The Smile that every one forget me - Chapter Ten (18+)

Sziasztok!
Tudooom! Ne haragudjatok, hogy ennyire megvárattalak titeket, többet nem lesz ennyi ideig szünet a részek között.
Nagyon örültem, hogy lett egy újabb feliratkozóm. Annyira boldoggá tett. Remélem még bővülnek az olvasóm és azt is, hogy kapok végre néhány kommentet. Persze senkire se szeretném ráerőltetni az akaratom, de jól esik, ha elmondjátok a véleményetek!
A sok késés után, remélem ezzel kiengesztelhetlek titeket.
Csak saját felelősséggel olvassátok el kérlek!
+18

- Bradley Will Simpson. Bradley..Brad.. - suttogtam magam elé. Már nem sírtam, csak gondolkodtam. Nem számít mit érez irántam. Nem számít! Egy biztos, hogy Jesst szereti és Jess is őt. Innentől kezdve le kell zárnom magamban ezt a témát. Többet nem az én gondom. Vajon Jessi többet nem hívja fel hozzánk őt, hogy ne találkozzunk?

*Másnap reggel 08 óra 16 perc*

Csapkodásra keltem. Komótosan másztam ki az ágyból. Ren most nem feküdt mellettem. A barátnőjénél aludtak. Hirtelen kapott el egy rossz érzés a tegnap történtek miatt. Visszagondolva rá, fejem is belefájdult. "Szeretlek". A szó ami semmire sem jó, csak fájdalmat okozni. Este egyedül jöttem haza, miután végeztem a munkával, de senki sem várt a lakásban. Nem lepett meg, hogy Jessiék nem itt aludtak, Ren pedig azt mondta, hogy nem akarnak zavarni és nem is szeretné, hogy a kanapén aludjak, vagy bárhol máshol. Ezért sem értettem mi ez a hangzavar így kora reggel. 

- Szia. - léptem ki a szobából és halkan a konyhában ülő lányra köszöntem. Arca meggyötört volt. Rám sem nézett. A bejárati ajtó tárva nyitva volt. Lassan sétáltam oda és mielőtt becsuktam volna, megpillantottam előtte a táskámat és bele dobálva a cuccaimat.

- Ezt komolyan gondoltad? - fordultam vissza felé és vállamra kaptam a csomagot. - Eddig forrtál és eljátszottad, hogy minden rendben köztünk, de most kidobsz? Hogy lehetsz ennyire felszínes? Egyáltalán mióta tudod? És kitől? Szerintem ebbe Rennek is van beleszólása és legalább a hónap végégig jogosult vagyok itt lenni, mert a lakbért harmadoltuk, ha esetleg nem emlékeznél és.. - csaptam az asztalra idegesen és még sok mindent tudtam volna a fejéhez vágni, de elhallgattam. Ő nem szólt semmit, csak a telefonján pötyögött, ami csak még nagyobb feszültséget keltett bennem. Tovább álltam ott és kérdőn néztem rá, karba tett kézzel. Egy perc múlva, a telefonja képernyőjét felém mutatta. Egy rejtett számtól érkező üzenetek voltak megnyitva. A telefont kivettem a kezéből és elképedve kattintottam a fájlra. A bár biztonsági kamerájának felvételei. Le kellett ülnöm. Elindítottam a videót. Szemeim elé került az este, amint a hátsó ajtót figyelő kamera vesz minket. Azért került ide is kamera, mert itt érkezik a szállítmány. Végig gondoltam. A felvételen nem látszik sok, de az igen, ahogyan Bradleyvel beszélgetünk, majd a csókunk is. A szívem egyre szaporábban vert erre a látványra. Bár alig lehet átélni ebbe a minőségbe, de láttam. Láttam, ahogyan megcsókolt. Ahogyan megcsókoltam. Tényleg. Aztán otthagytam. Lejjebb görgettem és a következő videó a benti térről készült. A tömeg őrjöngve táncolt és a a Vamps játszott a színpadon. Hallani nem lehetett, de látványos koncert volt. James felhúzott a színpadra. Táncoltam, majd Braddel együtt énekeltünk a mikrofonba. Most elakadt a lélegzetem. A tömeg mind lelassult és Ő felém fordult. Sajnos hang továbbra se volt a videón, de láttam, ahogyan felém fordul és kezeit a derekamra fonja. Én nem lassulok le. Tovább ugrálok, de végül lefogja vállaim, ezzel nyugtatásra bírva. Először azt hittem megcsókol, de nem tette. Csak a fióknak intett és lassúzni kezdett velem. Közben továbbra is ő énekelt. A tömeg is úgy tett, ahogy mi.  Szemeimbe újra könnyek futottak, mert egyszerűen az emlékek ilyenkor felélénkülnek bennem. Az érintését éreztem és azt, ahogyan beszélt hozzám. 

Jess kikapta a kezemből a készüléket. Egy csepp gurult végig arcomon, de azonnal letöröltem. 

- Jessi én annyira sajnálom. Nem is emlékeztem. Én csak.. - kezdtem bele, de szavamba vágott.

- Moyra nincs erre szükség. Nem azért haragszom, mert nem mondtad el. Legalábbis nem ez a fő oka. Állandóan iszol és olyan dolgokat csinálsz, amiket már képtelen vagyok elviselni. Emellett veszélyezteted a kapcsolatunkat. Szeretem őt érted? Nem érdekel, hogy mibe kerül, de magam mellett tartom mindaddig, amíg ő is így érez irántam. Nem akarom, hogy ebbe belerondíts, de ha folyton itt vagy ez lehetetlen.  - áll fel és könyörtelen arckifejezéssel nyitja nagyobbra az ajtót. Nem harcolok ellene. Most nem. Erre nincs erőm. Gyorsan bújok cipőmbe, majd elhagyom a lakást egy árva szó nélkül. Fejemben egyedül csak a felvételek járnak. Brad annyi mindent nem mesélt el. Vajon miből hagyott még ki? Mire nem emlékszem még? Lassan elszállt ez a köd és agyam csak azon kattogott, hogy juthatott Jessi ezekhez a videókhoz. És akkor beugrott. Dean. Hát persze, hogy Dean. Fejemet elöntötte a forróság. Annyira ideges voltam és annyira nagyon csalódott. 

- Dean! Hol a picsába vagy, te szemét?! - rontottam be, miután nagy nehezen megtaláltam a házához való kulcsot. Az egész lakást végig jártam. Nem volt itthon. A kanapéjára dőltem és tökéletesen berendezett nappaliban kezdtem nézelődni. Előredőlve, kezembe fogtam a dohányzó asztalon álló, antik vázát. Pár percig vizslattam, majd egy kis gondolkodási idő után, "kiesett a kezemből". Felszabadultam. Azonnal felálltam és a polchoz siettem. Szinte egy lendülettel löktem le az összes képet és porcelán díszt. A konyhába siettem és a fiókból kihúztam egy kést. A legnagyobbat. A hálószoba felé vettem az irányt, majd az egész ágyát és az összes díszpárnát tele szúrtam. És jólesett. Elképesztő jólesett, de még nem végeztem. Szinte az egész házat felforgattam. Mindent kiborogattam a fürdőszobától kezdve, a konyháig, majd fáradtan dőltem a széttúrt ülőgarnitúrára. Kifújtam a levegőt. Sokkal elégedettebb voltam a hellyel mint mikor bejöttem. Nem akartam titkolni, hogy én tettem és nem is tudtam volna. A kulcs csomómról leszedtem az házhoz tartozó darabot, majd az asztal közepére tettem. Önelégült mosollyal hagytam el az épületet és a kikötőbe menekültem a gondok elől. A szokásos mólómra feküdtem. Csak ekkor ért el elmémig, hogy mit tettem. Az állásomnak 100%-ban annyi. A barátságomnak Jessivel? Annyi. A szoros kapcsolatomnak Rennel? Annyi. És Bradley Simpsonról nem is beszélek. Kénytelen leszek vissza menni a szülőkhöz. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek az életemmel. Újra. Újra ebbe a helyzetbe csöppentem. Pedig nem akartam, de lassan megtanulhatnám, hogy ez a következménye annak, ha meggondolatlanul és a dühtől vezérelve cselekszel. 

Az egész táskámat átkutattam, de egy szál cigarettám sem akadt. Pedig most kellet. Elképesztően kellett. Felpattantam, majd a bár fele indultam, mivel tudtam, hogy ott vannak még cuccaim és egy doboz cigim is. Csak azért imádkoztam, hogy ne fussak össze Deannel. Egyrészt azért, mert féltem, hogy már látta a lakását. Másrészt azért, mert féltem, hogy még nem. Akkor nem tudtam volna, hogy viselkedjem vele. Mellesleg biztos, hogy amint megláttam volna azt a sznob képét, azonnal nekiestem volna. A hely üres volt. Csak a takarítok mászkált fel alá. Gyorsan loptam be magamat az irodába üres volt. Kinyitottam a szekrényemet és kivettem belőle a szatyrot. 

- Bingó! - suttogtam magamnak, amint megláttam a Marlboro felirattal ellátott, piros-fehér dobozkát. De hamar lefagyott a mosoly az arcomról, mikor kopogtattak az ajtón. Hirtelen kaptam fel a fejemet. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem.  De nem is tehettem sokat, mert szinte azonnal nyílt az ajtó. Nagyot nyeltem. 

- Moyra? - nézett be a szobába. Szemeim elkerekedtek. Ujjaim elgyengülve egyenesedtek ki, ezzel a földre ejtve a kezemben tartott dolgokat. Szinte remegni kezdtem. Több érzés futott át testemen egyszerre. Megborzongtam. 

- Mit csinálsz te itt? - tettem nagy lépéseket az ajtót felé, majd becsuktam azt. Brad a zsebeibe helyezte a kezét. Szemei karikásak voltak. Talán nem tudott aludni. Talán csak kimerült volt a történések miatt. 

- Csak láttam, ahogy bejössz ide és én csak... Gondoltam megkérdezem hogy vagy. Mi lesz veled? Van hova menned? - kérdezte, de semmiféle érzelem nem volt hangjában. Mintha csak azért kérdezné, mert ez a kötelessége és nem azért, mert érdekli is. Nem válaszoltam. 

- Ezért jöttél ide? Ez nem érdekel. Nem vagyok erre kíváncsi. - mondtam végül, mire idegesen sóhajtott fel. 

- Megint te vagy az ideges? Szerinted mindig csakis neked van okod dühösnek lenni valakire? Te tönkretetted a kapcsolatomat! - emelte fel a hangját.  Nem gondolkoztam. Azonnal kimondtam, ami eszembe jutott. 

- Én tettem tönkre? Azt se tudtam, hogy mi történik velem. Hogy mi történik velünk. - kiabáltam vele, de a mondatom végére elhalkultam. 

- Jézusom gondolkozz már egy kicsit! - temette arcát a tenyerébe. Ideges volt, ahogyan én is. 

- Mindent tönkretettél érted? Az egy kapcsolat, de velem mi lesz most? Nekem többé nincs Jessim, nincs állásom, nincs lakásom. Gondolkozz inkább te! Annyira utállak! - csúszott ki számon ez a szó, de éreztem, hogy nem volt igaz. Legalábbis nem teljesen. De az egyik felem talán tényleg utálta. Az egyik...

- És? Én meg gyűlöllek! - mondta, majd megragadva derekamat magához húzott és megcsókolt. Nem tudtam eltolni magamtól és nem tudtam viszonzatlanul elválni ajkaitól, de őszintén? Nem is akartam. Istenem mióta vártam már erre a pillanatra. Mióta vágytam arra, hogy megérezhessem ajkai ízét. És attól, hogy ezt nem szabadott volna, csak még édesebb volt. Egyik kezemet tarkóján pihentettem, míg a másikkal göndör hajába túrtam. Szenvedélyes csók volt, de gyengédnek nem mondanám, bár ezt nem is bántam. A falnak tolt és ajkaimról a nyakamra tért, majd a mellkasomra. Fejemet hátra vetettem és hagytam, hogy tovább kényeztessen. Fekete ruhámat könnyedén lehúzta rólam, míg én inge gombjaival szenvedtem. Kezeit végighúzta oldalamon, amitől végigfutott rajtam a hideg, végül fenekemre helyezve kezeit felemelt. Mikor megszabadítottam ingétől egy percre megálltunk minden cselekedetünkkel és egymásra néztünk. Ott tartott a kezeiben. Lábaim a dereka köré csavartam, így akaratlanul is megéreztem az egyre keményedő férfiasságát. Felnézett rám én pedig végre olyan mélyen fúrhattam a csoki barna szemeibe tekintetemet, amennyire csak akartam. Végignéztem arcán, majd ujjaimmal végigsimítottam rajta. Apró puszit nyomtam ajkaira. 

- Kérlek csak...Csak mosolyogj! - kértem és egy újabb könnycsepp hagyta el a szememet. Bradley közelebb hajolva lecsókolta azt, majd újra eltávolodva nézett szemeimbe, majd úgy tett ahogyan kértem. Ha látom őt. Ha látom azt az édest mosolyt az arcán és az apró gödröcskéket, határtalan boldogság tölt el és semmi sem érdekel többé. Ajkamba harapva mosolyodtam el. Lassan elfektetett a kanapén, majd hátam mögé nyúlva kikapcsolta melltartómat. Meleg érintése mindennél jobban esett. Lehunytam szemeimet. Végigsimított melleimen. Gerincemen végigfutott a hideg. Megszabadította magát nadrágjától, majd boxerétől is. Kezei fel-le jártak combjaimon. Csípőm megfeszült alatta. Remegő kezeimet hátára vezettem. Csókjait újra ajkaimnak szentelte. Nyelveink táncot járva harcoltak egymással, miközben az egyetlen anyagot is lehúzta rólam, ami még takarta a testemet. Elemelte arcát és szemeimbe nézett. Biztatóan húztam magamhoz és engedtem, hogy belém vezesse magát. Ajkaimat elhagyta egy apró sikoly. Ijedten nézett fel rám. Valóban fájdalmat okozott méretével, de sokkal nagyobb élvezetet nyújtott. A gyönyör szétáradt bennem, miközben gyengéd mozdulatokat végzett csípőjével. Egyre csak fokozta vágyainkat. Körmeimet akaratlanul forrasztottam hátába. Mellkasom egyre sűrűbben emelkedett fel és le, mivel képtelen voltam ennél lassabb venni a levegőt. Míg én apró nyögéseket hallattam, Bradnek csak egyre több morgás hagyta el a száját. Nyakamba fúrta arcát, így még intenzívebben érezhettem az illatát, amit imádtam. Leheletével bőrömet csiklandozta. Ajkaim szétnyíltak, majd egy sikoltással léptem át az élvezetek kapuját és pár pillanat múlva egy férfias nyögéssel követett engem. Lassan kivezette magát belőlem, mellém feküdt. Lassan kifújva a levegőmet, lelassítottam légzésemet és csak ekkor tértem magamhoz. Azonnal hangos zokogásba kezdtem. Bradley csitítgatva húzott magához. Homlokát az enyémnek döntötte és hüvelykujjával arcomat simította. Nem hallgattam el. Nem csak lelkileg, de fizikailag is fájt mindenem. 

- Én azt.. azt hiszem... - dadogtam, közben végig szipogva. 

- Tudom. - fojtotta belém a szót. Nem próbáltam befejezni, mert tudtam, hogy úgy van ahogy mondja. Tudtam, mert éreztem. Kezeimmel végigsimítottam a meggyötört hátán és rémülten éreztem meg, hogy mennyire megsebeztem és szétkarmoltam azt. Ujjamat végighúztam az alsó ajkán, mire egy újabb pimasz mosoly húzódott arcára. Az a mosoly. Az a mosoly ami mindent elfeledtet velem.