Halihó! Megérkeztem a következő résszel. Tudom, hogy sokat kell várni, bár nem sokan olvassátok a sztorit, azért szeretnék bocsánatot kérni, hogy MEGINT megvárakoztattalak titeket, de örülnék néhány visszajelzésnek, miszerint vannak még akik követik a blogot. Nagyon szívesen fogadom a kommenteket. (az építő kritikát is)
Nos, íme a rész és ha lesznek érdeklődök, nemsokára hozom a 12. részt is!
Jó olvasást! :)
Felpattantam a kanapéról, majd magamra húztam alsóneműmet és az éppen kezembe akadt ruhámat. Bradley is így tett. Aggódva túrtam hajamba és fel alá járkáltam a szobában. Agyam csak azon kattogott, hogy egy nap alatt több szarságot csináltam, mint egész életemben. Legalábbis úgy éreztem.
- Moyra. - fogta meg kezeimet, ezzel megállítva és a szemembe nézett. Ujjaival végigsimított arcomon, majd egy apró mosolyt erőltetett arcára. Próbált megnyugtatni, ami jól esett, de nem javított helyzetemen. Felkaptam a csomagot a földről és az ajtó fele indultam. Brad csak állt ott és nézett. Nem állított meg. Nem kérte, hogy maradjak. Szerintem ő is hasonló állapotban volt. Nem tudta, hogy mi a következő lépés. Ahogyan én sem. Mielőtt kezemmel lenyomtam volna a kilincset, öntudatlanul fordultam sarkon és még talán utoljára átöleltem őt. Azonnal körém fonta karjait és olyan erővel szorított magához, hogy szinte már fájt. Arcomat a nyakába fúrtam és mélyen beszívtam az illatát, hogy megmaradjon bennem. Lassan húzódtam el tőle. Tekintetünk újra találkozott. Belehaltam azokba a szemekbe.
- Bradley. - engedtem el a kezét is, majd kinyitottam az ajtót.
- Moyra. - mondta alig hallhatóan.
- Szer... - csúszott ki a számon, de nem voltam képes ki mondani. Nagyrészt azért, mert a felénél jutott el az agyamig, hogy mit mondok és ezt még magamban sem gondoltam végig. A másik részem pedig tudta, hogy mekkora baromság lenne.
Bradley egy ideig csak nézett rám. Összezavarodottan kapkodtam a tekintetem mindenfele, mire kezeibe vette arcomat. Kénytelen voltam szemébe nézni. Most egy még szélesebb és még őszintébb mosolyra húzódtak ajkai.
- Én is. - adott egy csókot homlokomra. Akaratlanul is elmosolyodtam. Mint valami kislány. Én nem ilyen voltam. Sosem olvadoztam egy fiútól sem. Nem tetszettek az olyanok mint Bradley. Az ártatlan jó srácok kisfiús mosollyal, amik gödröcskékbe végződnek. Nem is beszélve az óriási, csokibarna szemeiről. Most mégis örökké szerettem volna bámulni az arcát. Rajongtam a mosolyáért. Rajongtam a szemeiért. Rajongtam a hangjáért és az ajkaiért. Rajongtam az érintéséért. Rajongtam érte.
- Viszlát Simpson. - léptem ki az ajtón egy levakarhatatlan vigyorral a képemen.
- Moyra? - fagyott le ez a vigyor.
- Dean. Heló! - köszöntem. Kínosabb már nem is lehetett volna, de szerencsémre csak röhögött ezen. Úgy tűnik még nem járt otthon. De a pánikom továbbra sem múlt el. Ha most besétál az irodába akkor Bradleyt fogja ott találni.
- Mi bajod? - ráncolta össze szemöldökét, majd elhaladt mellettem. Szívem hevesen dobogott, de semmit sem tudtam tenni. Csak néztem, ahogyan benyit a helyiségbe. Azonnal odasiettem. Brad és Dean szemben álltak egymással. Egyikőjük sem szólalt meg. Homlokomra csaptam, mire rám kapták a tekintetüket.
- Baszki. - suttogtam, majd bementem és becsuktam az ajtót.
- Mi a francot keres ez itt? - üvöltött rám azonnal. Nagyon felidegesített. Nem rémültem meg tőle, csak felkaptam a vizet.
- Istenem fogd már be! - mondtam neki, de én nem üvöltöttem. Erre elhallgatott. Nem tudom, hogy mit gondolt. Azt sem tudtam, hogy miért kellett ennyire agresszívnak lenni. Mostanság egyébként is furcsán viselkedett. Mint régen. Amikor együtt voltunk. Mintha féltékeny lett volna. Talán az volt? Pedig az elején letisztáztam vele, hogy mi nem vagyunk együtt.
- Mi van? - húzta fel szemöldökét.
- Tudjátok mit? - tártam szét karjaim. - Ha már itt vagyunk, Dean mesélhetnél a térfigyelő kamerákról, amik az épületben vannak elhelyezve. Umm... Hol is vannak? Az irodákban. A pultnál. A színpad mögött és az öltözőkben ugye? - csak megszeppenve bámult rám. - Ja! Meg a hátsó kijáratnál! - néztem most Bradre, aki felkapta a fejét erre a mondatra. - És mondd csak Dean. Kik férhetnek hozzá a felvételekhez? Mert ugye, az összeset rögzíted is. Várj csak, tudom. Egyedül a tulajdonos, vagyis te! - löktem meg a mellkasát.
- Moyra..? - nézett rám kérdőn Brad.
- Nyugi! Még nem tértem a lényegre. - szóltam oda neki. - Tudod egy ideje azon töprengtem, hogy vajon Jessi honnan tudta meg, hogy mi történt köztünk az első estémen itt. Egyszerűen akármennyit agyaltam, nem jutott más eszembe, minthogy Bradley egyik barátja köpte el a dolgokat. Márpedig ha így volt, akkor nem haragudhatok rá, hiszen nem tudhatta, hogy ez titok. De ma az az érdekes dolog történt, hogy Jess a kezembe nyomta a telefonját és egy rejtett számtól több videót is kapott. Videókat az estéről, amiket a térfigyelő kamerák vettek fel. - emeltem fel a hangerőmet a mondadóm végére.
- Mekkora egy szemétláda. - jegyezte meg Bradley, majd ökölbe szorította kezeit. Elé léptem ujjaimat végighúztam karján. Éreztem, ahogyan a kezében megfeszültek izmok elgyengülnek. Nem szerettem volna megvédeni Deant, de nem lett volna jó ötlet a 170 centi magas, cingár Bradley Simpsonnak szembeszállnia a 192 centis, kigyúrt Deannel.
- Nagyon romantikus mondhatom. - röhögött fel, mire megfordultam. Mutatóujját a sarokban figyelő kamerára emelte. Picsába. K*rva életbe. Ez hogy nem jutott eszünkbe.
- Töröld! Most! - lépett elé fenyegetően Brad, de csak egy önelégült mosolyt vetett felé.
- Azt hiszitek örökké tudtok bujkálni és ilyen meggondolatlan dolgokat csinálni, mint például a főnököd irodájában csinálni a legjobb barátnőd pasijával? - nevetett fel újra. Tehetetlenül álltam ott.
- Most jobb ha mentek, - tárta ki az ajtót.
- Annak örülnél mi? - feszült meg újra Bradley. Dean csak kinézett és intett egyet, mire bejött a két biztonsági őrünk. Egyébként nem ápoltam velük rossz kapcsolatot, ezért is lepett meg, hogy csak úgy felkapott az egyik és akárhogy is kapálóztam és próbáltam magamról lehámozni kezeit, egészen a kijáratig vitt és szinte kidobott azon, majd pár pillanat után sikerült Bradet is kivonszolni és csak ezután tűntek el és zárták be az ajtókat.
- Tudtad, hogy be van kamerázva az összes iroda.. - mondta halkan. Szívembe belehasított egy fájdalmas érzés. Most tényleg azt hiszi, hogy szándékosan engedtem, hogy a kamerák előtt fektessem meg? Egyszerűen csak elvonja a gondolataimat az ilyen dolgokról.
- Brad én.. - kezdtem volna, de a szavamba vágott.
- Nem hiszem el, hogy komolyan képes vagy még erre is. Nem zavar, hogy ezután már bárki láthatja? Nem csak, hogy tönkreteszed Jesst és engem, de nincs semmi önbecsülésed? Hogy hagyhattad ezt? És ne mondd, hogy elfelejtetted, mert azt mondtad ma reggel mutatta Jessi a felvételeket. Tudod mit? Ő is mondta, hogy van egy sötét oldalad, de nem gondoltam, hogy ilyenre is képes vagy. Undorító. Moyra... Felejtsd el. Felejtsd el ami ott bent történt. És felejtsd el azt is amit mondtam, mert te nem az vagy akinek gondoltalak. - vágta hozzám a sértőbbnél, sértőbb szavakat. Egyszerűen nem tudtam megszólalni. Szemeim megteltek könnyekkel. Hogy gondolhat ilyet rólam? Hogyan hiheti el ezt? És Jess? Miket fog még kitalálni? Hogy van egy sötét oldalam? Ezt komolyan gondolta? De nem is érdekelt. Annyi gyűlöletet éreztem magamban, hogy üvölteni tudtam volna, de ehelyett csak engedtem, hogy kifolyjanak könnyeim. Azt mondta felejtsem el amit mondott. Mindent. Hogyan tudnám elfelejteni? Ő most vissza megy Jessihez és végre boldogan élhetnek amíg meg nem halnak, mivel megnyugodhatnak, Bradley megmondta, undorodik tőlem...
