Emlékeztettek arra, hogy miért is nem jöttem haza már egy hónapja.
- Most hova mész? - kiáltott rám apa.
- El. - csuktam be a szobám ajtaját. Felöltöztem és tárcsázni kezdtem Jesst.  Az arcom és a vállam közé fogtam a telefont, hogy közben tudjak pakolni is.
- Jess! - szóltam bele mikor felvette.
- Szia! - köszönt. Közben előkerestem a táskámat és néhány ruhámat kezdtem bele dobálni.
- Nem lenne gond, hogy egy kicsit még nálatok maradnék? Egy pár hónapra. - kérleltem. Pedig ez nem sűrűn fordult elő, de semmikép sem akartam itt maradni. Képtelen lettem volna ezt elviselni.
- Ne csikizz már! - hallottam visító hangját a válasz helyett. Brad is ott volt vele. - Nem, dehogy baj...Hagyjál! - nevetett. Nem nagyon figyelt rám. - Amúgy nem jó a lift. És ha neked nem gond, hogy Rennel kell aludnod.  - mondta.
- Nem az. Nemsokára megyek. - nyomtam ki, majd a telefonom is a táskába raktam. Vállamra dobtam és felvettem cipőmet is, majd az ajtó fele indultam.
- Elmentem! - üvöltöttem vissza.
- Már megint hova? És most mennyi időre? - tette csípőre a kezét anya. Felsóhajtottam. Nem válaszoltam, csak kimentem, majd Jessék fele vettem az irányt. Őszintén szólva, egy csepp bűntudatom se volt a családommal kapcsolatban. Ők kergetnek az őrületbe.
- Na helló! Merre mész? Ne dobjalak el? - lassított le egy kocsi mellettem. Egy szőke hajú srác ült benne, de nem ismertem fel. Nem tűnt úgy mintha felakarna szedni vagy ilyesmi, de nem ismertem. Rá pillantottam még egyszer, de csak tovább sétáltam és rágyújtottam az utolsó szál cigimre.
- Moyra! - jött utánam a kocsival együtt.
- Mi van? - álltam meg és újra ránéztem.
- Kérdeztem, hogy merre mész. Szívesen elviszünk. - beszélt most már többes számba. Furcsálltam már kissé a helyzetet.
- Igazság szerint, te ki a franc vagy? - kérdeztem végül, mire nevetni kezdtek. Ekkor láttam csak meg az anyós ülésen ülő másik srácot.
- James. - mondta vigyorogva, de mikor látta, hogy még így se tudom ki ő, folytatta. - McVey. - mondta most már komolyan. Szinte sértette, hogy nem tudom ki ő.
- Nem tudom. - mondtam egyszerűen.
- Connor. - integetett kijjebb hajolva a másik. Ő már ismerősebb volt, de fogalmam sincs honnan. - Braddel már többször is találkoztál úgy hallottam. - csak ekkor esett le kik ők.
- Ja. Ti vagytok a... - szívtam cigimbe, hogy ne legyen olyan kínos, hogy a bandájuk nevét se tudom.
- A Vamps. - segített ki egy harmadik fiú, aki hátul ült. - Tristan. - intett.
- Aha. - bólintottam. - Pearl Street-re. - mondtam végül.
- Jesshez? - kérdezte, mire bólintottam.
- Akkor pattanj be. Ugyanoda megyünk. - mondta.  Kissé meglepett a dolog. Mióta vannak ők ilyen jóba? Kinyitottam a hátsó ajtót, majd mielőtt beültem volna...
- Héé! - üvöltött rám James. Kérdőn néztem rá. - Cigit elnyomni! - parancsolt rám.
- Baszki. - forgattam a szemem, majd a kocsi tetejéhez nyomtam a cigimet. James idegesen nézett rám, de többet nem szólt. Becsuktam az ajtót és elindultunk. A kocsi férfi kölni és izzadtság szagot árasztott. Még szerencse, hogy  le voltak húzva az ablakok. Tristan nem zavartatta magát, egyenesen bámulni kezdett. Nem érdekelték a megvető pillantásaim felé, folytatta a lábaim fürkészését.
- Nem tudtam, hogy te is jössz ma. - nézett egy pillanatra hátra Connor. Neki se volt valami férfias arca. Pont mint Bradnek, inkább kisfiús volt. Csak a szemei kékek voltak a haja pedig szőke.
- Nem vagy valami szószátyár. - jegyezte meg Tristan is. Továbbra se válaszoltam. Éreztem, hogy kezdik zavarban érezni magukat miattam.
- Én ott lakom. - mondtam végül, kicsit rekedtes hangomon. Erre mindegyikük egy afféle "jaaaa" fejet vágott.
- És Jesst. Őt miért nem hoztad magaddal a buliba egy hónapja? Ő biztos vigyázott volna hogy ne igyál olyan sokat. - Jamesnek már ebből a mondatából levettem, hogy érdekli őt Jessi. Persze ez egyáltalán nem lepett meg.
- Az a napom, az első munkanapom volt. Nem bulizni mentem. - jegyeztem meg halkan. Nem akartam erről beszélni. Főleg azért sem, mert nem tudtam, hogy mit tudnak a Braddel történtekről.
- Tényleg? Elég jó dolgod lehet, hogy ezért fizetést kapsz. - röhögött Tristan.
- Akkor egyszer fordult ez elő.
- Csak hülyülünk. - nézett a visszapillantó tükörbe McVey.
Mikor odaértünk a fiúk rögtön felmentek a házba, miután megmutattam és elmagyaráztam, mi merre van. Én még beugrottam a ház melletti dohányboltba és vettem egy doboz cigit. Mikor visszaértem a fiúk még mindig a földszinten ácsorogtak,
- Miért nem mentetek fel? - ráncoltam össze homlokom.
- Nem jó a lift. - mutogattak a lift felé, amit épp szereltek. Értetlenül néztem rájuk.
- Ott a lépcső. Vagy az is elromlott? - nevettem fel. Erre mindegyik fiú rám nézett. Nem szólaltak meg, csak néztek rám. - Most mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi csak, azt hiszem még nem láttalak mosolyogni. - válaszolt James.
- Meg én se. - mondta egyszerre a másik két fiú.
- Jézus... Most nehogy azt mondjátok, hogy: "és nagyon szép vagy". - vágtam gunyoros arcot.
- Hmm... Rád nem lehetne azt mondani, hogy szép. Mármint nézz magadra. Az neked túl szelíd. Inkább dögösnek mondanálak. - méregetett Connor.
- Na, jó elég lesz fiúk. - indultam fel a lépcsőn. Mikor nagy nehezen felszenvedtük magunkat, épp nyitottam volna az ajtót, mikor az összes fiú elém rontott.
- Megjöttünk! - üvöltötték.
- Halljuk. - jött ki a szobájából mosolyogva Jess és megölelte a fiúkat.
- És hoztunk ajándékot is. - engedtek végre be. Ekkor már megpillantottam Bradet és Rent is.
- Ajándék? Ő inkább átok. - ugrott elém Ren és átdobott a vállán. A fenekemen kezdett dobolni.
- Zenét! - üvöltöttem, bár a zene már eddig is szólt, csak arra értettem, hogy hangosítsanak rajta és ezt meg is tettek. Ren a kanapéra dobott.
- Nyugodjatok meg! Moyra! - nevetett fel Jess és lehalkította a zenét.
- Ünneprontó! - tettem a szám mellé kezemet, mintha súgni szeretném, de valójában pont olyan hangerővel mondtam, hogy Jess hallja.
- Anyád! - vetődött rám. Rég nevettünk már együtt.
- Brad te tanítod a barátnőmet ilyen szavakra? - néztem Baradre, de közben Rennel Jessit csikiztük halálra éppen.
- Én? Lófaszt. Én nem beszélek csúnyán. - nevetett.
- Na, jó. Szóval ma kajálunk vagy minek jöttetek? - álltam fel.
- Igen. Fonduezünk. - igazította meg magát barátnőm.
- Mi? Az a sajtba mártogatós cucc? - húztam fel a szemöldököm, mire bólogattak. Kinyújtottam nyelvemet és mutatóujjammal számba mutogattam, ezzel kifejezve, mennyire nem jön be ez az ötlet. Jess idegesen nézett rám. Kicsit úgy éreztem magam mintha zavarnám abban, hogy nem ő van egyfolytában a középpontban és szétcseszem a fonduzős estéjét. Inkább csöndben maradtam. Kb. 1 óra volt míg Jess és James, igen James, előkészítették a kaját. Ezalatt azt értem, hogy csináltak szárított kenyeret, megolvasztották a sajtot meg begyújtották azt a valamit, amiből eszünk, megterítettek stb.  Nagyjából 6 óra lehetett mikor asztalhoz ültünk. A fiúk folyamatosan ökörködtek. Én csak néztem őket. Étvágyam egyáltalán nem volt és amúgy se szeretem a sajtot, tehát a kaját kihagytam.
- És mióta vagytok együtt? - kérdezte Tristan. Először nem tudtam kire gondol, de aztán láttam, hogy a tekintete köztem és Ren között cikázik. Hangos nevetésben törtünk ki. Jessnek a sajt az orrán jött ki, amitől még jobban nevetni kezdtünk. Persze a fiúk nem értették mi ilyen vicces. Rent kivéve, aki velünk nevetett. A legelképzelhetetlenebb dolog volt, hogy Rennel egy párt alkossunk. Nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy Jessel jövök össze.
- Mi nem... - nyögte ki Ren két nevetés között.
- Lassan egy éve. Első látásra szerelem volt. Mikor megláttam a tóparton... - néztem rá szerelmesen és összekulcsoltam ujjainkat.
- Azonnal tudtam, hogy ő lesz az igazi. - folytatta a játékomat Ren és nagyot sóhajtott. Nem bírtuk túl sokáig. Újra nevetni kezdtük, mikor telefonom megcsörrent. Kihúztam a zsebemből, hogy megnézzem ki az. Rejtett szám. Kinyomtam, majd visszacsúsztattam a zsebembe.
- Ki volt az? - kérdezte meg Brad. Furcsán néztem rá. Ezt nem kéne megkérdeznie.
- Brad! - szólt rá Jess.
- Mi az? - kérdezte ártatlanul. Felnevettem. Rám mosolygott. Újra hívtak. Megint rejtett szám.
- Picsába már. - jegyeztem meg halkan.
- Moyra! - nézett rám szúrósan Jess. Mintha az anyukám lenne.
- Bocs. - álltam fel. - Ki az? - szóltam ingerülten a telefonba, közben próbáltam kimászni az asztaltól.
- Heló cica! - szólalt meg egy mély hang.
- Dean? - mosolyodtam el.
- Mit akar? - kérdezte megint Brad. Most már egy ideges pillantást vetettem felé, de elnevettem magam.
- Várj egy kicsit! - kértem Deant, amíg kiértem a teraszra. - Mit szeretnél? - tértem a lényegre.
- Tegnap hamar elrohantál. Úgy hogy gondoltam megleplek. Beszélnünk kéne. - mondta a végét már komolyan.
- Gond van? Hogy érted, hogy meglepsz? - gyújtottam rá.
- Itt vagyok a házatok előtt. - mondta.
- Mi? Mármint Jessék háza előtt?
- Igen. - vágta rá. - Gyere le gyorsan! - hallottam a hangjából, hogy mosolyog. Letettem a telefont és kifutottam az előszobába.
- Hová mész? - kérdezte Ren, mikor látták, hogy a cipőmet veszem.
- Dean itt van. - mondtam.
- Nem jöhet fel! - kötötte ki azonnal barátnőm.
- Szerinted minek öltözök? - néztem rá lenézően, mert kicsit felidegesített, hogy így reagál rá. Mikor felvettem a cipőmet, azonnal rohanni kezdtem, le a lépcsőn. Gyorsan leértem. Az utcára lépve, megpillantottam Deant. Odamentem hozzá és kérdőn néztem rá, mintha csak azért jöttem volna le, hogy megtudjam mit akar... Sajnos nem így volt.
- Ez gyors volt. - húzta ki zsebéből a kezeit.
- Jó csak mondd mi van? - sürgettem. Közelebb húzott kicsit magához. Tudtam, hogy meg akar csókolni, de én felemeltem fejemet, így a nyakamat érte a csókja. Az erkélyen megpillantottam Jesséket. Ott bámultak minket. Tenyerembe temettem az arcomat. Nem hiszem el, hogy ezt csinálják. És az oké, hogy Jessi néz, vagyis az se, de már megszoktam tőle, de a többiek minek? Talán csak azért, mert vágytam rá, talán mert kicsit élveztem, hogy idegesíthettem Jesst, de magamhoz húztam Deant és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Moyra... Mondanom kell valamit. - mondta, mikor elváltak ajkaink. Nagyon komolynak tűnt és ez megijesztett. - Az a helyzet adódott, hogy...

*Jessi Holt szemszöge*

- Hová mész? - kérdezte Ren, Moyrát, mikor a cipőjét kezdte venni.
- Dean itt van. - mondta. Már a név hallatán is ökölbe szorult a kezem, pedig nem vagyok az az erőszakos típus. Brad megfogta kezemet, ezért kicsit megnyugodtam. Összekulcsolta ujjainkat, majd egy csókot nyomott számra. Pontosan tudta mikor mire van szükségem.
- Nem jöhet fel! - húzódtam el hirtelen barátomtól.
- Szerinted minek öltözök? - szólt vissza. Rosszul esett ez a hangsúly. Felállt. Az asztalnál mindenki egymást fürkészte. Tudtuk mi fog történni. Még Tristan, Connor és James is, pedig nekik lövésük sincs ki az a Dean. Ahogy hallottuk az ajtócsapódást, mindannyian felpattantunk és az erkélyre rontottunk mind a hatan. Kikerekedett szemekkel figyeltük a történéseket. Bradre néztem. Végigsimítottam hátán, de semmire sem reagált. Szinte jobban érdekelte mi van Moyráékkal, mint engem. Arcát figyeltem. Feszült volt és egy kicsit ideges is. Karjai megfeszültek. Ahogy ezt láttam, elhúztam hátáról a kezemet. Miért érdekli ez őt ennyire? Hiszen alig beszéltek még Moyrával. A Deanes dologról is én beszéltem neki. És ha visszagondolok, a hívásokkal kapcsolatban is állandóan faggatta. Képtelen voltam most arra figyelni mi történik lent. Csak arra tudtam gondolni, mi történik itt fent? Vajon Brad és Moyra...
- Mi a fasz. - zavarta meg gondolatmenetemet Ren. Lenéztem. Épp smároltak. Brad erősen kezdte szorítani a korlátot. Most csak beszélgettek. Egyre hevesebbnek tűnt ez a beszélgetés.
- Mi történik? - kérdezte Brad. De szerintem nem tőlünk. Magának közvetítette a dolgokat. Moyra meglökte Deant. Szemmel láthatóan veszekedtek. Dean próbálta magához húzni, de Moyra túl ideges volt. Ez a megszokott volt tőle. De Dean nem hagyta. Most már csókolgatni próbálta.
- Na jó, én lemegyek! - lökte el magát a korláttól Bradley.
- Mi? Nem! Moyra erős. Meg tudja védeni magát hidd el. - állítottam meg.
- Ez a pasi őrült. - nézett rám Brad. A többiek még mindig az erkélyen nézelődtek. Kivéve Rent. Ő minket nézett.
- Ne menj! - kérleltem. Ennek a kérésnek sokkal mélyebb értelme volt, mint amennyit kimondtunk. Brad is tudta ezt. Mélyen a szemeibe néztem. Pár másodpercig csak nézett rám. Azt hiszem gondolkodott.
- Sajnálom. - indult el és azonnal cipőjébe bújt. - Ez csak.. - kezdett volna magyarázkodásba, de nem folytatta. Lement...

Feelings, Desires, Loves - Chapter Five

*2014. 09. 01.*

Ahogy Bradley szóról szóra mesélte a történteket, én csak elkerekedett szemekkel hallgattam. Szinte lefagyott a testem, de a levegőt csak úgy kapkodtam. Valahogy képtelen voltam felfogni a szavait. Sokszor volt, hogy azt gondoltam nem mondd igazat, de végül is összeáll a kép. Hiszen minden ami az utóbbi hónapban történt...mind hozzá vezethető vissza. Ez megmagyarázza azt, hogy miért álmodtam vele. Hogy miért álmodtam az érintéséről, a csókjáról, hogy miért vágytam rá ennyire. Hiszen ahol egyszer tűz volt, ott mindig lesz parázs. Lehet, hogy ha nem lett volna bennem alkohol nem tettem és mondtam volna olyan dolgokat, mint amit akkor mégis, de megtörtént. Ez van és nem tudom vissza csinálni ha akarom se. Bár mindennél jobban felkavart ez a dolog mégis, valahol megnyugvásra leltem, hiszen tudtam, hogy nincsenek semmiféle érzéseim a legjobb barátnőm pasija iránt, ahogy neki se. Csupán a tudatalattim emlékezett arra az estére, még ha én nem is és ami akkor jólesett most azt vágyja vissza a testem. Jól tudom, hogy ez elmúlik, majd. Csak ki kell várnom és erősnek lennem.

Ezután csendben sétáltunk egymás mellet. Nem reagáltam hangosan a történtekre, de Brad nem is várta ezt tőlem. Nem volt kínos ez a csend. Mindketten tudtuk, hogy idő kell míg feldolgozom a hallottakat és a visszatért emlékeimet. 

- Késtél! - állt azonnal a elém Dean. Nem szóltam vissza neki, csak bementem átöltözni. Semmi kedvem nem volt ma dolgozni, de nem nagyon lehetett mit tenni. Az agyam csak pörgött a dolgokon és ez a hely is rásegített erre. Néhány illatról, vagy helyről annyira sok minden eszünkbe juthat. A szemem előtt csak úgy villogtak a képek.  

Nem sok idő telt bele, mikor meghallottam Brad hangját a mikrofonban, bár nem sokat láttam a színpadból, de azért jó volt őket hallani. Újra. Eddigre persze már Ren és Jess is itt voltak. Nagy valószínűséggel az első sorban csápoltak. Erre a gondolatra elmosolyodtam. Valóban jól csinálták a srácok. Élveztem hallgatni őket. 

- Menj csak! Táncolj kicsit! - súgta hátulról a fülembe Dean, ami őszintén szólva meglepett. Ré g volt már olyan, hogy kedves szavakat fűzött volna hozzám mindenféle hátsószándék nélkül.

- Biztos? - kérdeztem azért vissza. Nem akartam, hogy gond legyen belőle. Bólintott. Nem szóltam, csak egy puszit nyomtam szájára, majd a tömegbe rohantam. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy mit csináltam. Egy puszit? Egy puszit nyomtam a szájára? Ez a legrosszabb amit tehettem... Csók? Az oké, hiszen ez csak testi kapcsolat, semmi érzelem, de egy szájra puszi...az a határozott jele egy rendesen ápolt párkapcsolatnak. Csak reménykedni tudtam abban, hogy Dean nem gondolkodik el ezen.

Ahogyan közelebb férkőztem a színpadhoz, azonnal megláttam Bradet. Édes volt. Teljesen beleélte magát. De mindegyikőjük. Megtaláltam Renéket, majd nagy nehezen beestem közéjük.

- Elég jól nyomják! - üvöltötte Ren. Jessre néztem, aki szintén így tett. Mindent mondó pillantások voltak. Bár nem mondtuk ki a szavakat és nem olvastunk a másik gondolataiban, de tudtuk mit érez a másik. - Most mi van? - nézett ránk értetlenül Ren. 

- Csak fogd be! - mondtuk egyszerre Jessel. És itt elszakadt a cérna. Mindketten nevetni kezdtünk egymásra. Mennyire hiányzott már ez a nevetés. Jess könnyes szemekkel borult nyakamba. Visszaöleltem. Nem volt szükség szavakra.

- Nekem magasak vagytok... - jegyezte meg Ren, mire újra felnevettem. Jess sírt. Kissé elhúzódtam, hogy lássam az arcát. Csak rámosolyogtam.

- Nézd! - mutattam a színpadra. - Ő a te barátod. Ott énekel a színpadon! Ne merj szomorúnak lenni! - töröltem le a könnyeket az arcáról. Óriási kő esett le a szívemről. Ő is elmosolyodott, majd mindketten tovább néztük és hallgattuk a koncertet.

*03:00*

Hajnali háromkor együtt zártuk be Deannel a bárat.

- Kérsz? - gyújtott egy füves cigire és felém nyújtotta. Gondolkozás nélkül vettem el tőle és mélyen beleszívtam. Nem először csinálom ezt. Csak egy kis hangulatfokozó.

- Ez kb. mikor hat? - érdeklődtem, mert egyenlőre semmit sem éreztem.

- Tíz perc, negyed óra. - rántotta meg a vállát. Tovább sétáltunk. Ez az idő pont az, amikor tényleg mindenki alszik. A korán kelők és a széjjel bulizott fiatalok is. Volt terem gondolkodni.  Boldog voltam, amiért Jessi és köztem minden rendben volt, de valahol még ugyanannyira nyugtalan voltam és összezavarodott. Még mindig nem voltak rendbe a dolgaim. Dean és én és még mindig aggasztott a Brad-del történt dolog.

- Jössz? - kérdezte, mikor megtorpantam a háza előtt.

- Igen. - vágtam rá. A halba lépve elárasztott az a meleg érzés. Biztonságban lehettem. Egyedül voltunk. Kettesben, de valamennyire még így is sebezhetőnek éreztem magam. A liftbe állva csöndben néztük egymást. Megszólalt a csengő, ami azt jelentette felértünk a 10.-re. Deant követve értem a filmbeillő nappalijába. Levettem a cipőmet, majd a kanapéra dobtam kabátom. Hirtelen találtam magam Dean-nel szembe. Gyengéden végigsimított arcomon, majd szájon puszilt.

- Csinálok valami kaját és...

- Dean! - ráncoltam homlokomat. - Ez csak és kizárólag szex! Semmi több. Ne csinálj kaját! Egyébként is, ki a pöcsöm akar hajnal fél négykor zabálni. Mi lenne ez vacsi, vagy reggeli? - nyúltam kezei után.

- Akkor mit akarsz? - nézett rám. Semmit nem lehetett leolvasni az arcáról. Se ingerültséget, se haragot, se boldogságot, de egyáltalán nem is akartam az érzéseivel törődni. Közelebb vontam magamhoz, majd megcsókoltam. A kanapéhoz húztam és rálöktem. Kezét végighúzta combomon. A csípőjére ültem, majd újabb csókcsatába kezdtünk. Óvatosan pólója alá nyúltam. Egy mozdulattal lehúztam róla. Ajkaimat beharapva néztem végig felsőtestén, de nem hagyott rá sok időt. Magához rántott és kibújtatott pólómból, s a melltartómat is azonnal lecsatolta rólam. Fordított helyzetünkön, így én kerültem alulra. Melleimet apró puszikkal kényeztette, majd egyre lejjebb haladt testemen. Lehunytam szemeimet és ujjaimmal kitapogattam nadrágja és boxere szélét, majd ezt megragadva húztam magamhoz. Kinyitottam szemeimet és ijedten toltam el magamtól Deant. Egy percre, mintha az a barna szempár nézett volna rám. És nem is a képzelődéstől ijedtem meg. Nem ez lepett meg, csupán a tudat, hogy továbbra se múlnak az ilyesfajta megnyilvánulásai képzeletemnek. Attól voltam megrémülve amit éreztem.

- Mi a baj? - nézett végig rajtam rémült tekintettel. Úgy éreztem bizsereg a testem. Szörnyű volt. 

- Kérlek csak...csak hagy menjek haza! - kaptam magamhoz a pólómat és magamra vettem.

- Persze. Mi történt? Gond van? - faggatott. Csak ráztam a fejemet. Felöltöztem, majd meg sem hallva a kérdéseket, amiket még felém dobott, becsaptam az ajtót. 5x nyomtam meg a lift hívógombját, de egy örökkévalóságnak tűnt mire felért. Az utcára érve azonnal rohanni kezdtem. Nem akartam sehova menni, de maradni se. Körülbelül 20 perc alatt értem a házunkhoz. Ehhez a rég nem látott házhoz. Kabátzsebeimben a kulcsom után kutakodtam. Nagy nehezen illesztettem a zárba, majd a lehető leghalkabban nyitottam ki az ajtót és azonnal a szobámba siettem. A falnak dőlve ültem a padlóra. Mi a fene van velem? Miért nem tudok normálisan érezni? Miért kell ennyire bonyolultnak lennie a dolgoknak? Hogy mindenen töprengnem kell? Miért nem tud csak úgy megtörténni? Hogy meg tudjam különböztetni a vágytól a szerelmet? Vagy miért kell nekem mindig az, amit nem kaphatok meg? Néha csak...csak nézek magam elé és bámulom a falat. Egy semminek érzem magam. Egy senkinek. Az vagyok. Nem létezem. Nem érzek semmit!

The First Kiss - Chapter Four

Sziasztok! Itt az új rész! Kommentelj, pipálj, iratkozz fel ha tetszett! Jó olvasást! :)

*2014. 09. 01.*

Mire gondolunk amikor rossz döntéseket hozunk? Általában magunkra. Az önzőségünk miatt szoktunk rossz döntéseket hozni, de én...én csak azért, hogy felejtsek.

- A ma este királyság lesz! - lelkesedett Ren, de én épp az ellentétét gondoltam. Egy kész katasztrófa lesz. Azon kívül, hogy én eleve dolgozni fogok, míg Ren bulizik, ma este Bradek bandája lép fel nálunk. Megint. És ha ez még nem elég, Jess biztosan eljön megnézni őt. Azóta se békültünk ki. Ő azt várja, hogy bocsánatot kérjek, de nekem ez nem megy. Utálom, ha nekem kell bocsánatot kérnem. Megalázónak találom, ráadásul tudom, hogy elcsesztem, de nem én kezdtem el tépni a haját és részben én is haragszom rá, de nem azért mert elhanyagolt. Inkább, mert bele akart szólni az életembe és megítélni a döntéseimet, holott eddig ügyet sem vetett rám és meg se kérdezte miért teszem azt amit.
- Aha. - motyogtam. - Nekem lassan indulnom kell, de a buli csak később indul be, szóval nem baj, ha most nem jössz le velem. - álltam fel az ágyról, majd kisétáltam az előszobába.
- De szeretném, hogy együtt menjünk. - jött utánam.
- Rendben, ahogy gondolod, de amíg nincs ott senki, nem nagyon tudsz mit csinálni és nekem is dolgoznom kell. - magyaráztam, majd belebújtam a bakancsomba.
- Hmm...Talán jobb ha kicsit később megyek. - vigyorgott, miután végiggondolta a dolgot.
- Oké. - vettem magamra bőrkabátomat, majd az ajtó fele indultam. - Akkor várlak, majd. Szia Ren! Sziasztok! - kiabáltam vissza Jessiéknek, de nem jött válasz. Jézus...ez már túl gyerekes.
- Moyra várj! Már a bárba mész? - jött ki a szobából Brad.
- Ja. - válaszoltam egyszerűen és már nyitottam az ajtót.
- Megyek veled. - vette fel kabátját és bakancsát. Jessi is kijött.- Ren. - fogott vele kezet. - El ne késs! - csókolta szájon barátnőjét, majd elindult felém.
- Na..menjünk! - sürgettem közben. Bezárta az ajtót maga mögött. A liftbe lépve kissé kínosabbá vált a kettőnk között lévő csönd. Főleg azért is, mert még vele se tisztáztuk a pár napja történt veszekedést. Elég csúnyán elküldött. Bár nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. Azt hiszem jobban meghatott mint amennyire kellett volna.
- Akartam veled beszélni a történtekről... - kezdett bele, de én nem hagytam hogy befejezze.
- Nem érdekel. - mondtam közömbösen.
- De akkor is tisztáznunk kéne. - mondta, de egy percre se nézett rám.
- Mit akarsz tisztázni? Ez nevetséges. Az egész helyzet. Még bele se tudsz nézni a szemembe, - nevettem fel kínomban.
- Nem azért nem nézek a szemedbe, mert szégyenlem azt, amit tettem, vagy haragszok rád azért amit te csináltál. Nincs köze a kettőnek egymáshoz. - mondta, mikor a földszintre értünk. Kilöktem az ajtót, majd kimentem.
- Mondtam már. Nem érdekel. - léptünk az utcára. Végre egy kis levegő.
- Lassíts már! Nem hinném, hogy sietnünk kellene. - fogta meg vállam. Azonnal kezére kaptam fejemet. Úgy tettem, ahogy kérte. - Szerintem érdekel téged. Hiszen a legjobb barátnőd.
- Igen az, de nem fogok tőle bocsánatot kérni a döntéseim miatt. Lehet, hogy elhagyta a számat néhány bántó szó, de nem én kezdtem el tépni a haját és nem én szóltam bele abba amit csinál. - és ahogyan hangosan kimondtam, már teljesen biztos voltam abban, hogy semmi okom nem lenne bocsánatot kérni. Bradley hallgatott. - És nem baj. Én... Nekem nem gond, hogy 0-24 veled van. Ez a szerelem. Ismerem, nem emiatt buktam ki. - mondtam őszintén. Azt hiszem. Hiszen részben igaz volt. Nem haragudtam rá emiatt, de egy kissé zavart. Pontosan nem tudom  miért.
- De csak segíteni akart. Hiszen azok után amit Dean csinált...
- Jess mindent elmond neked? - vágtam szavába ingerülten. Megtorpantam. Mindent...Mindent tud már rólam. Ő is megállt és visszafordult velem szemben.  A lábait bámulta. - Nézz már rám! Így lehetetlen beszélni veled! Mi a fened bajod van? Egyébként meg mondtam, nem érdekel! Többet nem akarok erről a témáról hallani. - magyaráztam idegesen.
- Picsába. - nézett végre rám. Szemei még mindig csillogtak. Egy kicsit megbántam, hogy arra kértem nézzen a szemembe.  Hiszen tudtam, hogy ilyenkor mi történik. Nagyot nyelt, majd szeretett volna újra mondani valamit, de inkább elhallgatott.
- Menjünk. - mondtam halkan és elindultam. Jobb volt, hogy nem vitázunk tovább. Szörnyen nagy volt a feszültség.
- Várj! - állított meg. - Nem csak erről akartam beszélni veled. Hanem arról is... - kerekítette szemeit, de nem értettem mire akar ezzel utalni.
- Miről is? - ráncoltam homlokom, majd táskámban kezdtem kotorászni.
- Nem akarom, hogy Jess megtudja..hogy megtudja mit tettem. Összetörne. - nézett rám könyörgő szemekkel. Fogalmam nem volt, hogy miről beszél. Rendben, voltak pillanatok köztünk, de semmi olyan nem történt amit szavakkal el lehetne mondani Jessnek. Azt hiszem Brad nem is vette észre ezeket a dolgokat.
- Brad mondom, hogy fogalmam nincs miről beszélsz. - vettem számba a cigarettát, majd meggyújtottam. Brad furcsa arckifejezéssel, némán bámult rám.
- Baszki. - túrt idegesen hajába. - Te nem emlékszel. - jelentette ki. Kezdtem kissé megijedni. Mi fenéről dumál?
- Megpróbálnál egy kicsit több infóval ellátni? - néztem rá várakozóan.
- Talán jobb is ha nem tudod. - mondta kissé rémülten.
- Most már elmondod Simpson! - förmedtem rá.
- Aznap este, amikor felléptünk nálatok, te eléggé berúgtál. Gondolom ezért esett ki az este. - kezdett a mesélésbe. Azonnal szemem elé villantak annak az estének a képei.
- Folytasd! - sürgettem.
- Szóval miután izgatottan felrontottál a színpadra, hogy egy Chili számot üvölts a mikrofonba, megjegyzem nagyon hamiskás voltál. - mosolyodott el édesen. Azt hiszem észre se vette. Belemerült az emlékeibe.
- Folytasd! - szívtam cigimbe.
-  Lementünk a színpadról. Még ittunk párat, aztán táncolni kezdtél. Őrület volt. Annyira...Szóval én is táncoltam veled. Teljesen..Mindegy. Én mondtam neked dolgokat. Súgtam a füledbe és te pedig folyton csak húztad az agyam. Játszottál velem. Azt mondtad nagyon kimelegedtél a táncba, ezért kimész cigizni. Nem akartalak egyedül kiengedni. Veled mentem. - mesélte lesütött szemekkel. Felsóhajtottam. - Kint azt mondtad, hogy énekeljek neked valamit, hiszen te is énekeltél nekem. - ahogy tovább mesélte a dolgokat, egyre intenzívebben emlékeztem az estére.

*2014.07.08.*

*Bradley Simpson szemszöge*

- Most te is! - mondta. Erősen átfogtam derekát, mert nem állt valami stabilan. 

- Én is mit, Moyra? - vigyorogtam. Elképesztő volt. Annyira magabiztos és gyönyörű.

- Énekelj nekem! Én is énekeltem neked! Most te is! - súgta a fülembe. Hangja és lehelete miatt a hideg rázott ki. Óvatosan a járda padkájára ült, majd hátranézve rám pillantott. Mellé ültem.

- Császtok! - rontott ki az ajtón James. Megforgattam szemeimet. Moyra egy szót sem szólt.

- Csá. - néztem fel rá.

- Gedva ez a hangulat. - jegyezte meg, majd visszament a buliba. Talán jobban be volt rúgva mint mi. Bár józanon is ugyanilyen modortalan.

- Tudod...Már nincs itt senki. Nincs mitől félned. Tudom, hogy félsz. Látom rajtad. persze a színpadon semmitől sem, de itt...félsz mindentől. - mondta halkan, majd cigarettájába szívott. Igaz, hogy teljesen be volt rúgva, de még így is, minden szavával meglepett. És azzal is, hogy ennyire belém látott. Csak néztem őt. A szemeit. A tengerkék szemeit és a pisze orrát, meg az arcán ülő szeplőket, amiket imádtam rajta.

- Tőled nem. - néztem, most a kezében tartott csikkre.

- De igen. Furcsa vagyok. Őrült. - mondta halkan. Láttam, ahogyan megrezzen, majd szemeibe könnyek futnak, de nem engedte ki őket. Ahhoz túlságosan büszke volt. És erős.

- Sok szarságot, beszélek ha iszom, arról ismernek, hogy túl gyorsan haladok... - kezdtem énekelni. Moyra azonnal felém fordult. Folytattam: 

"Ne is foglalkozz a haverjaimmal, mind őrültek
De csak ők vannak nekem
Tudom, hogy nem ismerlek,
De szeretném átugrani a beszélgetős, flörtölős részt

Ez minden amit mondanék, 

Szóval baby táncolsz velem?
Megint itt vagyunk, hogy még egy ital és totál kész vagyok,
Idiótaságok hagyják el a számat.
Tudod, hogy bunkó vagyok

Nos, a kezeimet máshova szánták,

De a te tekinteted is pimasz volt.

Oh-Oh
Még egy pohár és mennem kéne.
Oh-Oh
De mi van ha ő is azt akarja?
Oh-Oh
Nem is tudom mit mondjak..
Menjek, vagy maradjak?
Nem hagyhatom, hogy elsétáljon.
Sok szarságot, beszélek ha iszom,
 Arról ismernek, hogy túl gyorsan haladok

Ne is foglalkozz a haverjaimmal, mind őrültek
De csak ők vannak nekem
Tudom, hogy nem ismerlek,
De szeretném átugrani a beszélgetős, flörtölős részt

Ez minden amit mondanék, 

Szóval baby táncolsz velem?

Tetszettél nekem,
Olyan rámenős lettél hirtelen.

Életre keltetted a tökéletes tízesemet.

Tudod, hogy kellesz,

A szívem csak a tiéd,
Szóval lépjünk le, mert már állni is alig bírok.

Oh-Oh
Még egy pohár és mennem kéne.
Oh-Oh
De mi van ha ő is azt akarja?
Oh-Oh
Nem bírom már tovább!

Menjek, vagy maradjak?
Nem hagyhatom, hogy kisétáljon azon az ajtón!

Sok szarságot, beszélek ha iszom,
 Arról ismernek, hogy túl gyorsan haladok

Ne is foglalkozz a haverjaimmal, mind őrültek
De csak ők vannak nekem
Tudom, hogy nem ismerlek,
De szeretném átugrani a beszélgetős, flörtölős részt

Ez minden amit mondanék, 

Szóval baby táncolsz velem?
Nagyon rossz fiú voltam,
Mocskos dolgokat súgtam a fülébe.
Mondd, hogy majd meg fog törni!
Mondd, hogy majd meggondolja magát!

Lehet, hogy ezzel mindent elcseszek.
Sok szarságot, beszélek ha iszom,
 Arról ismernek, hogy túl gyorsan haladok"A Dal

- Igen. - mondta mikor befejeztem. Csak úgy hullottak belőlem a szavak és a rímek. Moyra elnyomta cigijét maga mellett. Egyik kezét az enyémre vezette. Rákaptam tekintetemet. Mélyen a szemeimbe nézett. Akaratlanul is ajkait kezdtem fürkészni. Kezembe vettem az arcát. Meg se rezzent. Végig simítottam hüvelykujjammal az arcán. Lassan kezdett közeledni felém. Olyan távolságra voltak ajkaink egymástól, hogy éppen nem értek össze. Szenvedtem a várakozástól. De nem bírtam tovább. Összetapasztottam ajkainkat. Moyra egyik kezét tarkómra helyezte másikkal hajamba túrt. Alsó ajkamba harapott, majd gyengéden meghúzta. A csókja égetett. Azt akartam, hogy ne érjen véget. 

De nem így volt. Moyra elhúzódott. Szemeit lesütötte, majd egyszerűen felállt és visszament a bárba. Kissé összezavart. Pár percig csendben ültem ott. Nem értettem mi történt. A csikkre néztem, amit a járdán hagyott. Miért csinálj ezt? Miért kell ilyen elérhetetlennek lennie?
Felálltam, majd beléptem az ajtón. Üvöltött a zene. Szemeimmel Moyrát kerestem, de túl nagy volt a tömeg, hogy megtaláljam. Még így is, hogy sokan leléptek már. A pulthoz ültem.

- Kérsz valamit? - lépett felém a pultos lány. Felé fordultam és megráztam a fejemet. Ahogy újra a táncoló tömegbe néztem, azonnal megláttam. Végignéztem rajta. Azon ahogy táncol. És csak néztem. Csak bámultam őt.

"Get Out Of Here!" - Chapter Three

Sziasztok! Hoztam az új részt, bár egy kicsit rövidre sikerült és nem olyan esemény dús, de nem tudom érdemes-e folytatnom, vagy vannak-e akiket érdekel, mert még mindig nem kommenteltek és stb. kommenthatárt meg nem szeretnék szabni, de nem csak magam miatt írom ezt.

*2014. 08. 27.*

- Hmm. - nyújtózkodtam ki, majd visszavettem magamra ruháimat.
- Mindig lelépsz. - terült szét az ágyon. - Maradhatnál. Ennénk valamit, vagy nézhetnénk egy filmet. - tudtam mire megy ki a játék. De nem voltam már olyan mint régen.
- Dean, már megbeszéltük. Ez csak testiség. - legeltettem szemeimet a meztelen felsőtestén, melyet varratok díszítettek. - Ennyire magányos vagy? - igazgattam magam az óriási tükörben.
- Valójában igen. Nem tudom mit fogok csinálni egész nap. Lehet keresek egy másik nőt. - mondta nem törődöm módon és feje alá helyezte kezeit.
- Ahogy akarod. Mentem. - azt hitte, hogy érdekel mit csinál és kivel, de egy cseppet sem hatott már meg az, ha mással láttam. Másokkal ellentétben. A napokban csak úgy éltem, hogy a lehető legnagyobb távolságot tartottam Jesséktől. Bár lassan szinte ott éltem, ahogyan Brad is, csak is Ren szobájában kuksoltam, ha esetleg a napom is ott töltöttem és nem csak az éjszakám. És elég praktikusnak éreztem azt, hogy Dean a barátaim lakásától, csak néhány utcára van. Élveztem is a helyzetet, bár belülről emésztett ez a dolog. Fogalmam sem volt arról, hogy mit szabadna és mit nem. Ahogyan kiléptem az utcára, eszembe jutott, hogy kulcsomat letettem Dean asztalára és nem voltam biztos abban, hogy elhoztam. Táskámban kezdtem kotorászni.
- Moyra? - rémülten kaptam fel a fejemet. Csak ezt ne...
- Sziasztok! - mosolyodtam Jessre és a barátjára, abban reménykedve, hogy nem látja furának, hogy ebből a házból lát kilépni. - Hát ti? - kérdeztem gyorsan, hogy ideje se legyen gondolkozni és feléjük siettem.
- Mit csináltál itt? - nagyot nyeltem, majd próbáltam a megfelelő sebességben válaszolni, nehogy észre vegye hogy nem mondok igazat.
- Felmentem Deanhez, mert..
- Mert megint ugyanazt csinálod. Láttam már abból, ahogyan kijöttél. - vágott szavamba és már nem láttam értelmét magyarázkodni.
- Nem kell neked mentegetőznöm, mert fogalmad sincs, hogy mi történik, ahogy arról se, hogy mit csináltam nála. Bár mostanában nem is epedezel a társaságomért. - oktattam ki. Nem akartam, hogy abban a hitben éljen, hogy ő ítélkezhet felettem.
- Ó, ne haragudj, hogy nem akarom egy éjjel - nappal piás lánnyal tölteni a napjaimat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyre süllyedsz. - szörnyen felidegesített.
- Én csak élek és nem akarok 20 évesen öreg házaspárt játszani, veled ellentétben. - kiabáltam vele.
- Szerintem nyugodj meg kicsit! - állt védelmezően Jess elé barátja.
- Ezt a barátnődnek is mondhatod nem én támadtam neki. - fordítottam hátat. - Jó kötögetést. - intettem vissza, mire Jess utánam lépve a hajamat kezdte tépni.
- Csak féltékeny vagy! - húzta még mindig.
- Azt hiszed fájdalmat okozol, de ez semmi ahhoz amit mindennap érzek. - nevettem fel ironikusan, mire Brad erősen kezdte lefogni őt. - Szóval szállj le rólam, mert ha én ezt visszaadom, akkor neked sokkal jobban fog fájni. És mondd mire kellene féltékenynek lennem? - lépdeltem elé. Még sosem láttam ilyen ingerültnek. De a szemeiben láttam, hogy fájt neki minden szó amit felé intéztem, mert tudta, hogy igaz. Sírva fakadt.
- Tűnj el innen! Most! - kiabált rám Brad. Megijedtem. Nem akartam, hogy ezt lássa. Nem akartam ilyen szívtelen lenni, de talán jobb is ha tudja milyen vagyok igazából. Szaladni kezdtem.Alig kaptam levegőt. Bántott a lelkiismeretem. És csak a dolgokat hallottam a fejemben amiket mondott és amiket mondtam. A kikötőbe érve lassítottam tempómon, majd leültem a móló végébe. Lábaim a tenger felett lógtak. Vajon miért csinálom ezt? Miért bántom az a embereket? Azokat is akik a legfontosabbak számomra. Szörnyű vagyok. Táskámból előkotortam a cigarettám és rágyújtottam. Talán nekem nem kellenek barátok. Nincs rájuk szükségem. Vagy ha van is. Mindig megbántom őket.

Nyugtatgathatom magamat, de nem lesz jobb és ezt jól tudom én is, de nem tudok mit kezdeni magammal. Utálom azt aki lettem.

Lassan feltápászkodtam, majd Renékhez vettem az irányt. Jessék most nincsenek ott. A legjobb alkalom, hogy oda tudjak menni.

- Semmi gond! Majd megnyugszik. most folyamatosan teljesíteni akar. Tudod, hogy milyen. Nyugodj meg. - simogatta hátamat, miután elmeséltem neki mi történt. Ő nem ítélkezett és nem akart beleszólni a döntéseimbe. Az egyetlen amit akart, hogy jól érezzem magam. Imádtam. - Pihenj le és vedd fel ezt. Addig csinálok egy teát. - állt fel és kikapott a szekrényéből egy kinyújtott, kockás inget, majd a kezembe adta. Úgy tettem ahogyan mondta. Egyedül ültem ott. Egyedül a gondolataimmal és kergetett a beismerés. A beismerése a dolgoknak amiket tettem. Könnyeim lassan kezdték arcomat áztatni és bár próbáltam visszafojtani a sírást, nem ment.

- Moyra.. - sietett a szobába Ren rémülten. Azt hiszem még sosem látott sírni, de soha nem is éreztem még ilyet. Nem voltam még soha ennyire gyenge és tehetetlen.

- Mi a baj velem? - kérdeztem sírva. Ren most újra magához szorított. 

- Semmi! Hidd el nekem, hogy semmi, csak össze vagy zavarodva. - szorított tovább. Nem engedett el. Magabiztosan tartott. Zokogásba kezdtem. Gyenge. Gyenge voltam.

Jess mindig mellettem volt és megrémített, hogy összekaptunk. Sokban különbözött a dolgokról a véleményünk, de sosem történt még ilyen. Sosem akartam bántani. Fájt hogy ezt tettem és az is, hogy ő ezt tette. Fájtak a szavak amik a fülemben csengtek: "Tűnj el innen! Most!"  Fájt a tekintet, amivel akkor rám nézett ő és fájt, hogy ez ennyire megérintett engem. Én is azt akartam, hogy ő eltűnjön. Hogy eltűnjön a fejemből. Eltűnjenek a fejemből a nagy barna szemei amikkel a föld alá tett egy pillantás ereje alatt. Nem szabadott... Nem szabadott volna éreznem. Ezzel mindig, mindent elrontok. 

Elengedtem Rent, madj hátrébb lépve megtöröltem arcomat.

- Rendben leszel? - kérdezte. Aggódó tekintettel fürkészett. Csak bólintottam, majd levettem a polcról egy fotóalbumot. 2010-es volt. Ebben az évben ismertem meg Jesst és együtt voltunk egész nyáron. Fesztiválokra járkáltunk és a tengerparton töltöttük, szinte minden napunkat. Végigsimítottam a borítón, majd az első  oldalra lapoztam. Azonnal újra könny futott a szemembe. Elmosolyodtam a képek láttán. Azt akartam, hogy itt legyen. Most. És bármit megadtam volna abban a szent pillanatban az öleléséért és azért a kislányos mosolyért az arcán.

"Open Your Eyes!" - Chapter Two

Halihó manók! Meghoztam az új részt! Most sok az időm és szeretnék sokat írni a blogra, de úgy nem sok motivációm és kedvem van, hogy nem kapok semmilyen visszajelzést. Remélem, hogy azért gyűlnek az olvasók és ha igen akkor kérlek, iratkozzatok fel, szavazzatok, pipáljatok és kommenteljetek, mondjátok el a véleményetek ha rossz, ha jó, mert érdekel és elfogadom az építő kritikát is. Még csak most fog beindulni a történet és ne haragudjatok, hogy a design még sehol sem tart, de igyekszem :) Jó olvasást! Remélem tetszeni fog!

...
Hátam megborzongott. De a jó fajta borzongás volt. Mosolyra húztam a számat, ahogyan végigsimított ujjaival a bőrömön. Bár a szemhéjam csukva volt, éreztem ahogyan a nap arcomra süt. Lassan megfordultam az ágyban, majd kinyitottam szememet. És ott volt. Ott feküdt mellettem. Arcát göndör fürtjei keretezték és óriás szemei engem bámultak. Engem nézett és mosolygott. Boldog voltam. Szinte forró kezeivel megfogta derekamat és közelebb húzott magához, majd puha ajkait az enyémnek tapasztotta. 
- Te is érzed? - fúrta tekintetét az enyémbe.

- Mi a fene? - ültem fel az ágyban, majd kétségbeesetten néztem magam mellé.
- Minden rendben? Azt hittem már sikerült elaludnod. - suttogott. Mennyi lehet az idő?
- Igen. Én csak...Rosszat álmodtam. - mondtam fél igazságot. Sokat játszott már velem a képzeletem, de sosem fantáziáltam ilyen dolgokról. - Aludj csak. - simítottam végig hátán, majd papucsomba léptem. Képtelen lettem volna visszaaludni. Féltem, hogy mit alkotna a fejem álmomban. Táskámért mentem, majd előhúztam a cigarettás dobozom és a gyújtóm. Az erkélyre kilépve, arcomat megcsapta a hideg. Rágyújtottam. Lassan kezdett lelassulni a légzésem is ennek köszönhetően. Szörnyen össze voltam zavarodva. Egy zűrzavar volt a fejemben. Zúgott a fülem és sajgott a fejem. Ujjaimmal a halántékomat kezdtem masszírozni. Benéztem az üvegajtón a digitális óránkra. 05:09. lassan kinyitnak a pékségek és kávézók is. Elnyomtam a cigimet, majd a fürdőszobába siettem. A hirtelen fény miatt hunyorogni kezdtem, míg megszokta szemem a világosságot. A tükörbe nézve elszörnyedtem. Tenyeremet végighúztam arcomon. A szemfestékem össze - vissza volt kenődve a fejemen. Hajam zsíros volt és kócos. Felfogtam hajamat, majd egy vattapamaccsal megtisztítottam arcomat. Újra a tükörbe néztem. Láttam magamat, de semmivel sem voltam elégedettebb. Szeplőimen végighúztam ujjaim. Nem is tudtam, hogy ki vagyok. Egy lány. Egy szörnyen összezavarodott lány. Fizikailag tulajdonképpen semmi sem rémíthetett meg, de a lelkem olyan sebezhető volt, hogy inkább elrejtettem. Nem akartam így kimenni az utcára. Szemceruzával körberajzoltam szemeimet, majd a szárítóról levettem néhány elfogadható és nem flitterrel vagy virágokkal árasztott ruhadarabot és belebújtam. A konyhában nagy kupi volt. A gyógyszeres dobozban kezdtem kutakodni, majd mikor nagy nehezen megtaláltam a fájdalomcsillapítót, kipattintottam egyet és lenyeltem.
- Reggelt. - hallottam meg hátam mögül egy hangot. Összerezzentem.
- Neked is Jess. - mosolyogtam, annak ellenére, hogy tudtam ő haragszik rám.
- Nekem is adhatsz egyet. - nézet a kezemben tartott gyógyszer levélre. Odanyújtottam neki.
- Bocs, hogy nem mondtam, hogy ismerem, de tudtam, hogy akkor ezen pörögne az agyad és nem akartam, hogy ezzel foglalkozz. Csak egyszer felléptek nálunk és emlékeztem rá. - hazudtam. Próbáltam magam köré vonni a falakat. Lassan magam is elhittem, hogy nem érdekel mit érzett és érez.
- Semmi gond. Nem tudok haragudni emiatt és nem is fogok. Brad..Ő most tényleg más. Elvarázsolt. Azok a barna szemek. - kulcsolta össze ujjait.
- Ugyan, Jessi te minden fiúnál ezt mondod. Meg, hogy ő az igazi. - támaszkodtam a márványpultra.
- Igazad van...De most higgy nekem M! Annyit beszélgettünk. Tényleg egyformák vagyunk. teljesen! Ráz a hideg ha csak rá gondolok. - engedett magának vizet. Komolynak hangzott. Nem tudtam mit mondani. Csak rámosolyogtam, majd próbáltam terelni a témát, ahogyan a gondolataimat is arról, hogy a képzeletem milyen dolgokat szül álmomban.
- Hogy hogy ilyen hamar felkeltél? - kérdeztem, mivel a tegnap elég húzós volt számára.
- Nem tudtam aludni. Annyira izgatott vagyok. Gondoltam lemegyek a pékségbe, hozok neki valami reggelit. Vagyis nekünk. Nem szeretném ha azt hinné, nekem ez csak valami kaland volt, mert nem így van. - magyarázta és már húzta is a cipőjét. - Nem jössz velem? - nézett rám a tündéri mosolyával. Megráztam a fejem. Nem tudom, hogy miért gondoltam meg magam, de már semmi kedvem nem volt kimozdulni. Ahogyan becsukta az ajtót, szívem kalapálni kezdett. Tenyeremet mellkasomra helyeztem és kezdtem mély levegőket venni.
- Mi van velem? - jegyeztem meg magamnak halkan. Jess ajtaját kezdtem pásztázni. Halkan közelebb lépkedtem, majd beljebb toltam az ajtót. Szám akaratlanul is mosolyra húzódott, ahogyan megláttam az ágyon szétterülve. Haja kócos volt és csupasz háta kilátszódott a takaróból. Most még gyorsabban vert a szívem. Lehet izgultam. Izgultam, hogy mi lesz ha meglát. Magamat sem akartam látni. Szőrnyű. Ez valami szörnyűség. Mi a fenét akarok? Hiszen ő nem olyan mint én. Jess és ő..Ők viszont tökéletes párost alkotnának. Illetve alkotnak. Valószínű, csak imádom ezt csinálni. Folyton az kell amit nem kaphatok meg. Az izgalom és az, hogy valamiért harcolnom kell. Ahogy ott az ajtóban álltam kezdtem megnyugodni. Csak azt kell tennem, hogy nem viselkedek másképp, csak úgy, ahogyan én szoktam. Bezártam a szobát.

*2014. 08. 25. (péntek)*

- Állandóan részeg vagy és nem vagyok képes több felelősséget vállalni érted! - üvöltözött velem. Semmit mondóan mosolyodtam el. Tudtam, hogy ezzel az agyára megyek.

- Senki nem kérte, hogy felelősséget vállalj értem Dean! Semmi közöd ahhoz, hogy mikor vagyok részeg és mikor nem! Mint látod makk egészséggel  és józanon jöttem ma dolgozni. - mondtam. Nem volt ingerült a hangsúly és én, vele ellentétben nem emeltem fel a hangomat.

- Tudod mit? Igazad van. Fogalmam sincs arról, hogy miért aggódom még mindig azért, hogy mikor fogsz alkohol mérgezést kapni és vihetlek gyomormosásra. Mióta nem mentél már haza? Miért viselkedsz még mindig úgy mint egy kibaszott kamasz? Fogd már fel, hogy az élet nem csak abból áll, hogy szenvedünk és sajnáltatjuk magunkat. Mindenkinek vannak problémái. Bármi elől is futsz Moyra...ez nem fogja megállítani. - folyton apáskodik és az agyamra megy vele. Miért tesz úgy, mintha ő mindenkinél feljebb valóbb lenne?

- Szétrobban a fejem! Hát nem érted? Te tetted! Te csináltad ezt velem! - fakadtam ki magamból, majd a pólóját kezdtem szorítani.

- Azt hiszed, hogy te mindent jobban tudsz, pedig hidd csak el, hogy nekem se volt sétagalopp túllépni ezen a dolgon. - most már sokkal higgadtabb volt, de rajtam ez nem segített. Felháborított az, hogy tudtam, nem mondd igazat. Hogy képes a szemembe hazudni. 

- Ugyan. - nevettem fel harsányan.

- Fogd már fel, hogy nem csak az létezik amit te látsz. Neked most kezdődik az élet. 8 év van köztünk. Nem érted ugye? Rohadtul miattad tettem! Semmi köze nem volt ahhoz, hogy másra vágytam. Nem akartam más nőket...idősebbet, vagy szebbet. Vágytam rád, addig ameddig el nem húztál végre. És most jó hogy felelősséget érzek irántad, hiszen visszajöttél. Hozzám fordultál annak ellenére, hogy olyanokat mondtam neked. Hogyan tudnék nemet mondani?

- Fogd be! - üvöltöttem. Nem bírtam ezt tovább hallgatni. - Fogd be! Fogd be! - csak rázta a fejét. Hallgatott, ahogyan kértem. Nem akartam hinni neki. Nem akartam bedőlni. Mégis azt akartam, hogy igaz legyen amit mondd. Mert bántott és fájt amit tett. Azt akartam, hogy szenvedjen. 

- Azt hiszed nem tudom mire ez a sok szaros smink, meg ezek a kihívó ruhák? Ugyan már. Enélkül is mindenki tudja, hogy az önbizalmad az egekben száll. Nincs szükséged erre. - jött közelebb. Végig simított arcomon.

- Azt hiszed tudsz még a szaros dumáddal manipulálni? - nem léptem hátrébb. Bizonyítani akartam. Azt, hogy már nem tud hatni rám. Mert így volt. 

- Tudod Moyra. - ült egy székre. - Sosem voltál naiv, de nem gondoltam volna, hogy ennyire meggondolt és okos lettél. Mióta fontosabb az élvezetnél a büszkeség és a tisztesség? - nevetett. Ezzel beismerve, hogy valójában tényleg csak hazudott. Hogy csak bódítani akart a meséivel. Büszke voltam magamra. Szörnyen büszke. Sarkon fordulva léptem ki az épületből, mikor telefonom megcsörrent. 

- Jess! Szia! - szóltam a telefonba.

- Szia! Brad, meg én moziba megyünk, nem jössz? Lehet Rent is elrángatjuk még magunkkal. - egy ideig gondolkoztam a válaszon. Fejemben tekeregtek az emlékképek. A napok amiket önkénytelen töltöttem velük. A felhőtlen boldogság ellepte a levegőt közöttük. Ugyanazok a személyiségek voltak. Ugyanarra vágytak. És mindent megtudtak egymásnak adni.

Visszaemlékezés

*2014. 08. 01.*

- Halihó! - nyomott egy puszit barátnőm szájára. Mi a fenét akarok már megint itt kezdeni velük? Ajkaim közt kifújtam a füstöt, majd Bradre néztem aki felém tartott. Légzésemet lassabbra vettem, mert tudtam ha nem tenném, olyan hirtelen gyorsulna fel, hogy az feltűnő lenne. Azt hittem elmúlik majd. De nem. A hülyeségeimmel a saját agyamra megyek lassan.

- Gondoltad üdvözölsz, de valójában fogalmad sincs mit csinálj. Ne akarj megpuszilni. Az elég sablon lenne az ölelés meg undi. Szóval megmentelek a kínos helyzettől. Szia! - hadartam a szavakat, mikor megállt előttem. Felnevetett. Miért nevetett fel? Szám apró mosolyra húzódott.

- Szia! - mondta, majd Jesshez ment a konyhába. Szemeimmel végignéztem minden mozdulatukat. Ahogyan összesimult testük mikor megölelik egymást. Bradley végighúzta kezeit barátnőm csípőjén. Bármit megtettem volna...Bármit, hogy érezzem amit ők. A szerelmet. A feltétlen szerelmet. De valójában csak vágytam. Vágyakoztam és tudtam, hogy ha megkapom végre azt, amit nem kaphattam meg, akkor úgy is eldobom és többet nem fog kelleni."

*2014. 08. 16.*

- Ren menjünk a kátyús úton! - néztem vigyorogva az anyósülésről barátomra. 

- Ne! Kérlek ne! - szólt hátulról Jess. Rennel összenéztünk, majd befordult AZ útra. 

- Igeeen! - kiáltottam nevetve. Jessi csak behunyta szemeit és Bradhez bújt. 

- Neeem! - kiáltotta utánam.

- Ugyan már Jess! Nyugizz kicsit! Ezek csak szaros lyukak. - pillantottam hátra a visszapillantó tükörben. Brad is éppen így tett, így összetalálkozott tekintetünk. Elvigyorodott a mondatomon, ami így utólag belegondolva, kissé gonosz volt. Bár már megszokhatta tőlem. Az a mosoly. Sosem fogom megunni. Örökre bámulnám a gödröcskéket az arcán és a mélybarna szemeit. Pillanatok...rövid pillanatok amiket vele éltem meg. Ezek megmaradnak. Sajnos lassan ismertem be, de tudtam, hogy nem vagyok jó ember. Már csak a dolgok, cselekedetek gondolatai miatt sem. Vissza mosolyogtam rá, majd újabb cigire gyújtottam és lehúzva az ablakot, üvöltözve száguldottunk, vagy inkább ugrattunk végig az úton.

*2014. 08. 20*

Ahogyan a lifttel felfele tartottam, cikáztak a gondolataim. Csak azon tudtam agyalni, hogy ma mi lesz. Hogy mit fogok tenni. Hogy mi lesz ha nem uralkodok magamon. Romlott vagyok. Egyre többet ittam az utóbbi napokban. Lassan undorodtam el magamtól. Elfogyott az akarat erőm és csak abban tudtam bízni, hogy Brad ma nem lesz nálunk. Hogy már elmegy, mire hazaérek.

Ahogyan beléptem a bejárati ajtón, egyenesen szembe találtam magam vele. Egy percig csak álltunk. Nem szólaltunk meg. Szemeink egybeforrtak. Göndör fürtjei arcába lógtak és késztetést éreztem, hogy beletúrjak hajába. De nem tehettem. Még ha csak haverilag is tenném..Furcsa lenne. Hirtelen ajkait kezdtem pásztázni, de gyorsan észbe kellet hogy kapjak. Szemeimmel a padlót kezdtem nézegetni, mikor észrevettem, hogy Braden egy olyan piros pöttyös zokni volt, aminek ujjai is voltak. Hirtelen hangos nevetésben törtem ki. 

- Ez meg mi? - mutattam lábára, még mindig nevetve. Nem néztem rá. Bár nevettem, minden pillanatban rettegtem attól, hogy elvesztem magam felett az uralmamat és ami megfeszítené ezeket a határokat az a mosolya.

- Mi ez...ez egy lábtyű. - mondta röhögve. Újra felnéztem és lefagyott a mosoly az arcomról, ahogyan megláttam. - Mi a baj? - kérdezte rémült arckifejezéssel.

- Tudod...én talán még jobban szeretem Jesst mint te.

- Pedig nem nagyon mutatod ki. - vágott szavamba. - Folyton megalázod és megbántod őt. Furcsán mutatod ki mások ránt az érzéseidet. - lépett közelebb. Megijedtem. Mintha fenyegetni próbált volna, a barátnője miatt, de valahogy mégis csak közeledett felém. Körülbelül egy magasok lehettünk. Elég közel voltam hozzá, hogy beszívjam illatát. Lehunytam szemeimet. Így könnyebb volt.

- Jól tudom. De én mindennél jobban szeretem őt! - jelentettem ki határozottan. Valamiért bizonyítani akartam ezt.

- Mindennél jobban szeretem őt én is! Szerelmes vagyok belé! - jelentette ki határozottan. Teljesen össze voltam zavarodva. Jobban mint valaha. Mit akar ezzel elérni? Felsóhajtott. Mintha lemondott volna valamiről. Mintha feladott volna valamit. Bár csukva volt a szemem, éreztem ahogyan vissza lép. Kissé megkönnyebbültem ettől. Teret kaptam. Míg ő sóhajtott én nagy levegőt tudtam venni végre. 

- Nyisd ki a szemed! - utasított. Kissé meglepett és próbáltam hű lenni önmagamhoz. 

- Azt hiszed, hogy... - kezdtem volna a kioktatást, de mikor úgy tettem ahogy mondta, nem voltam képes folytatni. Egy lenéző mosolyt vetettem arcomra, majd erősen a vállába ütközve, mentem be mellette.

Visszaemlékezés vége

Összeszorított fogakkal fordultam vissza ezekre az emlékekre. Mi a fenét csinálok? Ez a kérdés túl sokat merül fel bennem mostanában.

- Nem fontosabb! - rántottam meg Deant a pólójánál fogva, majd hevesen megcsókoltam. Belemosolygott csókunkba. Meggondolatlanul cselekedtem, ahogyan mindig. Belül végig tudtam, hogy ez a legnagyobb hiba amit most elkövethetek és nem érdekeltek a következmények sem. Kezeit végig vezette gerincemen, majd fenekemre helyezve kezeit, a pultra emelt, Lábaimat dereka köré csavartam és hagytam, hogy azt csináljon velem amit akart. Újra alárendelt szerepet kaptam a szerencsétlen kapcsolatunkban. Már ha ezt lehet annak nevezni. Nyakamra térve, a vékony bőrt kezdte szívni. Felszisszentem...

The Beginning - Chapter One

*3 héttel később*

- Blahh.. - nyújtottam ki nyelvem, ezzel tudtára adva, hogy a ruha amit felpróbált estére, nem jó. Lerángatta magáról, majd a fejemhez dobta. Pont azért szerettem a társaságát, mert olyan volt mint én. Őszinte és szókimondó típus. Csak a szebb és kedvesebb kategóriába tartozott. És persze sokkal pozitívabb volt. Talán egy kicsit naiv is. Egyfolytában nevetett.

- Akkor mit vegyek fel? - tette fel az elmúlt egy órában, negyedjére ezt a kérdést.

- Kop - kop! Én mondjuk szeretem rajtad azt fekete ujjatlan ruhádat. - jött be az ajtón Ren.

- Akkor vedd fel azt és menjünk! - sóhajtoztam. Gyorsan bújt a ruhába, majd még egyszer átfésülte haját.

- Mehetünk. - dobta vállára a táskát és az ajtó fele indult.

- Szexi vagy! - ütött a fenekemre Ren.

- Fogd már be! - nevettem fel. Imádom őt. Nem gondoltam, hogy léteznek a világon rendes pasik is. Bár csak a barátom, de nagyon remélem, hogy ha majd 70 évesen, megöregedve ülök az idősek otthonában és még mindig egyedül, akkor feleségül vesz és együtt éljük le utolsó éveinket.

Este 23:47

- Kapjatok el! - üvöltötte túl a zenét Jessi, majd a tömegbe ugrott egy hátast. Azt hiszem nem volt teljes tudatállapotában. A buli teljesen magával ragadta. Lehet túlzásba esett egy kicsit. Hagyta, hogy a tömeg oda vigye, ahova akarja. Végig követtem szemeimmel, majd mikor a színpad felé vitték kapálózni kezdett, de eredménytelenül. Csak ekkor lettem figyelmes arra, hogy kik játszanak a színpadon, de nem tudtam honnan voltak ennyire ismerősek. Biztosan a bárban láttam őket egyik este. Sok ilyen bandával találkozom amióta ott dolgozom. Szemeivel a lejáratot kereste, de az egyikőjük megragadta a csuklóját, majd neki kezdett énekelni. Azok a barna göndör fürtök... Egyre közelebb kezdtem menni a színpadhoz hiszen nem akartam kihagyni a történéseket. Tudom ki ő. Tudom, hogy kik ők. Az első napomon léptek fel.. Bár az a nap eléggé kiesett, de emlékeztem Bradre és arra, ahogy könyörgött, hogy engedjem be a személyzeti wc - be. Meg az édes gödröcskéire az arcán, amik megjelentek ha mosolygott.
- Jézus! Az ott Jessi! - üvöltötte a képembe Ren a színpad fele mutogatva és közben teleköpködve arcomat. Majd újra a színpad felé kaptam tekintetemet és a szám végére Brad lekapta a barátnőmet. Eltátott szájjal álltam szinte közvetlen a színpad előtt, Bár nem is tudom miért lepett ez meg ennyire. Hiszen annyira tipikus.. Jessért minden férfi oda van.
Vigyorogva szaladt le a színpadról, majd a nyakamba ugrott.
- Uristen! Ezt láttad? Nem bírom! Meleg van nem? De! Elég meleg van. Sőt megsülök. - elmosolyodtam rajta, majd a füléhez hajoltam, hogy hallja amit mondok.
- Menjünk ki egy kicsit. - kezdtem kihúzni a tömegből, majd a hátsó kijárat előtt álltunk meg. Sokan álltak idekint. Volt aki levegőzni jött, vagy a legtöbben, ahogyan én is dohányozni jöttek ki. Csendben álltunk, de tudtam, hogy várnom  kell amíg végre megnyugszik. Egy szál cigit vettem ajkaim közé, majd próbáltam meggyújtani, de egy idő után valaki megtette helyettem is.
- Szívesen. - mondta. Egy körülbelül velünk egy idős pasas volt. Nem válaszoltam, mert tudtam, ha megtenném azzal azt jelezném, hogy szívesen leállok vele beszélgetni, de nem így volt. Csak kifújtam a füstöt, majd barátnőm felé fordultam.
- Na? - kérdeztem. A srác felhúzott szemöldökkel lépkedett el mellettünk.
- Apám ez valami eszméletlen volt! Láttad milyen édes ez a srác? - áradozott.
- Aha.
- Tudod, hogy utálom ha itt cigizel mellettem. Rosszul vagyok a füstjétől. És amúgy sem beszélsz velem túl sokat a történtekről, akkor minek hívtál ki? - beszélt olyan gyorsasággal, hogy alig értettem meg. Folyton hadart. Tágra nyitott szemekkel várt, hogy mondjak valamit. Újra cigimbe szívtam.
- Utálok egyedül kijönni, mert akkor a szánalmas pasik jönnek próbálkozni. De igen cuki fiú.. Illik hozzád. Pont mint te csak fiúba. Olyan édes és ártatlan. - valójában fogalmam sem volt, hogy miért nem mondom meg, hogy ismerem őt. Nem arról volt szó, hogy nem akartam, hogy tudja. Azt hiszem..
- Most miért vagy ilyen? - vágott szomorú képet.
- Mit? Én ezt komolyan mondtam.  - néztem fel az égre, amit már bőven beleptek a csillagok. Jessnek annyira könnyű. Mindenben a jót látja és ezért minden csak úgy megtörténik vele.
-  Belesúgta a fülembe a nevét. Annyira édes volt és azt mondta ha vége a koncertnek megkeres. - ugrándozott örömében.  Újra elmosolyodtam rajta. - Nagyon kell pisilnem, szóval most bemegyek, de majd keress meg ha elszívtad. - ment be az ajtón. Tényleg tiszta Brad, bár még alig ismerem, de máris látom, hogy a személyiségük tiszta ugyanaz.
- Hallod, szerintem én lépek. - jött ki az ajtón Ren.
- Egyetértek. - nyomtam el a csikket. - Gyorsan írok Jessnek, mert ő valószínű reggelig itt marad. - vettem elő a telefonom, majd bepötyögtem, hogy: "Mi elmentünk, de neked (nektek) jó szórakozást.", majd rányomtam a "küldésre".  Kótyagosan indultunk el a kivilágított utcán.
- Aludhatok ma nálatok? Nem sok kedvem van hazáig sétálni. És amúgy is szörnyű a tudat, hogy még mindig a családomnál élek. - néztem Renre, aki csak bólintott. Bár tekintettel voltam arra, hogy ő meg Jess egy kétszobás lakbérletben laknak, de barátnőm sejtéseim szerint úgyis csak hajnalban fog hazaérni és elférünk ketten is az ágyában.
- De akkor hazaviszel! - vigyorgott rám a szemöldökét húzogatva.
- Mivan? - ráncoltam a homlokomat. Ren a hátamra ugrott én pedig reflexből meg is tartottam, majd röhögve kezdtem az utcán végig cipelni.

Mikor odaértünk hozzájuk fáradtan mentem be Jessi szobájába, majd bedőltem az ágyába.
- Jó éjt! - adott a homlokomra egy puszit barátom, majd kiindult volna, de megragadtam csuklóját és magamhoz húztam. Állát megtámasztotta a fejemen.
- Jó éjt Ren. - engedtem el, majd miután kiment lehunytam a szemeimet. Vajon mi lesz Jessékkel? Már biztos együtt vannak. Együtt iszogatnak. Biztosan jól kijönnek. Bár nem is tudom miért agyalok ezen, hiszen szokásos dolog, hogy a bulikban összeszed egy srácot...Szurkolok nekik.


Lassan nyitottam fel szemeimet. De nem bírtam megmozdulni. Túlságosan fáradt voltam. Csak Jess érkezésére keltem fel. Fejemet a párnának szorítottam, de szörnyen hangosan csörömpölt.
- Hangosabban légyszi! Még nem tudok aludni! - ironizáltam.
- Moyra? Te meg hogy kerülsz ide? - kérdezte meglepődve. Mintha most először fordult volna elő, hogy egy buli után nála alszok. Kifordultam az ágy másik oldalára, hogy lássam és csak akkor vettem észre, hogy nincs egyedül. Kipattantak a szemeim és dörzsölgetni kezdtem őket. A kislámpa felé nyúltam, hogy legyen egy minimális fény, de inkább elkaptam a kezem. Nem akartam látni kivel van, vagy inkább féltem látni.
- Moyra? - szólalt meg az a várt rekedtes és mégis édes hang.
- Bradley. - suttogtam. Inkább csak magamnak. Beismerésként, hogy igazam volt.
- Moyra. Te ismered? Miért nem mondtad? - háborodott fel. Szerencse, hogy nem láttam az arcát. Jessi nem sűrűn lesz mérges és végképp nem rám, bár az én hibám. Valójában nem tudom, hogy miért nem mondtam neki, hogy már találkoztunk. Azt hiszem nem tartottam fontosnak.
- Umm... Nem akarok zavarni. Folytassátok a.. - a szavak megakadtak számban. - Folytassátok amit csináltatok. - mentem ki mellettük. Nem akartam megvárni a válaszukat, vagy reakciójukat. Lassan beosontam Renhez. Próbáltam csendben befeküdni mellé az ágyba, de nem túl jó alvó, ezért felébredt rá. Lassan mozgolódni kezdett és felém fordult.
- Mit csinálsz? - kérdezte álmosan, de mégis halál nyugodtsággal, ahogyan az megszokott volt tőle.
- Én csak, Jessi megjött és itt van. Ő nem.. nincs egyedül. Én... nem tudom. - hirtelen fájdalom lepte el a testemet. Pontosan nem tudom miért. Talán ráébredtem arra, hogy valójában még nem vagyok túl azon amit Dean tett velem...ez örök sebet hagy, majd bennem és talán az, hogy Jess ilyen egyszerűen talál meg ilyen...ilyen fiúkat...ez ráébreszt arra, hogy én mennyire eltávolodtam az ilyen dolgoktól. Magamnak sem akartam bevallani, de egy kissé zavart, féltékeny voltam emiatt rá. Nem tudom megmondani miért. De miért pont most? Hiszen annyit láttam már fiúkkal. Mégis fájt. Éreztem, ahogyan egy sós könnycsepp végig fut arcomon. Nem vagyok gyenge és sosem mutattam magam annak senki előtt. Kivéve Deant... Kifele fordultam az ágyon, mert féltem, hogy Ren az ablakon beszűrődő fények miatt meglátja, hogy sírok...vagy olyasmi. De már késő volt. Hátulról átölelt egyik kezével és álla a vállamon pihent. Innen tudtam, hogy tudja.. Szörnyen jólesett ez most. Bár nem vagyok az az ölelkezős és ezt ő is tudta, ahogyan azt is, hogy most mégis ideillett.
- Hálás vagyok. - suttogtam.
- Tudom. - válaszolta két ásítás között, majd elaludtam karjaiban. A legjobb barátom karjaiban.