Chapter Thirteen - What is this good for?

Nem kaptam válaszként mást, csak egy ajtócsapódást. Testemen végigfutott a hideg. Pár percig még álltam ott. Gondolatok tömkelege támadta meg fejemet. "Már bármit ki tudnék nézni belőled." ismétlődött újra, és újra ez a mondat gondolataimban. A hideg padkára ültem és az apró kavicsokat kezdtem gurigázni az ujjaim alatt. Szörnyű vagyok. Gonosz? Vajon tudat alatt tényleg csak fájdalmat akartam volna okozni? Mintha fogalmam sem lenne arról, hogy ki vagyok valójában. Remegni kezdtem. És az érzelmileg labilis állapotomnak köszönhetően azonnal el is sírtam magam.

- Moyra? - lépett ki az ajtón James. Rá sem néztem. Arcomat megtámasztottam kezeimen. - Tudom, hogy most nem oké minden, de majd rendben lesztek..- kezdett kedveskedni, és kezét az enyémre tette, de azonnal elhúztam. 

- Ne érj hozzám. Még a végén te is el leszel átkozva általam. - cinikus mosoly futott végig arcomon. Szóval ilyennek gondol Brad? Hát ilyen leszek. Arcomat megtöröltem, majd a szemfestékemtől, csupa fekete tenyereimre néztem. Gondolom hogyan nézhettem ki. 

- Moyra ne csináld már! - sóhajtott. 

- Mégis mit? - húztam fel szemöldököm. - Én csak magamat adom végre. - álltam fel és elővettem egy cigarettát. - Nem kérsz? - nyújtottam felé a dobozt. Csak megrázta a fejét. A dobozt zsebre raktam. Csúnyábbnál, csúnyább gondolatok járkáltak fejemben. Ravaszan elmosolyodtam. Ha ilyennek gondol, ilyen leszek. Mondtam magamban újra és újra ezt a mondatot. James zsebre tett kézzel bámult. Lassan közelebb lépdeltem hozzá. Láttam arcán a meglepődöttség jeleit, amint hozzásimítom testemet. Lassan füléhez hajoltam. 

- És belőlem? - suttogtam. Felköhintett. Nem mozdult. Egyik kezemet a hátára vezettem, majd egyre lejjebb, egészen a fenekéig. 

- Moyra.! - emelte az ég fele fejét. 

- Hmm? - kérdeztem és ezzel a mozdulattal szabaddá tett nyakába csókoltam. 

- Baszki. - tette hozzá. 

- Igyunk! - nevettem fel megjegyzésére és behúztam az ajtón. Bent alig voltak még, de Bradleyéket azonnal megpillantottam, ahogyan ők is minket. Jamesre néztem, aki egy kicsit megszégyenült arckifejezéssel nézett Bradre. Nem nyújthattam túl magabiztos látványt az államig folyt sminkel, de nagyjából annyira érdekelt mint James. Tehát semennyire. Csak bizonyítani akartam. A pulthoz húztam és kértem két whisky-colát. Valójában biztos voltam abban, hogy egy cseppet sem akartam bántani Jesst. Se Bradet. Se senkit. Nem azért cselekedtem úgy, ahogy. De most már nem vagyok ebben biztos. Jessi nem egyszer támadt hátba és játszotta meg magát... Egyáltalán nem érzem,hogy igaza lenne. Bradley pedig.. Nos, ha ő így áll ehhez, vagyis hozzánk, akkor nem nagyon tudok vele mit tenni. Azt mondta már akármit kinézni belőlem, hát akkor akármit meg tehetek. Szabad akaratom van és ezzel engedte, hogy következmények, és lelkiismeret nélkül cselekedjek. Amíg ő azon lesz, hogy vissza szerezze Jesst, én olyan jól fogok szórakozni, ahogyan tudok ebben a helyzetben.
- Mindjárt jövök. Kicsit megigazítom magam. - mosolyogtam Jamesre és a kezébe nyomtam a poharakat. Csak bólintott. A wcbe mentem és próbáltam a legelfogathatóbb kinézetet összehozni. Letörölgette arcomról a fekete festék foltokat és a kezemmel próbáltam kifésülni kicsit kócos tincseimet.
Mikor visszaértem James Braddel beszélgetett. Gondoltam, hogy azonnal az orra alá fogja dörgölni a dolgokat.
- Most mégis mi a fenét csinálsz? - álltam meg Brad mögött erre a mondatra. James Bradről rám pillantott, mire ő is megfordult.
- Van valami mondani valód még hozzám vagy most már hagysz élni? - kérdeztem tőle lenézően. Ha már ennyire szörnyű ember vagyok a szemében, ne szóljon bele az életembe és döntéseimbe.
- Csak gratulálni tudok. - nevetett fel már szinte kínjában.
- Brad figyu - szólt neki James.
- Hagyjuk már ezt. - nem is fordult James felé. Csak mélyen a szemembe nézett. - Mit akarsz még? Mit akarsz még tönkretenni körülöttem? -kérdezte. Ideges volt. Szörnyen ideges. Fájt minden szava amit hozzám intézett. De már elhatároztam magamat.
Közelebb léptem hozzá. Nem hátrált. Lassan néztem fel lábairól, szemeibe, majd olyan közel hajoltam hozzá, hogy leheletemet érezze ajkain. Nagyot nyelt, de még mindig megvető pillantással figyelte arcomat.
- Talán...mindent - suttogtam, majd egy apró mosolyra húztam számat. Bradley ideges ment el mellettem erre a mondatra, de megragadtam a kezét és visszahúztam. - Sok ötletem van ám. Készülj fel. Ez csak egy figyelmeztetés, de amit eddig csináltam az semmi.És ez most..- néztem hátra Jamesre utalva. - Csak egy ártatlan ötlet, de még van két tagja a bandádnak. És még mindig van egy bár, ahol rendszeresen fel tudtok lépni, Tudod, nagyon sok mindentől meg tudlak szabadítani ha így akarod. - nem voltam büszke rá, de tetszett ez a gonosz szerep. Ha már beletoltak, csináljam jól.
- Nem hiszem el, hogy eddig, hogy nem tudtalak gyűlölni. - mondta szemembe.
- Még most sem tudsz. - simítottam végig arcán birtoklóan, de lefogta a kezemet.
- Nevetséges amit csinálsz. - szorította továbbra is csuklómat.
- És? - rántottam meg vállamat. Nem válaszolt. -Viszont ha most megbocsájtasz. - pillantottam kezeinkre, amit ekkor elengedett. - Engem várnak. - néztem Jamesre.
- Menj csak. Azt csinálsz amit akarsz.. - mondta lemondóan, mire elindultam.

*3 órával később*

Körbenéztem a lassan kiürülő helyiségben. Már csak néhány csapat ült az asztaloknál. Tekintetem Bradre és a fiúkra esett, ahogyan James hozzájuk sétál. Megjegyzem elég komótosan. Érdekes mód én egyáltalán nem voltam részeg, de ezt Jamesékről nem lehetett elmondani. Szemeim Bradleyre tévedtek, aki tekintete szintén hamar megtalált engem. Kezében egy félig üres poharat tartott. Jónak mondható volt a hangulata. Nem tudtam abbahagyni bámulását, de ez nem zavarta őt. Egészen addig egymást tekintetébe voltunk esve, míg hirtelen meg nem éreztem két kart a derekamon. 

- Heló megint. - vigyorgott a képembe James. 

-Szia. - nevettem rá. Nagyon vicces volt ilyen állapotban ezt be kell valljam. Szemeim azonnal visszatapadtak Bradre, de ő ekkor már a padlót pásztázta csak. James épp valami viccet kezdett mesélni mikor Bradley felállt és valamit mondott a többieknek. Nem hallottam a hangos zenétől és a szájáról se nagyon tudtam leolvasni, de felállt, majd az ajtó fele vette az irányt. Akaratlanul is felpattantam székemből és utána siettem. Nem vagyok képes ezt tenni vele. Nincs elég akaraterőm hozzá,

- Ne haragudj James. Mindjárt visszajövök.- kiáltottam még vissza, de nem nagyon törődtem vele. Kiléptem a lámpákkal megvilágított utcára. Szinte senki sem volt kint, így szinte azonnal megláttam az enyhén szlalomban lépkedő göndör fiút. Elmosolyodtam, majd kicsit szaporábbra véve lépteimet, utolértem. Egy szót sem szólt. Nem zavartatta magát. Tovább sétált. Én viszont mentem utána. 

- Brad. - fogtam meg kezét, mire megtorpant. Nem nézett szemeimbe. - Mire jó ez? - kérdeztem kétségbeesett hangon?

- Magadtól kellene ezt megkérdezned. - mondta. Felnevettem. 

- Magamtól kellene... - elhallgattam. - Ez nevetséges. Ma a lehető legundorítóbb dolgokat vágtam a fejedhez és egész este a legjobb barátoddal flörtöltem. De ennek ellenére, te még mindig kaptál az alkalmon, mikor egyedül voltam, hogy csak egy percig fürkészhessük egymást. És ne is tagadd. És te is tudod, hogy ez azért van, mert te magad sem hiszed el, hogy ilyen vagyok. Hogy ennyire érzéketlen vagyok és mindenképp fájdalmat akarok okozni. De akkor nem értem tényleg, hogy miért akarod elhinni mindezt. Tudod, hogy nem ismertél félre. Az első este,.. az ott én voltam. Szinte meztelenre vetkőztetted a lelkemet. Úgy láttál amilyen vagyok. Nem fogok neked magyarázkodni. Nem vagyok egy szent lélek ezt beismerem. De nem rég azt mondtad, hogy szeretsz. És biztos vagyok benne, hogy igazából tudod ki vagyok. Neked csak azt kell elhinned amit akarsz. Talán csak azért akarsz az agyadban bemocskolni engem, hogy nyugodtan lehess Jessivel és ne kelljen többet rám gondolnod, de nem véletlen, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen. Csak egy kicsit gondold végig a dolgokat és ha rájöttél, hogy történtek a dolgok valójában, nyugodtan dönts.. Nem fogok az utadba állni ha őt akarod. - elengedtem kezeit. Még utoljára végignéztem arcán. Láttam rajta, hogy elgondolkodott. Nem tudtam, hogy jó döntés volt-e mindezt kimondani, de már mindegy volt. Lassan megfordultam, majd  vissza mentem a többiekhez. Mikor beléptem az ajtón Connor intett, hogy üljek oda hozzájuk. Csak Brad széke ült szabadon. Pár pillanatra megtorpantam, majd arra gondolva, hogy nagy valószínűséggel nem jön már vissza, elfoglaltam a helyét. 

Annyira szórakoztatóak. Még ilyen állapotban is meg tudtak nevettetni és ezért annyira hálás voltam nekik. 

Nagyjából negyed órába telt, mire mind meglepődve néztünk az ajtó fele, ahogy megláttuk belépni rajta Bradleyt. Őszintén szólva kissé megrémültem, mikor felénk kezdett sétálni.

- Tesó.. - szólalt meg Tristan, de Brad belevágott a szavába. 

- Moyra! - nézett rám ingerülten. Már sokkal letisztultabb volt a tekintete. A friss levegő biztos kimosta a fejét kicsit. Azért megijedtem mi fog ezután következni. Felé kaptam fejemet. - Felállnál a székemből? - vetette oda. Hát erre egyáltalán nem számítottam. Komolyan gondolta vajon? 

- Hallod Brad! - szólt rá Connor a modortalansága miatt. 

- Ne.. Semmi gond. Persze. - nyeltem vissza a szavakat, amik ha nem róla lett volna szó elhagyták volna számat. Felálltam a székből és ezt Bradley végigkísérte tekintetével. A szék elé lépett, majd mielőtt leült volna, újra rám pillantott. Egy apró mosolyt véltem felfedezni arcán. Nem értettem ezt miért csinálja, majd egy hirtelen mozdulattal megragadta csípőmet és közelebb húzva magához összeforrasztotta ajkainkat. Hirtelen óriási melegség árasztotta el a testemet. Annyira felhőtlenül boldog voltam. Kezeimet tarkójára helyeztem, míg ő egyre erősebben szorította csípőmet. 

A többiek azonnal hangos tapsolásba és fütyülésbe kezdtek, minek hatására akaratlanul is belemosolyogtam csókunkba. Lassan elváltak egymástól ajkaink. Bradley kezébe vette arcomat.

- Mondd, hogy ez nem egy búcsúcsók volt. - mosolyodtam el félénken. Brad csak elvigyorodva rázta meg fejét. Hajamat fülem mögé tűrte, majd újra közelebb hajolt hozzám. 

- Elhiheted, hogy ez közel sem az volt. - suttogta ajkaimba.